Mit ér kalamajka nélkül egy nagycsalád? Létezni se tudunk néküle…
Nagyon nagycsaládos édesanyaként néha úgy érzem, hogy életünket csak egy paraszthajszál választja el a tündérmesék világától, mert nálunk is bármi megtörténhet (és meg is történik) akárcsak az Óperencián túl, az Üveghegy tövében, a sárkányok, varázslók és tündérek világában, csak nekik van varázspálcájuk – velem ellentétben, én csak a hangomra meggyőző erőmre és a szúrós tekintetemre támaszkodhatok, ha beüt a krach -, amellyel egy szempillantás alatt rendbe hozhatják mindazt, ami elromlott, félresikerült, tönkrement… vagy egyszerűen csak rendet vágnának a csillámporos dobozok, a mérgezett almák és a bűbájitalok között. Nekik elég egy-két suhintás és máris minden visszatér a megszokott kerékvágásba… nekem azért ennél egy kicsit több kell.
Mivel szeretem a kihívásokat (mi másért vállaltunk volna öt gyereket Férjjel?!), nem elégszem meg a hétköznapi kalamajkákkal, minden évben, egyszeri alkalommal emelem a tétet és megszervezem a közös családi nyaralást, amely az anyai lét és erőpróba magasiskolája. Ha csak rajtam és Férjen múlna az úti cél kiválasztása, akkor vagy egy erdőszéli parasztház vagy még inkább egy lakatlan sziget lenne a célállomás, ahol élveznénk a csendet és semmit se csinálnánk, csak néznénk ki a fejünkből, de azt jó sokáig és mindezt a legnagyobb egyetértésben.
De erre ötgyerekes szülőként esélyünk sincs, sőt néha már azt is elég nehéz összehozni, hogy a közös családi pihenésnek kiválasztott helyszín mindenkinek a kedvére való legyen és senki ne húzza az orrát, mert túl dedós/felnőttes, helyben/nem helyben főznek ránk, van/nincs háziállat, túl kevés/sok a program (a felsorolás szabadon folytatható a végtelenségig)… Azért vannak dolgok, amelyekben minden gyerekünk egyetért: a kiválasztott szálláson legyen finom az étel, bármikor lehessen enni, legyen sok medence, a személyzet pedig legyen elnéző és erős idegrendszerű. (Ez utóbbi mondjuk leginkább nekem fontos, na meg a vendéglátóknak.)
Ez a kiindulási alap, ezzel vágok neki az online térnek minden év elején, hogy időben feltérképezzem a lehetőségeinket. Az elvárásaink alapján a szóba jöhető célállomások listája igen nyúlfarknyi szokott lenni, általában három-négy versenyzőnél több nem szokott szerepelni rajta. Ezután következik a fekete leves: dönteni kell és ehhez én már kevés vagyok, a gyerekek meg sok(k). Férj soha nem szól bele a döntésbe, neki mindegy, hova megyünk, csak én jól érezzem magam, mert attól az egész családnak könnyebb és jobb… Meg kell hagyni, van tapasztalata.
Miután a gyerekek megküzdöttek a listámmal és egymással – mert persze a közös szempontok mellett mindegyiknek van saját prefenciája: Nagyfiú a kalandparkokért van oda, Nagylány a szép tulipános ablakokért, Középsőt a kutya, Négyest a nagy füves kert vonzza, Legkisebbet pedig a szép ételfotók -, a végére mégiscsak megtaláljuk az ideális helyszínt, sőt már a következő évre is van már egy-két lehetséges jelölt.
Amikor a kivétel erősíti a szabályt
Szóval, mindig nagyon tudatosak vagyunk, ha a nyaralásunkról van szó, de mégsem mi lennénk, ha nem lenne néha-néha olyan kivételes alkalom, amely erősíti a szabályt… vagyis olyan, amikor nem nagyon alaposan átgondolt indokok alapján választanánk utazási célt, hanem derült-égből-villámcsapás módjára, olyan meseszerűen… Sok mindent megéltem már, sok helyről szereztem már tippet arra, hova is utazzunk, de hogy egyszer pont egy mesekönyv lesz egy következő családi nyaralásunk ihletadója (említettem már, hogy olyan az életünk, mint a mesékben?), azt még álmomban sem gondoltam volna. De ez is megtörtént, méghozzá a Happy Family közösség bloggertalálkozójának és a Danubius Bubbles Clubnak köszönhetően.
Nem másról van szó, mint a Danubius Hotels Zrt. gondozásában megjelent Felhőhegyi Balázs Sárkánykalandok I. – A bükfürdői kalamajka című mesekönyvéről, amely azontúl, hogy egy varázslatos világot tár az olvasók elé, remek úti célt is ajánl mindazoknak, akik egyszerre szeretnének pihenni és közben – minimális erőbefektetéssel – kalandos nyaralást biztosítani a gyerekeiknek.
A fordulatos eseményekben bővelkedő mesekönyv Rejtekfölde (odaát) és Zsibongócia (ideát) eseményeit köti össze négy sárkány és egy fiú ikerpár kalandos történetén keresztül. A két világ közötti átjárót egy rejtélyes szállodai szoba és annak hatalmas, tölgyfából készült szekrénye biztosítja, ami a valóságban is létezik, mégpedig a négycsillagos Danubius Health Spa Resort Bük falai között.
Az átjárón érkező – a felnőttek számára láthatatlan – jópofa szerzetek célja, hogy megmentsék Lombdombot Mordbezár, az árnykobold ármánykodásától, az örökkévaló sötétségtől és a Színfalóktól. Kalandjaikban hű társakra lelnek két embergyerekben, Marciban és Barniban, akik az őszi szünet idejére érkeztek vendégségbe a szálloda szomszédságában lakó nagybátyjukhoz. A fordulatos meséből az is kiderül milyen repülő szerzet lopkodja Frici bácsi káposztáit és hova lett a kopáncs manók királya. A főhősök arra is rájönnek, hogy ami Rejtekföldén történik, az hatással van saját világukra is, így még több bátorságra, leleményességre van szükségük, hogy szembenézzenek a rájuk leselkedő veszélyekkel.
A mese különleges fantáziavilágát a Danubius Bubbles Club kedves sárkányai – a mindig éhes Drazsé, a tapasztalt Dany, az okos Tiko és a szeszélyes kis Yoyo – ihlették.
A történet és a valóság a büki Danubius szállodában ér össze, amelynek kacskaringós folyosóin, közösségi tereiben és gyönyörű kertjében szó szerint megelevenedik a varázsvilág: az ide látogató gyerekek – és persze felnőttek – némi nyomozás után megtalálhatják a 336/b szobát, a szállodában rejtőzködő Sámli manót, Bambarót, a Színfalókat és Kvantusz mestert is. Aki nem hiszi, járjon utána!