Iskolai tízórait csomagolni nem egyszerű: legyen változatos a harapnivaló, a csomagolása meg tartós és könnyű. A tasakos tízórai újszerű módon kínál megoldást ezekre a problémákra.
Amióta három iskolás gyerekem van, megtanultam, hogy soha nem tudok elég jól és elég sokat csomagolni tízóraira. A zacskó kiszakad és béna, a doboz bár nagyon praktikus, de nehéz és még én is nehezen szuszakolom be a táskán kialakított zsebbe, nemhogy egy 8 éves gyerek…, a nagyobbak már meg se próbálják, ők a tankönyveik közé dobják. Hurrá! Ebből is látszik, hogy folyamatosan bajban vagyok, mit és hogyan csomagoljak.
Alap, hogy a szilárd táplálék mellé mindenképpen kell valami folyadékot is tennem, hogy a sulisaim sikerrel vegyék az iskolai feladatokat. Az ideális az lenne, ha ez a folyékony állapotú eleség nem egyszerűen víz lenne, hanem valami tápláló és egészséges finomság, a csomagolása pedig újrahasznosítható, hogy kiürülése és egy egyszerű átöblítés után vizes palacként is megállja a helyét, így eggyel kevesebb nehezéket kellene magukkal cipelniük.
A szilárd ételeknél a változatosság tekintetében már egész jó vagyok, egy ideje már nemcsak párizsis kenyér jut a dobozokba, hanem mindenféle földi jó, legyen szó édes vagy akár sós harapnivalóról. De az italokkal kifejezetten hadilábon álltam egészen mostanáig, pedig folyadékra szükség van! A nem túl fantáziadús víz-gyümölcslé-tea trió volt a repertoárom; e Bermuda-háromszögből akkor sikerült kitörnöm, amikor megismerkedtem a SQUIZ ételtasakkal, amely lehetővé teszi, hogy házi készítésű smoothie-kkal, ivójoghurtokkal kápráztassam el gyerekeimet tízóraira a szokásos felhozatal mellett: egyrészt így már a mennyiség is kezd közelíteni az ideálishoz, másrészt nem kell plusz egy súlyt magukkal cipelni, mert egy gyors átöblítés után vizes palacként is tökéletesen funkcionál.
Mi az a SQUIZ?
A SQUIZ, amelynek kitalálója egy szülésznő, aki maga is ötgyermekes édesanya, egy francia márka, amely 100% európai alapanyagokkal dolgozik. Lényegében egy újrahasználható ételtasakról van szó, amely forradalmasítja bizonyos ételfajták tálalását a bébiételtől a joghurtokig.
- praktikus: nincs elkenődött étel és útközben is biztonsággal fogyasztható
- segíti az egészséges életmódot: saját készítésű étellel is megtölthető, amiben nincs tartósítószer vagy hozzáadott cukor
- pénztárcabarát: olcsóbb, mint az eldobható tasakok
- kevesebb hulladék: kb. ötven alkalommal használható újra
- biztonságos: BPA, PVC és ftalátmentes
- könnyen tisztítható (üvegmosó kefével vagy akár mosogatógépben is – bár ez utóbbi csökkentheti az élettartamát)
- mélyhűtőben fagyasztható (előre adagolható az étel)
A 130 ml űrtartalmú SQUIZ ételtasak alkalmas smoothie-k, joghurtok, pépes ételek (bébiétel), zöldség- és gyümölcspürék, krémlevesek, turmixok, saláta dresszingek, étrendkiegészítők (speciális zselék), tápszerek (időseknek is), különféle öntetek szállítására, adagolására. A SQUIZ minden korosztálynak megfelelő, a hozzátáplálástól kezdve (kb. 6 hónapos kortól), éppen ezért olyan „nagy” a kupakja, amely megfelel az EU/US fulladást megelőző előírásainak. Ha elveszik a kupak, akkor van lehetőség csak kupakot vásárolni, vagy helyettesíteni hasonló kupakkal. További hasznos információkért kattints IDE.
Nagycsaládos bevetésen a SQUIZ
Őszintén szólva, amikor először kezembe fogtam ezeket a tasakokat, nem nagyon bíztam bennük, de a tapasztalat meggyőzött. A gyerekeim nem arról híresek, hogy bármit is kímélnének, ideértve az idegrendszeremet is, de a SQUIZ még mindig tart…, az idegeimről most nem beszélek.
Komolyabbra fordítva a szót, még egyik sem szakadt ki, nem ömlött a tartalma a táskába, az állapotukban nem tapasztaltam érdemi változást, pedig került már beléjük mindenféle. Következzék most a két fő folyékony kedvenc, amelyeket nem tudom elégszer elkészíteni.
Szedres-spenótos smoothie
- 2 bögre friss bébispenót
- 2 közepes méretű banán
- 1 bögre fagyasztott szeder
- 1 bögre forró víz
- 4 szem magnélküli datolya
- 1,5-2 bögre The Bridge vanília ízesítésű, nem édesített rizsital
- Áztassuk be a datolyát a forró vízbe 5-10 percre.
- Az idő leteltével a megpuhult datolyát és az összes többi hozzávalót tegyük turmixgépbe és pürésítsük.
- Ha túl sűrűnek találjuk a smoothie-t, adjunk hozzá még rizsitalt.
.
Körtés-spenótos smoothie
- 2 magnélküli datolya
- 1/2 bögre forró víz
- 2 bögre friss bébispenót
- 1 nagyobb érett banán
- 1 nagyobb érett, hámozott körte
- egy maréknyi jégkocka
- 1,5-2 bögre nem édesített The Bridge natúr rizsital
- áztassuk be a datolyát a forró vízbe 5-10 percre
- az idő leteltével a megpuhult datolyát és az összes többi hozzávalót tegyük turmixgépbe és pürésítsük
- ha túl sűrűnek találjuk a smoothie-t, adjunk hozzá még The Bridge rizsitalt
Tipp
- ha például joghurtot vagy az egészséges életmód jegyében chia magos pudingot küldünk a gyerekkel (mert a SQUIZ-zel ezt is lehet), akkor érdemes egy kiskanalat is a tasak mellé dobni, mert egyszerűbb az alsó nagy nyíláson át megenni az ilyen finomságokat, mint a kiszívásukkal próbálkozni (ilyenkor ne felejtsük el emlékeztetni a gyereket, hogy mindenképpen zárja vissza a dupla záras nyílást, különben még három nap múlva is chia magokat fogunk kapirgálni a táska minden szegletéből!)
A SQUIZ ételtasakokat a Komforte – Gondoskodó kényelem oldaltól kaptuk tesztelésre, a receptekhez használt The Bridge márkájú mentes rizsitalokat pedig a Tejhelyettesítő oldal jóvoltából próbálhattuk ki.
Kedves Barbara! Annyira bizarr ötletnek tűnik számomra a spenótot szederrel, illetve körtével párosítani, hogy muszáj kipróbálnom – annak ellenére, hogy nálunk a spenót egyáltalán nem nyerő. Bár az enyémek még nincsenek iskolás korban, de annyira mutatós ez a tasak, hogy sógoromék sulis lánykáin ki kell próbálnom! Köszönöm az ötletet!
Üdv:
Zsike
Kedves Zsike!
Üdv a blogomon, köszönöm, hogy benéztél hozzám.
Bizarrnak tűnik, de a bébispenótnak annyira ártatlan íze van, hogy azt észre sem venni benne. A szedresnek a színe is kissé bizarr, de a körtésnek üde zöld, kifejezetten tavaszias.
A gyerekeknek nagyon tetszenek ezek a tasakos kiegészítők, nálunk nagyon beváltak.
Üdv: Barbara