Egy nagycsaláddal sok minden jár együtt. Például sok gyerek. Na meg sok születés- és névnap. Amikor mindig kapnak a gyerekek egy-két tábla csokoládét is. Amiből aztán egy idő után sok tábla csokoládé lesz. Mihez kezdjünk velük, ha már magukban nincs erőnk megenni őket? A kakaós-csokis muffin mindig beválik.
Talán meglepő lesz, amit írok, de én nagyon ritkán veszek csokoládét a gyerekeimnek, és ez alól mi magunk sem vagyunk kivételek. Mondhatnám azt, hogy ennek leginkább az az oka, hogy én egy roppant felelősségteljes szülő vagyok, aki nagyon odafigyel a leszármazottai egészségére és ennek egyik fő részeként, a táplálkozásukra is. Mondhatnám, de csak részben lenne igaz. De legalább úgy igaz. Részben. A másik ok igazából az, hogy nem kell vennem. Mert kapunk. Állandóan. Hogyan? Titkos kapcsolatunk van valamelyik csokigyárral? Bár úgy lenne…
Ennél sokkal prózaibb a magyarázat. Nálunk ugyanis, a létszámunkból fakadóan szinte minden hónapban van legalább egy születés- vagy névnap – vagy mindkettő egyszerre -, amikor a tárgyi vagy élményajándékok mellé becsúszik egy-két (három-négy!) tábla csokoládé is a távolabbi rokonoktól, haveroktól, barátoktól, osztálytársaktól.
Egy része persze azonnal eltűnik, de azért a gyerekeimnél is van egy határ. Ezt komolyan leírtam? Amit egyrész én szabok, hogy eddig és ne tovább!, másrészt a gyerekek gyomrának befogadóképessége. És el is jutottunk a felhalmozáshoz. Aminek a folyamatábrája rém egyszerű és mindig ugyanúgy ismétlődik. Az újonnan beérkező táblák egy része megint azonnal eltűnik, a maradék pedig az előző ünneplésből maradt táblák mellé kerül a kamrába. És így tovább. A halom pedig egyre nő. A lejárati dátum pedig fenyegető viharfelhőként lebeg a fejem felett.
Három megoldás kínálkozik: 1. megvárom, hogy lejárjon a szavatossági idő és kidobom a bontatlan táblákat, 2. sutba vágom az elveimet és hagyom, hogy a gyerekeim halálra egyék magukat csokoládéval, 3. alternatív felhasználási módot keresek. Na vajon, melyiket szoktam választani? Úgy bizony. A harmadikat!
Mert bár egészégügyi hatását tekintve egy csokoládés sütemény semmivel nem jobb, mint egy tábla csokoládé, de a körítése már annál inkább. Hogy tessék? Én a süteményeket általában beépítem az étekezéseinkbe. Levessel, salátával együtt kínálom. Ebéd vagy vacsora részeként. Így jut is, marad is. Egyensúlyba kerül az egészség. Nem öncélú az édességfogyasztás, hanem kiegészül valami mással. Nekem ez így szimpatikusabb.
Az elmúlt évek alatt többféle alternatívát is kipróbáltam már a kamrában halmozódó csokoládék felhasználására, de az egyik abszolút kedvenc a kakaós-csokis muffin, amelynek receptjére itt akadtam rá.
Kakaós-csokis muffin
- 25 dkg finomliszt
- 10 dkg cukor
- 1 csomag sütőpor
- fél kiskanál szódabikarbóna
- 3 púpozott kiskanál cukrozatlan kakaópor
- fél kiskanál őrölt fahéj
- 1 db tojás
- 1 kiskanál vaníliaaroma
- 1 kiskanál rumaroma
- 1 dl napraforgó olaj
- 2,5 dl tej
- 1 marék mazsola/aszalt gyümölcs (opcionális)
- 5 dkg apróra vágott (ét)csokoládé
- A száraz hozzávalókat öntsük össze és keverjük ki.
- Adjuk a keverékhez a tojást, az olajat, az aromákat és 2 dl tejet.
- Robotgéppel keverjük simára. Figyeljünk az állagára: akkor jó, ha egy kicsit az olvasztott csokoládék sűrűségéhez hasonló. (Ha szükséges, öntsük hozzá a maradék fél dl tejet is.)
- Melegítsük elő a sütőt 175-180 Celsius fokra alsó-felső sütésen.
- Vegyünk elő egy muffinsütő formát és béleljük ki a mélyedéseket 12 papírkapszlival.
- Öntsük a masszát a kapszlik egyharmadáig.
- Szórjuk a masszára az aszalt gyümölcsölt és az apróra vágott csokoládét, majd jöhet a nyers keverék másik fele.
- Süssük 5-7 percig a nyers muffinokat alsó-felső sütésen, majd kapcsoljuk ki a felső sütést és csak alsó sütésen süssük további 16-18 percig a süteményeket. (Az össz sütési idő 23 perc.)
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!