Népmesekincstár: mesékkel az iskolakezdés is könnyebb

Az iskolakezdés soha nem könnyű, de mesékkel sokat segíthetünk a gyerekeinknek e nagy lépés megtételében, a változások elfogadásában.

iskolakezdés mesékkel

 

Öt gyerek édesanyjaként számolatlanul sok mesét mondtam már a gyerekeimnek az elmúlt tizenhárom év alatt… és nyilván fogok is még. Vannak, akik szerint a fejből mesélés az igazi, nekem ehhez nincs teremtő erőm, így maradnak a könyvek. Mondhatnám, hogy mindenevők vagyunk, de persze az igényességet szöveg és illusztráció tekintetében is igyekszünk tartani.

A mesélés mindig közös családi esemény, még az olvasni tudó nagyobbak is csatlakozni szoktak hozzánk esténként még akkor is, ha már maga a történet régen túlmutat az ő érdeklődési körükön, az életkorukról nem is beszélve. Úgy tűnik, még azonban számukra is van valami vonzó abban, ahogy körénk gyűlnek a kisebbek és elmerülnek a csodák világában…, mert a mese maga a csoda: felszabadít, átlényegít, elvarázsol és mindezt úgy, hogy sehova nem kell menni, nem kell elhagynunk az ismert és szeretett környezetünket, nem kell a saját bőrünkön megtapasztalni egy-egy jó vagy rossz döntésünk következményeit.

De mese gyógyír is lehet egy adott szituációra, amelyre a hétköznapi nyelv segítségével nem tudok megoldást kínálni a problémával szembesülő gyerekem számára. Ilyenkor egy jól megválasztott történet sokat segíthet: utat mutathat a helyzet megoldásához, erőt adhat, vigaszt nyújthat. Tekintettel a gyerekeim között korkülönbségekre gyakran szembesülök azzal, hogy a különböző korosztályok szellemi érettségének, az élethelyzetüket jól tükröző, testi-lelki fejlődésüknek megfelelő mesét választani soha nem egyszerű, mert minden életkorban másra van szükségük.

Már egy kisgyerek életében is vannak mérföldkövek, ezek közül az iskolakezdést bátran nevezhetjük az egyik legnagyobbnak, ráadásul kikerülhetetlen, mindenki életében elérkezik egyszer… előbb vagy utóbb. Ebben a korszakban számos változás éri a gyerekeket: megváltoznak az evési, alvási szokásaik, érdeklődési körük, játékaik, viselkedésük is formálódik. Nem csoda hát, ha kapaszkodókra van szükségük és számukra a mesék világ a szülők után a legnagyobb biztonságot adó erő.

Szerencsére létezik már olyan mesekönyv, amely kifejezetten az iskolába készülő gyerekeknek és szüleiknek segít, hogy minél könnyebben vegyék az iskolakezdéssel elkerülhetetlenül együtt járó izgalmakat, változásokat. A Kolibri Kiadónál megjelent Népmesekincstár sorozat Így megyek az iskolába című kötetében Bajzáth Mária mesepedagógus olyan történeteket gyűjtött össze a világ minden tájáról, amely segít átlépni a gyerekeknek ebbe az új életszakaszba.

 

iskolakezdés mesékkel

 

A kötetben található mesék számos olyan témát érintenek (barátok, ellenfelek, a számok, a test, élet és halál, megfejthetetlen talányok stb. kérdésköre), amelyekre ez a korosztály különösen érzékeny, fogékony.

“Mesehallgatás közben a gyerek tét nélkül tapasztalhatja meg a jó és a rossz utak különbözőségét, kikacaghatja félelmeit, belebújhat bárki és bármi bőrébe. Miközben rengeteg információt szerez a világról, a népmese – nélkülözve az oktató szándékot – az érzelmeire hat, és évezredek tapasztalatát, tudását, örök emberi értékeket közvetít számára.”

Bajzáth Mária mesepedagógus, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója

KiadóKolibri Gyerekkönyvkiadó
Oldalszám: 243 oldal
Kötészet: kemény kötés
ISBN: 9786155591488
Megjelenés ideje:
 2016.