Ragasszunk, csavarozzunk, kódoljunk! – interaktív könyvek mindenkinek

Ki mondta, hogy egy könyvet csak olvasni lehet? Miért, mit lehet vele még csinálni? Interaktív könyvekkel például óriásdarut vagy gázpedált építeni, robotokkal kódot fejteni vagy weblapot fejleszteni.

interaktív könyvek
kép: unsplash

Én még csak olvastam a könyveket. Jó esetben a gyerekeim is ezt teszik, de ugyanakkor érzem, az ő esetükben néha már nem elegek a puszta szavak, hogy lekössék a figyelmüket, ennél többre van szükségük. Változik a világ, vele együtt változnak a gyerekek igényei a világ megismerésének folyamatával kapcsolatosan. Tagadhatnánk, de minek, hogy a vizualitásnak, az interaktív környezetnek sokkal fontosabb szerepe van most, mint az én gyerekkoromban.

Ha már egyszer interaktív a világ, miért ne lehetnének interaktívak a könyvek is, miért ne adhatnának valami pluszt a szavakon kívül, valamit, aminek révén kitágul a papír és a gyerekek számára kézzelfoghatóvá válnak a leírt mondatok, megelevenednek a könyvek szereplői, legyenek bár azok élettelen tárgyak, eszközök, de amelyek megismerésében sokat segít, ha nemcsak olvasnak róluk, hanem valamilyen módon kézbe is vehetik, összeilleszthetik őket vagy akár játszhatnak is velük.

Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy egy-egy ilyen élmény után a gyerekek könnyebben vesznek a kezükbe az adott témában íródott további könyveket, kiadványokat, ráadásul sokkal jobban rögzülnek az olvasott dolgok is és nekem is jut öt perc szünet a folyamatos olvasás közben, miközben a gyerekeim keze dolgozik, ragaszt, szerel, tépked, vagy épp a számítógép billentyűzetén próbálja a megfelelő kombinációt megtalálni.

A gyerekkönyvpiacon temérdek interaktív könyv található, a kérdés már csak az, hogy kinek, mit adjunk a kezébe.

3-6 éves korosztály

A matricás albumok tökéletesen megfelelnek az óvodás korosztálynak, a sok kép segítségével könnyen felkelthetjük a gyerek kíváncsiságát a tartalom iránt, a matricák pedig már csak a hab a tortán. Nekem nem volt még olyan gyerekem – és már nem is lesz -, aki ne szeretett volna ragasztani, a kérdés csak az volt, hogy hova. Én a falra, ajtófélfára és a polírozott székek háttámlájára ragasztott matricákért valahogy nem lelkesedtem annyira, a gyerekeimet viszont nem hatotta meg a szomorú ábrázatom, jókedvűen folytatták a ragasztást.

Az 1000 teherautó és munkagép matricája című kiadványban a hely nem probléma, minden elfér benne, csak legyen türelme a tulajdonosnak megtalálni az összeillő részleteket. (Jó hír, hogy a sorozatban lányos változat is van.)

 

interaktív könyvek

 

Borító: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9789634450160
Megjelenés ideje: 2012
Illusztráció: színes képekkel

7-10 éves korosztály

Négyes és Középső pont abba a korosztályba tartozik, amelynek a kíváncsiságát már nem lehet egy egyszerű matricás albummal kielégíteni, őket inkább már az épített környezetük valódi működése érdekli.

Őszinte leszek, gyakran ver hevesebben a szívem, amikor meglátom, hogy ők ketten egy-egy tárgy fölé hajolnak és a szemükben fellobban a szedjük-szét-nézzük-mi-van-benne kíváncsiság. Már csak azért is, mert nem vagyok valami jó az ellentétes folyamatban, vagyis a tárgyak összeszerelésében.

Az autók működése című könyvet mintha pont a mi hármasunkra találták volna ki.

Nick Arnold könyvéből megismerhetjük az autókat működtető szerkezeteket: a motort, a sebességváltót, a dugattyút, a gázadást, a meghajtást, a lengéscsillapítást vagy a fékrendszert. A szokatlan formátumú kiadvány hátuljában található dobozban lévő alkatrészekből pedig – a mellékelt útmutató alapján – mi magunk is megépíthetjük ezeket a szerkezeteket és valóban kipróbálhatjuk, hogyan is működnek az autók.

 

interaktív könyvek

 

Borító: karton
ISBN: 9789634454717
Megjelenés ideje: 2014

10 éves kortól

Az interaktív világ szerves része a számítógép. A mai kisiskolások már a digitális nemzedékhez tartoznak, ezért nagyon fontos, hogy otthonosan mozogjanak a számítástechnika területén. Nálunk ez nem jelent gondot, mert Férj kocka és neki köszönhetően ha akarom, ha nem, a gyerekeink itthon is szívják magukba az ilyen jellegű tudást.

A baj akkor kezdődik, amikor csak én vagyok itthon és a gyerekeknek sürgős számítógépezhetnékjük támad. Én, az analóg szülő próbálok nagyon okosan nézni – mert ennél többet nem nagyon tudok tenni -, amikor záporozni kezdenek a kérdések, hogy most mit kell megnyomni, milyen billentyűkombinációval lehet továbblépni stb.

Szerencsére akad már támogatóm az ilyen helyzetekben is. A Kódgép című sorozat az alapoktól tanítja meg kicsiknek és nagyoknak a programozást, a kódolást. A négy alapkötet lépésről lépésre viszi végig a gyerekeket az alapfogalmaktól kiindulva, a Logo, a Scratch, a Python, a HTML és a JavaScript programozási nyelvek segítségével a komplex programozási feladatok megoldásáig. Megismerik a legfontosabb alapfogalmakat, alapelveket és a hibajavítás lépéseit is. Minden kötet végén a megoldások és a minilexikon is segít abban, hogy a gyerekek teljes képet kapjanak az adott kötetben tárgyalt programokról, programnyelvekről.

Az utolsó kötet, a Kézikönyv szülőknek és tanároknak a felnőtteknek nyújt segítséget abban, hogy a Kódgép-sorozatban bemutatott anyaghoz biztos hátteret kapjanak: bővebb információkat olvashatnak a kulcsfogalmakról, javaslatokat arra, hogyan segítsék a gyermekeket a problémák megértésében és megoldásában.

 

interaktív könyvek

 

Borító: ragasztott
ISBN: 9789634457459
Oldal: 32 oldal
Megjelenés ideje: 2016