Lepd meg a gyereked, dobd fel a szobáját!

Amikor gyerekeknek írunk ajándéklistát, ritkán jut eszünkbe, hogy játékokon és élményeken kívül mást is adhatnánk. Pedig egy jól eltalált dekorációs vagy lakáskiegészítő tárgy ugyanannyira kedves lehet a szívüknek és ha jól választunk akár több korosztályon át is kitarthat.

hirdetés, debaba KRAFT

gyerekszobai állatság
kép: debaba KRAFT

Ha pár évvel ezelőtt megkérdeztem a gyerekeimet, hogy mit szeretnének kapni a születésnapjukra, mit hozzon nekik az angyal vagy a Mikulás, akkor azonnal végeláthatatlan felsorolásba kezdtek és egyre csak sorolták az ilyen-olyan ötleteiket, amelyek szinte mindegyike valamilyen játék volt. Na jó, néha-néha azért felbukkant az ötletáradatban a csoki szó is. A (kis)kamaszoknál meg valami kütyü is belefért még. De a játékokat semmi sem taszíthatta le a lista elejéről. Múlt időben… Ma már kicsit más a helyzet.

Sok-sok éven át én sem tudtam kitörni ebből az ördögi körből, ugyanakkor meg folyamatos lelkifurdalásom volt a sok játék miatt, ami elárasztotta egy-egy ünnepi alkalom után a lakásunkat, mert tudtam, hogy az újdonság varázsa után a kupac fele valahol majd a polc mélyén végzi. A helyezet megoldásért kiáltott. Első lépésként a mennyiséget próbáltam meg visszaszorítani. Ennek sikerességéről most nem beszélnék… Második lépésként bevezettük az élményeket, mint lehetséget alternatívát a játékok helyett, vagyis inkább mellett. Egy fokkal javult a helyzet.

De azért még mindig első helyen a játékok álltak, ha ajándékról volt szó. Az én fejemben és a gyerekekében is.

Aztán belevágtunk a lakásfelújításba. A munka augusztus elején kezdődött, a négy gyerekszoba októberre készült el tokkal vonóval. Bekerültek a bútorok, a játékok és a ruhák is a helyükre vándoroltak. Mindenki kapott egy falfestményt a falára. Készen voltunk. Fellélegeztünk. Aztán egyik nap lekocogott Nagylány a konyhába hozzám és beszélgetés közben csak úgy elejtette: Olyan üres a szobám! Üres? De hát egy gombostűt nem lehet elejteni benne, annyira ki van centizve a berendezés. Ez igaz, de akkor is üres!

Üres. Pörgettem magamban a szót, átrágtam egyszer-tízszer-százszor. Aztán vettem egy ágytakarót. Később egy nyuszis párnát. Meg világítós gömbfüzért. Ajándékba. És Nagylány örült neki. És nem csak egyszerűen örült, hanem végtelenül boldog volt. És már nem találta üresnek a szobáját.

Kipróbáltam a többieknél is. És náluk is működött. Csak náluk a gömbfüzér helyett kedvenc mintás párnahuzat, ágynemű, takaró került a csomagba. És a gyerekeim mellett én is örültem. Mert végre nem játék, de nem is olyan értelemben vett hasznos tárgy, amely esetében csak és kizárólag a hasznosságon van a hangsúly. Ráadásul, ha jól és jó helyről – például a debaba KRAFT kínálatából – választunk, akkor bizonyos dekorelemek még játéknak is megfelelnek. 2in1. Kell ennél több?

 

gyerekszoba dekoráció
kép: debaba KRAFT

A debaba KRAFT megálmodói, Nóra és Gyuri kislányuk születésével datálják családi vállalkozásuk létrejöttét. Bár az alapgondolat, hogy a kislányuknak alkossanak valami olyan szimbólumot/figurát, ami csak az övé, ami végigkísérheti az egész kisgyerekkorát – megjelenhet a ruháin, a személyes kis tárgyain és a szobája dekorációs elemein is –, már korábban is megvolt bennük. Nevezetesen a szintén a nevükhöz köthető Designizmus Tervezőiroda idejében és nem volt más, mint az egységes arculat.

Úgy gondolták, hogy ha egy cégnek lehet arculata, miért ne lehetne egy gyerekszobának is? És ha nekik tetszik az ötlet, miért ne tetszetne más édesanyáknak is? Innen pedig már csak egy ugrás volt a debaba KRAFT.

A MOME formatervező szakán végzett Nóra által tervezett kollekció fő elemei az élénk színű, vidám állatfigurák, amelyek kisbaba kortól kezdve egészen óvodás, kisiskolás korig lekötik a gyerekek figyelmét és persze feldobják a szobájuk hangulatát. Termékkínálatukban megtalálható egy készségfejlesztő kategória is, mert azon túl, hogy a gyerekek ízlésformálását (és tudatos vásárlóvá nevelését) érdemes minél korábban elkezdeni, szívügyüknek tartják, hogy a kicsik finommotorikus és kreatív képességét is fejlesszék. Meggyőződésük, hogy ha minél kevesebb, de hasznos és minőségi játékkal vesszük körül a gyerekeket már a kezdetektől fogva, akkor a tudatos vásárlás szinte észrevétlenül hozzájuk nő.

Nóra és Gyuri legfőbb elve a tervezés és a kivitelezés során, hogy először a megálmodott tárgy funkcióját határozzák meg és utána építik fel magát a tárgyat, hogy az így maximálisan elláthassa a funkcióját. Ennek egyik tökéletes példája a magasságmérő, amelyhez hasonló kidolgozású tárgy nem létezett a debaba KRAFT előtt Magyarországon, de még külföldön sem volt rá példa. Olyan tárgyat hoztak létre, amely anyagából fakadóan könnyen mozgatható és tartós (na meg irtó cuki – szerk.).

Ha végignézünk a kínálaton, láthatjuk, hogy a forma és funkció elve minden terméküknél érvényesül, nem csupán “szép”, hanem egyben hasznos termékeket is terveznek. A nagypárnák amellett, hogy díszként funkcionálnak a gyerekszobában, tökéletesen alkalmasak alvásra, a marokpárnák pedig a szerepjáték mellett például bátorságot adhatnak az óvoda első napjaiban.

Természetesen az év végi ünnepek sem telhetnek el különleges debaba KRAFT termékek nélkül, így került az idén a kínálatba egy olyan egyedi tervezésű textil mikulászsák, amely éveken át kiszolgálhatja kis gazdáját és hogy még véletlenül se legyen unalmas az anyagából fakadó hosszabb használat, a két oldalát két különböző grafika díszíti Nóra tehetségének köszönhetően.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!