A világ számos részén jelentős kultúrája van a közösségi finanszírozásnak. Ennek egyik formája a Patreon. De mi ez, hogyan működik és miért fontos, hogy kedvenc tartalomszolgáltatóinkat ilyen módon támogassuk akár egyetlen kávé árával?

Mi az a közösségi finanszírozás?
A közös elnevezés ellenére a közösségi finanszírozásnak több formáját különböztetjük meg, az Európai Unió útmutatása alapján konkrétan hetet. Ebből az egyik, a jutalom alapú finanszírozási forma az, amely leginkább alkalmazható a tartalomgyártók esetében. Ennek a formának a lényege, hogy egyének adományoznak egy projektnek vagy vállalkozásnak, cserébe pedig a hozzájárulásukért később valamilyen nem pénzbeli jutalmat kapnak, például (szellemi) árut vagy szolgáltatásokat.
De hogy ne legyen ennyire egyszerű a dolog, a jutalom alapú finanszírozásnak is alapvetően két formája van:
- előtámogatás jutalomért cserébe
- utólagos jutalom a tartalomért cserébe
Számomra a második lehetőség az, amely igazán elfogadható, mert nincs benne semmi kockázat: egy adott tartalomszolgáltató olvasója/követője a már meglévő tartalomért adja a támogatást, azokért az írásokért, azért a munkáért, közösségi tevékenységért, amelyet már megtapasztaltalt, amelyből kivette azt, amire szüksége volt. Nyilvánvaló, hogy az írások/videók – ki milyen platformon tevékenykedik – között mindig lesznek olyanok, amelyek egyeseket jobban, másokat kevésbé érintenek. És vica versa. De alapjában véve azért olvasod/nézed azt adott tartalomszolgáltatót, mert amit ott találsz, az hasznos és/vagy szórakoztató a számodra. Nincs semmiféle zsákbamacska, egy már meglévő “tudásbázishoz” csatlakozol, ahol minden korábbi tartalom elérhető a számodra.
Mondhatjuk úgy is, hogy a támogatásodat a már eddig megírt cikkekért ajánlod fel abban a hiszemben, hogy a jövőben is hasonló tartalmakat fog “szolgáltatni” a kedvenc bloggered, vloggered, fotósod stb. A bizalomnak ez a fajta és fokú jele a legnagyobb inspiráció és elismerés, amelyet a munkájukért kaphatnak.
Való igaz, hogy a neten megtalálható tartalmak jelentős része minden pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül elérhető. Vannak természetesen fizetős anyagok is, de ezek száma az ingyenesekhez képest elenyésző. De ez nem jelenti azt, hogy az ingyenesen megtekinthető, letölthető tartalom mögött ne állna kemény, igen kemény munka és komoly költségek, amelyeket a folyamatos technikai és szakmai fejlesztések (honlap, marketing, hirdetések, továbbképzések stb.) emésztenek fel.
Tudom, hogy nagy a bizalmatlanság a közösségi finanszírozással kapcsolatosan és teljesen megértem ezt, hiszen nem egy konkrét áruért/szolgáltatásért fizetünk, a “termék” kevésbé kézzel fogható. De ez nem jelenti azt, hogy kevébé értékes. Ráadásul van még itt egy nagyon fontos kérdés, amelyet mindenképpen érdemes tisztázni: a jutalom alapú finanszírozásnál nem tényleges célokra érkezik a támogatás, hanem magának az egész projektnek az “értékére”, mert maga a projekt – az én esetemben a Mom With Five blog – saját zsebből (i.e.: családi költségvetés) működik, halad előre.
A jutalomalapú közösségi finanaszírozási rendszerben nem kell hatalmas összegekre gondolni személyenként. Itt tökéletesen érvényesül a sok kicsi sokra megy alapelv. Ha a követők közül mindenki csak a minimálisan adható 1 dolláros összeget tenné be a közösbe havonta – ami egy gombóc fagylalt ára körülbelül -, az olyan elképesztő összeg lenne, amelybe bele se merek gondolni. És nem is tudnék, mert ilyen persze nincs. A konverzió meg sem közelíti a száz százalékot, de még a harmincat sem, de így is óriási segítség minden támogatás.
Mi az a Patreon és hogyan működik?
A Patreon egy gyűjtőoldal, telis-tele művészekkel, írókkal, zenészekkel, vloggerekkel, bloggerekkel, akiknél a hagyományos bevételi források nem minden esetben működnek. A rendszer keretein belül könnyedén megtalálhatod a számodra szimpatikus alkotókat, az oldaluknál pedig te magad dönthetsz arról, hogy a beállított támogatási összegek közül melyik számodra a legelfogadhatóbb.
A rendszer teljes egészében automatizált és bankkártyás fizetésnek minősül, amely a beállításaid alapján lehet havonta megújuló vagy automatikus.
Íme egy segédlet a használatához!
A támogatás menete
Kattints a Patreon oldalamra!
Ha még nem regisztráltál korábban a Patreon oldalra, akkor itt kell megtenned.
Köszönöm.
Ha változatnál…
- lépés: kattints a Patreon oldaladra és jelentkezz be
- a jobb felső sarokban lévő menüben keresd meg a Your memberships feliratot, kattints rá
- a megjelenő oldalon kattints az Edit szóra
A Patreon minden hónap első napján vonja le a pénzt a megadott számláról (bankszámla, PayPal). Ha tehát te november 5-én rákattintottál a támogatás gombra, de 6-án visszavontad a megbízást, akkor valójában nem támogattad az oldalt. Ha csak egyszeri támogatásban gondolkozol, akkor a visszavonással meg kell várnod december 2-át, mert csak így kapom meg a novemberi támogatást.
Kérdésed van, elakadtál, többet szeretnél tudni az indokaimról? Keress bátran, írj nekem!