Nem érted a kamaszlányod? Suzy P. legyen veled!

Nem érted a kamaszlányod? Én sem. Mélységek és magasságok, hol fent, hol lent, hol sír, hol nevet, de leginkább mindkettőt egyszerre. Itt csak Suzy P. segíthet.

 

Amióta Nagyfiú kamasz, hullik a hajam. Amióta Nagylány is kamasz már, azóta hanyagolom a fésülködést, na, nem azért, mert olyan jó érzés ápolatlannak lenni, hanem mert félek, hogy egyszer a hajkefémben marad az összes hajszálam. Inkább levágattam jó rövidre, hogy fésülni se kelljen, így ugyanis nincs mit.

De igazából nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy nem értem a kamaszlányom. Pedig nagyon igyekszem, de hát az a fránya harminhárom év és a belőle fakadó generációs különbség bezavar a képbe. És nem ám egy kicsi gödörről van szó, hanem egy irgalmatlan nagy szakadékról. És nemcsak a korkülönbség teszi, komolyan, hanem, hogy ő már egy másik kor szülötte, a digitális nemzedék tagja más viselkedési normákkal, más szokásokkal, más elvárásokkal.

De akkor is a lányom és én meg akarom érteni! Megoldásként próbáltam már felidézni a saját kamaszkorom, párhuzamokat találni az ő és az én kamaszságom között, de nem olyan egyszerű. Az egy dolog, hogy milyen zenéket hallgat már, meg milyen ideáljai vannak, engem sokkal inkább a hétköznapok, a lelki viharok, a hangulatváltozások, az egész kamaszos lénye taglóz le. Pedig nagyon szeretném megérteni, mi zajlik benne, hogy megadhassam neki, amire vágyik, amiről persze maga sem tudja, hogy pontosan mi az. Szóval, bonyolult a helyzet, na.

Nagyfiú egyszerűsége – egyszerűen bunkó – után Nagylány bonyolultsága betette a kiskaput. A mondás szerint lakva ismeri meg az ember a másikat. Mi idestova tizenegy és fél éve lakunk együtt és míg korábban úgy éreztem, ismerem őt, most úgy érzem, egyre kevésbé. Tehát ez az együttlakás annyira nem vált be. Akkor jöjjenek a szakértők! Azonban hiába olvastam el száz meg száz nagyon bölcs írást, nem lettem okosabb.

De a lelkem mélyén azért éreztem, hogy mégiscsak a betűk világa fog közelebb vinni Nagylányhoz. És nem csalódtam. Csak első körben rossz helyen keresgéltem, mert mint kiderült, nem tudományos írásokra volt szükségem, hanem egy vérbeli kamaszkönyvre, vérbeli kamasz főszereplővel és máris nem csak Nagylánytól hullik a hajam.

„A nevem Suzy Puttock, talán nem nagy csoda, ha inkább P-nek rövidítem, igaz? Tizennégy évesen két lábon járó szerencsétlenség vagyok. Az életem olyan, akár egy hullámvasút. Például koszorúslány leszek a nővérem esküvőjén, szuper! De mit kell felvennem? Neonzöld koszorúslányruhát! El tudod képzelni? Aztán ott van az új fiú a suliban… ezt biztosan el tudod képzelni. De mi lesz Dannyvel, akivel ezer éve járok? Szóval nem egyszerű az életem.”

A Napraforgó Kiadónál megjelent Suzy P. sorozat (Én, Suzy P., Suzy P. és a felesleges harmadik, Suzy P. nem változik) egy lehengerlően humoros, igazi, mai kamasznyelven megszólaló történet, amely egy tizennégy éves lány mindennapjairól szól. Meg a barátairól. Meg a családjáról. Meg az érzelmeiről. Meg a gondolatairól. Úgy általában a világhoz való viszonyáról. Mindarról, amely ma egy kamaszlányt foglalkoztat. És nekem pont erre volt szükségem, hogy a sorok között meglássam Nagylányt és az ő világát. És neki – mármint Nagylánynak – is. Hogy tisztában legyen azzal, ami vele történik, az normális. Kicsit bolondos, kicsit vicces, néha idegesítő, olykor szomorú, de normális.

 

 

 

Ha kamaszokkal élünk, néha(?) szükségünk van arra, hogy görbe tükörben lássuk magunkat, az élethelyzetünket, hogy egy jót nevessünk magunkon, a szituációkon, amelyekbe a gyerekeinknek hála – akarva, akaratlanul – belekeveredünk. És kamaszokkal van helyzet, nem is egy, sok. És ha nemcsak túlélni akarjuk a kamaszkort, hanem megélni, megélni velük, együtt, közösen, akkor bizony szükségünk lesz a saját és a kamaszaink humorérzékére is.

Suzy P.-re pedig bármikor számíthatunk, ott segít, ahol tud, ahol kell. Akár egy jó úttörő…