Sok a lego, kevés az ötlet?

Szeretem a legót. Triviális? Az. Ráadásul a gyerekeim is szeretik, így rendesen fel vagyunk szerelkezve belőle. Sok legóhoz sok ötlet dukál(na). De mi van, ha nincs?

lego ötletek
kép: pixabay

Amikor átadtam az első doboz legót Nagyfiúnak, még nem tudtam, mire vállalkozom (pedig tudhattam volna, csak magamból kellett volna kiindulni…, de mindig csak utólag okos az ember… szülőként meg pláne). Szerelem volt első látásra, de nemcsak neki, hanem az összes többi gyerekemnek is. Na, ezért most több legónk van, mint amennyiből a párizsi Eiffel-tornyot meg lehetne mintázni… életnagyságban. Azt hiszed, hogy viccelek. De nem.

Négyes szobájában szín szerint elkülönítve vannak a különböző alapelemek bedobozolva, a különlegességek külön tárolóban kaptak a helyet, ahogy a félig összeszerelt darabok is és ez így ugyanannyi helyet foglal el, mint Négyes teljes ruhatára, beleértve mind a négy évszakot, az alsóneműtől a lábbelikig. (A duplók külön történet és külön mennyiség.)

És nem, nem egy pólója és nadrágja van a gyereknek, hanem sok, de csak azért, mert volt kitől örökölni. Talán egyedül cipőfronton kicsit szűkösebb a kínálat, de az meg azért, mert már nincs hova tennem.

Nekem is volt gyerekkoromban legóm, pedig akkor aranyárban mérték és legalább olyan nehéz volt beszerezni, mint Mikulásra banánt venni. Ennek okán vagy külföldről kaptam barátoktól, vagy a szüleim álltak sorban érte hosszú órákon át – néha teljesen feleslegesen, mert mire a játékbolthoz értek a sorszámmal, elfogyott minden – a nagy sátoros ünnepek előtt, vagy ha hazalátogatott a nagynéném Kanadából, akkor szemérmetlenül kifoszthattam a dollárboltok polcait.

Ilyen akadályok ma már nincsenek, ezért aztán van legónk. Sok. Azt gondoltam naiv szülőként, hogy a sok lego önmagában is sok ötletet indukál. Igen. Egy ideig. Aztán meg nem. Akkor van az, amikor halomban áll a doboz mellett a lego, a gyerekek meg várják az ihletet… tőlem. Tőlem aztán várhatják, mert az én fantáziám megáll a lego katalógusok kínálta építési rajzoknál. Isten bizony gyerekkoromban több volt, de úgy látszik öt gyerekre ez nem elegendő mennyiség.

 

lego ötletek
kép: pixabay

Mit tesz ilyenkor az ember? Segítség után kutat. És ha jól kutat, akkor meg is találja. És hol máshol, mint a könyvek között?!

Az utóbbi időben egyre-másra jelentek meg a különböző lego építési ötleteket felvonultató kiadványok. Nekünk is van többféle, de mindegyiket egy kicsit túlzónak éreztem, a legtöbben az alkotások túl sok különleges elemet kívántak, ráadásul bonyolultak is voltak. Mondjuk Négyesnek ez sem jelentett gondot, ő mit sem tőrödött az előírt kacifántos elemekkel, megoldotta négy kockából… és még hasonlított is. Becsszó. A másik probléma az volt, hogy én lány vagyok, a sokat legózó gyerekeim pedig fiúk. Amíg én házépítésre tettem volna javaslatot, ők autókat akartak. Az meg nekem nem ment: nekem kvázi mindegyik egyforma, kasztni és négy kerék. Jó, a színük különbözik, meg az egyik itt kerekebb, a másik meg ott szögletesebb. Kibékíthetetlen volt az ellentét, na.

Ilyen előzmények utána akadtam rá a Napraforgó Kiadónál megjelent Lego-könyvek: Járművek építőelemekből című kiadványra.

Ez a puhatáblás, könnyen forgatható, a kiválasztott leírásnál könnyedén kihajtható – ez építés közben nagyon is sokat számít – azonnal nagy kedvenc lett. Warren Elsmore, az ismert legóművész nevével fémjelzett könyvben negyven ötletes, valóságban is létező járműmodell építéséhez kaphatnak tanácsot kicsik és nagyok. A lépések egyszerűek, a felhasznált elemek is azok, így tényleg semmi akadálya az építésnek. (Ha mégis elakadnánk a képes leírások ellenére, jusson eszünkbe: a lego világában nincs rossz megoldás, a legfontosabb, hogy jól szórakozzunk építés közben.)

A kötet amellett, hogy építési inspirációnak az egyik legjobb szerintem autós témakörben, böngészőnek is elmegy kisebb gyerekeknél. Legkisebb imádja forgatni, nézegetni az autókat és könnyedén fel is ismeri a különböző modelleket. Kell ennél több? Na, ugye! A multifunkcionalitás nagycsaládos édesanyáknál mindent visz. Engem meggyőzött.

(A sorozat két kötetből áll, a második kötetben Elsmore munkatársaival állatok építésére ad ötleteket.)

 

lego ötletek

 

Borító: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9789634458449
Megjelenés ideje: 2016
Ára: 2790 forint