retró játékok

Retró játékok: pörögjünk fel!

Divat a retró. Miért pont a gyerekjátékok lennének ez alól kivételek? Pörögjünk rájuk és készítsük el gyerekkorunk kedvenceit mi is!   A minap Nagylány anyósomnál gyerekkori fényképeket nézegetett Férj múltjából. Amikor hazaért, lelkendezve mesélt róla, milyen volt Férj negyven évvel ezelőtt, mennyire hasonlított a mostani felnőtt önmagára, csak ugye a szakáll meg a bajusz akkor []

varázslatos kaleidoszkóp

Varázslatos fények: kaleidoszkóp házilag

Nem kell bűvésznek lennünk ahhoz, hogy elbűvöljük a gyerekeinket. Néha elég például egy papírcső néhány színes üvegdarabbal. Az eredmény pedig több, mint varázslatos.   Világ életemben szerettem a bűvészeket, szerettem a varázslat élményét, bár a körítést, a cirkuszt nem. Cirkuszba most sem járok, ebből következően a gyerekeink sem – hacsak nem sikerül a nagyszülőkre testálni ezt a []

porcelángyurma szélcsengő

Porcelángyurma szélhárfa egyszerűen

A porcelángyurma az egyik legsokoldalúbban használható kreatív alapanyag, amely szinte minden alkalommal megállja a helyét: karácsonykor fenyőfadísz, tavasszal pedig mutatós szélhárfa készülhet belőle.   Vannak rémálmaim. Nem is egy, de a legsokkolóbbak egyike a (kis)kamasz lányoknak való legideálisabb, legtutibb, legmenőbb születésnapi ajándék beszerzése. Legyen trendi, egyedi – mármint abból a szempontból, hogy mástól tuti nem kap []

apabarát anyák napja

Apabarát kézműves ötletek anyák napjára

Az anyák napi ajándékok elkészítésében nem kis feladat hárul az édesapákra. Milyen egy jó apabarát ötlet? Mint a nagycsaládos: gyors, egyszerű és szép!   Nem tudom nálatok hogy van, de minálunk az anyák napi meglepetések elkészítése nem kis gondot jelent. Mert, hogy néz már ki, ha én segítek a gyerekeknek összeállítani valami kedves meglepetést magamnak? []

Harry Potter varázspálcát

Harry Potter-láz: varázsoljunk varázspálcát!

Évek óta nem csitul a családunkban a Harry Potter-láz, de varázspálcából mindig hiány mutatkozik. Hogyan varázsoljunk egyszerűen varázspálcát?   Sok éve már, hogy kedvenc varázslóinasunk történetének első kötete a könyvtárunkba került. De én már a magyar megjelenés előtt kapcsolatba került Harryvel egy véletlen folytán, bár akkor még fogalmam sem volt, hogy kicsoda ő és milyen []

filléres húsvéti ötletek

Filléres ötletbörze húsvétra

Bár a húsvét elsősorban nem az ajándékozásról szól, de egy-két filléres, kedves meglepetés ilyenkor is elkél vidám csomagolásban, nem beszélve a mutatós, színes dekorációról.   Tavasszal a gyerekeimben elkezd buzogni az alkotóvágy. Minden évszakban szívesen tesznek-vesznek, készítenek mindenfélét, de valahogy az első virágok kipattanásával, a jó idő beköszöntével felébred bennük a vágy, hogy mindenféle kézzel készített []

csipeszes növényjelölő

Én kis kertem: csipeszes növényjelölő faágból

Tavasszal mindenki ültet. Én is, csak néha elfelejtem, hogy hova mit dugdostam az erkélyen álló cserepekbe. Ilyenkor jön jól egy-egy csipeszes növényjelölő, amelynek elkészítése gyerekjáték.   Kertem nincs, csak erkélyem. Ez az én szerencsém, na, meg a növényeké, mert ami a kertészkedést illeti igazi antitalentum vagyok. Nagyon ritkák azok az alkalmak, amikor bármi is megmarad két-három hétnél []

repülő ruhacsipeszből

Szárnyakat adunk vágyainak: repülők ruhacsipeszből

A legegyszerűbb játékok a legjobbak: a ruhacsipeszből, spatulából készült repülők nemcsak könnyen, egyszerűen elkészíthetőek, de lényegesen olcsóbbak is az ipari változatoknál.   Amióta Férj rendszeresen szeli a levegőt egy vitorlázógépbe préselődve, a gyerekek is legszívesebben szárnyakat növesztenének, de legalábbis folyton repülőkkel játszanának. Amennyire nem lelkesedem Férj új hobbijáért, annyira örülök, hogy a gyerekek végre találtak egy olyan []

fülhallgató tartó facsipesszel

Vágj rendet a fülhallgatók között facsipesszel!

A fülhallgatók életet mentenek egy nagycsaládban, de a tárolásuk állandó problémát jelent. Két facsipesszel azonban minden gond megoldható.   Öt gyerek hangos, nincs ezen mit szépíteni. És nem csak arról van szó, hogy szinte állandóan és sokat beszélnek, hanem például zenét hallgatnak. Az egy dolog, hogy nagyon távol áll a zenei ízlésünk egymásétól, de az []

farsangi fejdísz

Last minute farsang: állatos fejdíszek (macska és dínó)

Nem minden gyerek szeret beöltözni farsangkor: ilyenkor ideális megoldás a fejdísz, amely jelzésértékű ugyan, de annál kifejezőbb. Soha nem volt még ilyen… az idei évben végre nem utolsó pillanatban kezdtem hozzá a gyerekeim farsangi öltözékének kitalálásához és az elkészítésük delegálásához anyósom kezeihez. A korai készülődésnek is van azonban hátránya, nevezetesen, hogy az iskolai/óvodai farsangi mulatságig []