Milyen az igazi karácsony? (x)

Mindenkinek mást jelent az igazi karácsony, mindenki mást lát bele az ünnepbe. De mi történne, ha cserben hagyna az egyik érzékszervünk és nem látnánk a külsőségeket, a fényeket, a szeretteinket? Akkor mi jelentené az igazi karácsonyt?

igazi karácsony

 

Őszintén szólva én vajmi keveset érzékelek a karácsony külsőségeiből. Nem sok esélyem van rá ugyanis, engem a sava-borsa köt le teljesen. Hogy csak a legszűkebb környezetemet említsem, nagyon ritkán jut időm például a lakásunkat feldíszíteni, dekorálni (nekem nem esik jól már novemberben tűleveleket meg száncsengőket kerülgetni, decemberben pedig meghalni sincs időm, nemhogy ezt-akasszunk-ide-azt-függesszünk-oda játékot játszani, ráadásul Legkisebb úgyis percek alatt lebontaná). De nekem ez nem is igazán hiányzik az igazi karácsonyi hangulathoz, sokkal meghatározóbbak – és hiányoznának is, ha nem lennének – azok a kalandok, amelyek révén hol így, hol úgy, de végül biztosan eljutunk december 24-ig és meggyújtjuk együtt az első gyertyát a karácsonyfán.

Igen, nekem akkor igazi a karácsony, ha kalandos. Ha december 23-án este derül ki, hogy az elképzelt menühöz csak a legfontosabb hozzávalót felejtettem el megvenni, de végül is a főtt rizs is egész ünnepi, hiszen fehér, jól megy az asztaldíszhez és legalább nem lesz pecsétes az minden évben újonnan vásárolt terítő, vagy hogy a rokonok meglepetései nem hogy hiányoznak, de valójában fel sem kerültek a bevásárlólistára, de szerencsére pont ilyenkor bukkan fel mindig a szomszéd néni egy tál ínycsiklandó fahéjas keksszel, amiből ideális gasztroajándék készülhet percek alatt, az eredetét firtató kérdéseket pedig lazán elütöm azzal, hogy “hát az Angyal hozta, vagy nálatok a húsvéti nyuszi rakja a fa alá a karácsonyi ajándékokat?”.

Mondhatnám úgy is, hogy nekem az igazi karácsony életszagú. Családtagokkal, nagyon és kicsit ismerős ismerősökkel és ismeretlenekkel, akikkel akkor és ott – térben és időben – dolgunk van, megfaraghatatlan és csálé fenyőfával, foghíjas menüvel, repedt bejglivel. Mosolyok és könnyek között, durcásan és nevetősen, idétlenkedve és átszellemülve, átélve, majd megtörve a pillanat varázsát, kicsit hétköznapiasan, de mégis kiszakadva a hétköznapokból, kalandosan, együtt. Úgy ahogy mindig, mégis egy kicsit másképp.

De tudod mi a legérdekesebb? Hogy még soha, de soha nem fogalmaztam meg ezt így magamnak. Oké, még másnak sem. Annak, hogy most mégis megtettem, ráadásul a nagy nyilvánosság előtt, egyetlen oka van. Egy mese. Egy különleges mese. Egy varázslatos írás Boldizsár Ildikó tollából, csodaszép, lenyűgöző, egyedi grafikával körítve, amely Szimonidesz Hajnalka keze munkáját dícséri. És egy CD, amelyen Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar önti hangjegyekbe az igazi karácsonnyal kapcsolatos érzéseit.

 

igazi karácsony

Borító: kemény kötés, CD melléklettel
ISBN: 9789634371649
Megjelenés ideje: 2017
Oldalszám: 32 oldal
Ára: 3999 forint

.

Az Igazi karácsony című mesekönyv, amely a Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg maga a csoda. És nem túlzok. Egy olyan mese, amely mindenkit elvarázsol és gondolkodásra késztet: neked mit jelent az igazi karácsony? Elég mélyre látsz? Vagy elkápráztat a külvilág?

A könyv főszereplője, a Gyöngyszemű Lány elszántan kutatja a titkot és mindenképpen látni akarja az igazi karácsonyt. Ennek egyetlen akadálya van, hogy számára a világ láthatatlan, mert ő maga világtalan. És miközben keresi a titkot, maga sem tudja, hogy ő áll hozzá a legközelebb.

A könyv megjelenésével a Kolibri Kiadó a súlyos betegségből gyógyuló gyerekek kortársaik általi tanítását segítő KórházSuli programot támogatja.

*A poszt megjelenését a Kolibri Kiadó támogatta.

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!