Dalolva mesélünk, mesélve dalolunk – Ringató-mesék

Öt gyerek mellett nagyon sokféle meseolvasási módszert bevetettünk már, talán csak fejen állva nem próbáltuk még: a dalolva mesélés azonban még ezt is überelni tudja.

dalolva mesélünk

 

Mesét hallgatni jó… meg szép… és hasznos, de erre is, mint minden másra, meg kell érnie a gyerekünknek, kinek előbb, kinek később sikerül. Nálunk Négyes a nagy ellenálló, egyszerűen nem szeret mesét hallgatni. Vagyis ez így nem igaz, de inkább háttérzajnak használja más tevékenységekhez. Képtelen megülni a fenekén, járkál, játszik, rajzol, fest, színez közben, de legalább csendben van és csak néha kérdez rá, hogy akkor most tulajdonképpen, mi is történt, miért szamár a teve, ha egyszer teve és különben sem nagyon hasonlítanak egymásra?!

Szóval, a csendben üldögélős mesehallgatást nem neki találták ki, ellenben viszont nagyon szeret zenét hallgatni és táncolni… az éneklés az már más tészta, de most nem is ez a fontos, hanem, hogy létezik egy olyan mesekönyv, amely pont az olyan izgő-mozgó, ficergőknek tökéletes, mint amilyen Négyes is. Hogy miért? Mert a varázslatos grafikával rajzolt történetek szövegét jól ismert népdalok, énekek szövik át, megszakítva ezzel a Négyesnek néha monotonnak tűnő beszédet (hiába változtatom el a hangomat a mese szereplőinek karakteréhez igazítva, őt az sem hatja meg), kitágítva a mese horizontját, újszerű élményt nyújtva neki a megszokott helyett.

Mi ez a különleges, kedves humorral és sok okossággal megírt könyv, amely még az én nyughatatlan csemetémet is képes lenyűgözni? Nem más, mint a Kolibri Kiadó gondozásában megjelent Ringató-mesék második kötete. A Borsi a hóban című kiadvány főszereplője az előző könyvben már megismert kis tacskó, aki a legújabb történetekben téli népszokásokkal és a hozzájuk kapcsolódó népdalokkal, népi hangszerekkel ismerkedik.

A Ringató módszer kidolgozója, Gróh Ilona által csak “csupa szépségnek” definiált mesekönyvben a téli időszak jeles névnapjai mellett az év végi ünnepkör (Mikulás, karácsony, újév) is megjelenik: a kiskutya és zenész gazdája, Vica kalandos történeteit remek muzsika kíséri végig a köteten egy-egy ismert vagy kevésbé ismert népdal kottájának formájában, amelyek a mese szerves részét képezik. A közös éneklés magasabb szintre emeli az egyszerű mesélés fogalmát, meghittebbé, bensőségesebbé formálhatja az együtt töltött időt…, ha legalább egy jó hangú nótafa van a családban, mert máskülönben inkább viccesebbé, de hát nem is a szép hangon van a hangsúly, hanem az igazi, közös családi élményen és ezt ez a könyv, ebben a formájában tökéletesen megvalósítja.

A könyvhöz CD melléklet is tartozik, amely segít a dalok megtanulásában és amelyen a történetekben felbukkanó hangszereket egytől-egyig kiváló muzsikusok szólaltatják meg.

 

dalolva mesélünk

 

KiadóKolibri Kiadó
Oldalszám: 137 oldal
Kötészet: cérnafűzött, keménytábla
ISBN: 9786155591525
Megjelenés: 2016
Fogyasztói ár: 3999 Ft