Mondd, te mit választanál: űrhajós leszel vagy állatorvos?

A gyermeki képzelet határtalan, legyen szó akár egy egyszerű történetről, vagy arról, milyen szakmát képzel el magának a jövőben. Az egyik percben még buszt szeretne vezetni, a másikban már legszívesebben űrhajós lenne.

mi leszel, ha nagy leszel
kép: 123rf.com/happyfamily.hu

Nálunk sincs ez másképp. Ahány gyerek, annyiféle elgondolás, ráadásul hetenként változik a kínálat és néha olyan ötletek is felmerülnek, amihez még nekem is értelmező kéziszótár szükségeltetik.

Pedig van tapasztalatom elég, mert én sem voltam különb. Az igazat megvallva nem kis kihívás elé állítottam édesanyámat és édesapámat, amikor arról érdeklődtek, milyen szakmát képzelek el magamnak, mert már hat évesen génsebész szerettem volna lenni, majd geológus. Így lettem végül végzettségemet tekintve egyiptológus-történész, majd a való életben újságíró. Onnan már csak egy csillagközi ugrás volt a bloggerek világa.

Egyik jobb szakma volt, mint a másik, szegény műszaki beállítottságú szüleim egyik-másikról azt sem tudták, hogy eszik-e vagy isszák… mondjuk én sem, de olyan jó csengésű szavak voltak. De rendületlenül támogattak az elképzeléseimben, az egyetlen kis megingást akkor éreztem, amikor kiderült, hogy geológusként norvég olajfúrótornyon szeretnék dolgozni az Északi-tengeren és nem köveket katalogizálni egy múzeumban.

Nem is értem, miért gondoltam, hogy az én gyerekeim majd mások lesznek. Oké, a naivitásom néha vetekszik a gyerekeim álommelóinak számával. Ez van.

Az egy dolog, hogy milyen, számomra teljesen ismeretlen szakmákat tudnak felsorolni időről-időre a gyerekeim, de ember, akarom mondani szülő legyen a talpán, aki ezen a hiperűrsebességgel változó kívánságlistán szereplő milliónyi foglalkozás összes apró részletével tisztában van és minden felmerülő kérdésre tudja a választ.

De most ennek vége! A Kolibri Kiadónál megjelent, Steve Martin tollából született Legyél te is űrhajós! és Legyél te is állatorvos! című kiadványok (Kis tudósok akadémiája sorozat) szülő- és gyerekbarát módon nyújtanak profi segítséget a gyerekekből áradó és soha véget nem érő kérdésözön megválaszolásához.

A könyvek szakszerű, de mégis a gyerekek nyelvén, játékosan megfogalmazott szövegek, valamint jópofa, nem túlzottan aprólékos, de igen jól eltalált képekkel, illusztrációkkal  vezetik végig az aprónépet – és a szülőket is, mert jó pap holtig tanul, ahogy a mondás is tartja – az űrhajós és állatorvosi szakma rejtelmein. A könyvekhez a témába vágó egyszerű társasjátékok, matricák és összeragasztható modellek is tartoznak, amelyek még közelebb hozzák e két foglalkozás valóságát a mindenre kíváncsi gyerekekhez.

 

legyél te is űrhajós

 

Borító: füles, kartonált
ISBN: 9789634370802
Megjelenés ideje: 2017
Ára: 2499 forint

.

A könyvek nem egy történetet mesélnek el, inkább hasonlítanak egy tankönyvhöz, mint egy klasszikus meséhez, de nem a nevelő-oktató jellegükön van a hangsúly, hanem sokkal inkább az érdeklődés felkeltésén, a játékos ismerkedésen. Ahogy azt egy jól összerakott, a megcélzott korosztályhoz jól illeszkedő tankönyvtől várná az ember… Szerencsére itt szó sincs feltételes módról, a Kolibri Kiadó két kiadványa úgy ad át ismereteket, hogy közben szórakoztat. Ennél többet, jobbat, jobban pedig nem is tehetnének.

 

legyél te is űrhajós

 

Borító: füles, kartonált
ISBN: 9789634370796
Megjelenés ideje: 2017
Ára: 2499 forint

.

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!