Egy nagycsaládban a nagy tömeg okán olyan, mintha állandóan vendégek lennének nálunk. Akiket illik megkínálni valami finomsággal. Az apró sós-sajtos kiflik mindenkinél beválnak. Akár vendégeknek álcázott családtagokról, akár igazi vendégekről van szó.
Amikor legutóbb megkérdeztem a gyerekeimet, hogy mi az, ami az elmúlt időszakban leginkább hiányzott nekik, a válasz egyértelmű volt: a vendégjárás. Hogy nem mehettünk sehova és senki nem jöhetett hozzánk se. Mondjuk ez utóbbi nálunk nem is igazán jellemző. Nekem elég a saját gyerekeim által alkotta tömeg, a vendégjárás valahogy túlesik már az ingerküszöbömön. Ez persze nem jelenti azt, hogy aztán hozzánk soha senki nem jöhet.
Mert jönnek. Csak ritkán. Nagyon ritkán. És tömegben soha. Mert az van itthon is.
Inkább szervezek a közeli parkba valami kisebb pikniket, ahova jöhetnek “tömegesen” is vendégek és ahol rendesen elférünk, és inkább odacipelem az ennivalót is, na meg az innivalót, de valahogy az amúgy is szűkös életterünkbe nehezen tudok elképzelni és beengedni még több embert annál, akik amúgy is ott élnek. Állandóan. Tömegben.
Ez van. Én ilyen vagyok. De már megszokták. A gyerekeim is és a barátaink is. És elfogadják. Na jó… csak néha lázadoznak.
De azért most, egy év bezártság után bennem is megpendült valami. Hogy de jó is lenne vendégeket fogadni! Másokat is látni a családtagjaimon kívül. Soha nem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat is. De eljött. És ha már megfogalmazódott bennem, akkor az is felmerült kérdésként, hogy ha hívnánk vendégeket és el is jönnének, akkor milyen finomsággal várnánk őket.
Csak úgy záporoztak az ötletek a gyerekek részéről. Mindenki mondta a magáét és persze a saját kedvencét. De megállapodni azért nem sikerült. Ötfélét meg azért mégsem sütnék. Az még az én képességeimet is meghaladja. Jó, de akkor mi legyen a közös nevező? Az édes verzióban elég hamar sikerült megállapodni, de a sós változat okozott némi fejtörést.
Az igazság az, hogy én is könnyebben sütök édeset, mint sósat és ez a választási folyamatban is megmutatkozott. De aztán csak meglett a megoldás. A kiflit mindenki szereti. Tényleg. Nyilvánvalóan elsősorban péksütemény formájában. De miért ne lehetne leképezni sós finomságra. Már csak egy jó recept kell! Ami belül puha, kívül ropogós. Sós. És sajtos. És falatka formában is elkészíthető.
Meglett a recept. Mindenki nagy örömére. Azóta le se tudnak szállni róla. És egy tepsi soha nem elég.
Sós-sajtos apró kiflik
- Tészta:
- 70 dkg liszt
- 2 db tojás
- 150 g kefir
- 1 dl olaj
- 6 dkg cukor
- 1 csipet só
- 1 dl tej
- 50 g friss élesztő (vagy két zacskó instant porélesztő)
- Krém:
- 20 dkg vaj
- 3 dkg só
- Tetejére:
- 1 db tojás
- 20 dkg reszelt sajt
- Első lépésként melegítsük meg a tejet, adjunk hozzá a kimért cukorból egy evőkanálnyit és futtassuk meg benne az élesztőt.
- A felfuttatott élesztőt keverjük össze a tészta többi hozzávalójával (a maradék cukrot se felejtsük ki).
- Langyos helyen kelesszük kb. 30 percet.
- A megkelt tésztát vágjuk összesen nyolc darabba.
- Mindegyik tésztagombócot nyújtsuk ki kör alakúra.
- Négy kört kenjünk meg a krém alapjául szolgáló felhabosított, sós vajjal.
- A megkent tésztákra tegyük rá a másik négy kört és a tésztaköröket vágjuk 16-16 cikkre.
- Tekerjük fel a hosszabbik szélétől indulva a cikkeket.
- Vegyünk elő két sütőlemezt és helyezzük rájuk a kifliket. Langyos helyen kelesszük őket újra kb. 30 percig.
- Melegítsük elő a sütőt 200 Celsius fokra légkeverésen. Kenjük le a megkelt kifliket egy felvert tojással és szórjuk meg a tetejüket reszelt sajttal. 12 perc alatt süssük készre őket.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!