nyuszis keksz

Húsvétoljunk egyszerűen: nyuszis vajas keksz

Húsvétkor is hódítanak a kekszek. Ha stílusos, ünnepi finomságra vágyunk, de továbbra is az egyszerűség hívei vagyunk, a nyuszis vajas keksz épp megfelelő választás.   Nyakunkon a húsvét! És ezzel együtt a tavaszi szünet. Ilyenkor itthon az összes gyerek és állandóan azt lesik, mi finomsággal tömhetnék meg a hasukat. Pedig azt hittem, hogy az öt []

mesekeksz házilag

Sütipecsétes mesekeksz házilag

A kekszek a gyengéim, mert kevés munkát igényelnek, viszont finomak, ráadásul a legtöbb bolti változat házilag is elkészíthető. Nem kivétel ez alól a család nagy kedvence, a mesekeksz sem.   Nagyon szeretem a kekszeket. És nem csak megenni, hanem készíteni is. Ennek oka pedig igen egyszerű: kevés befektetett munkával látványos eredményt lehet elérni mind mennyiség, []

fahéjas keksz

Szuper tízórai: fahéjas csillag

A szuper tízórai titka, hogy az iskolai uzsonnás dobozba való bevetés előtt akár napokkal korábban is el lehet készíteni. Jó példa rá ez az egyszerű fahéjas keksz.   2017. szeptembere óta immáron négy uzsonnás dobozt kell minden alkalommal degeszre tömnöm reggelente (vagyis este, ugyanis igyekszem mindig előre dolgozni, mert a reggeli káosz, na, az pont []

vajas keksz

Mesés vajas citromos keksz uzsonnára

Bár nem Angliában élünk, de a délutáni uzsonna öt gyerekkel kihagyhatatlan programpont. Az uzsonnához pedig keksz dukál, például vajas citromos keksz. Mesés vajas citromos keksz.   Azt hittem, hogy ha nagyobbak lesznek a gyerekek, akkor végre az étkezés nem lesz olyan központi kérdés, mint kisebb korukban, amikor nagyon oda kellett figyelni arra, hogy meglegyen a []

ropogós keksz

Édes álom: ropogós mákos-citromos keksz

Nagyon sokféle keksztípus létezik, nálunk a ropogós változatok az első számú kedvencek, abból is a mákos-citromos ízesítésű az abszolút nyerő.   Most, hogy újra beindult a suli, ismét kilótonnaszámra kell gyártanom az uzsonnás dobozokba való finomságokat. Ezzel kapcsolatosan tavalyhoz képest több változtást is meg kellett élnem: eggyel több fogyasztóval kell számolnom minden előkészületkor, hiszen Négyes []

citromos nyuszis keksz

Húsvéti nyuszis keksz egyszerűen

Húsvétra nyuszi kell!  A létszámunkat tekintve nálunk bárminemű szőrös lény nélkül is épp elég nagy az egy főre jutó képzeletbeli “állatkert” négyzetmétere, ezért állat nálunk csakis keksz formájában képzelhető el.   A gyerekeim számával nemcsak a megoldandó feladatok, hanem a konyhai eszközeim is látványosan megszaporodtak, hiszen állandóan sütök, főzök valamit. Bár attól a legkevésbé sem kell tartanom, []

duplasajtos sós keksz

Duplasajtos sós keksz

A kekszről mindenkinek az édesség jut az eszébe. Ha neked is, akkor itt az idő, hogy megismerkedj a duplasajtos sós változattal.   Kekszkészítésben profi vagyok. Öt gyerek mellett ez nem is lehet kérdés: lehet omlós, kicsi, nagy, puha, kemény, vajas vagy ízesített, szögletes, kerek, egy dologban azonban mind egyforma: mindegyik édes. Na, igen, a kekszet []

mákos-sós keksz

Mákos-sós ropogatnivaló

Nincs közös családi mozi ropogtatnivaló nélkül: a mákos-sós keksz abszolút favorit.   Ritkán nézünk tévét… vagyis azt soha. Inkább felvesszük a filmet, ha van, ami érdekel, hogy akkor és úgy nézhessük meg, ahogy nekünk jó, nekünk kényelmes. Legyen szó felnőtteknek való műsorról, családi moziról vagy kifejezetten dedós gyerekfilmekről. Bár ez utóbbi alatt is mindig van []

mintázó sodrófa szépség

Szépség a konyhából: nyújtófával mintázott keksz

Nem kell, hogy a konyhai tevékenység csak rutinszerű feladatokból álljon, egy kis szépség becsempészésével még a századik keksz elkészítése is könnyebben megy. Öt gyerek mellett néha már-már tehernek érzem a konyhai tevékenységet, pedig alapjában véve nincs bajom  a sütés-főzéssel, szeretem az előkészületeket, magát a folyamatot, a praktikus eszközöket, az illatokat, amelyek szépen lassan beterítik a []

amerikai csokis keksz

Valami Amerika: csokis keksz a tengerentúlról

Negyed évszázaddal tengerentúli utazásom után úgy döntöttem: megmutatom a gyerekeimnek, hogyan készül az igazi amerikai csokis keksz.   Ha jól utánaszámolok pontosan huszonhat évvel ezelőtt repültem sok-sok ezer kilométert, hogy meglátogassam a tengerentúlon élő rokonaimat. A mai napig sok szép emlék jut eszembe, ha erre az időszakra gondolok, de ha őszinte akarok lenni, akkor nemcsak gyönyörű természeti []