Szülőként fontosnak tartom, hogy támogassam a gyerekeim egyedi elképzeléseit. Hogy legyen bátorságuk túllépni a sablonokon, hogy merjék a saját kedvük szerint látni és láttatni a világot, amibe egy pilóta hercegnő éppúgy belefér, mint egy kék krokodil.
hirdetés, Office Depot
Én egy sorból kilógós ember vagyok.
Mindig is az voltam. Kezdve azzal, hogy lángoló vörös hajam volt (mára – talán az öt gyereknek is köszönhetően – kicsit már megkopott, most már nem lángol, de még mindig nem szokványos a színe). Egy hatszáz fős iskolában én voltam az egyetlen lány, aki ilyen hajkoronával “büszkélkedhetett”. Miért az idézőjel? Mert őszintén szólva, minden voltam, csak éppen büszke nem. Rajtam kívül csak egy fiú volt még, akinek hozzám hasonlóan csak úgy világított a haja. Mindenki testvéreknek gondolt bennünket. Pedig nem voltunk azok. De sorból kilógósak igen. Bár akkor leginkább én igazodni szerettem volna, elvegyülni a tömegben, érezni a falkához tartozást. Na, pont ez nem sikerült.
Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg megbarátkoztam a gondolattal, hogy én soha nem leszek olyan, mint mások. Ha csak a hajszínem miatt is, de mindig különbözni fogok a többségtől. Később persze még kiderült rólam ez-az, amely szintén nem a betagozódást erősítette, sokkal inkább a partvonal felé való sodródást, de akkor már tudtam értékelni azt, hogy bizonyos dolgokra másképp tekintek, mint az emberek általában, más szemmel nézem a történéseket, mást olvasok ki belőlük. Nem jobbat, nem jobban, inkább mást, meg másképp.
Ekkor határoztam el, hogy ha valaha gyerekeim lesznek, akkor teljes szívemből támogatni fogom az egyedi ötleteiket, kezdeményezéseiket, minden olyan dolgot, amely a sablonokkal, a konvenciókkal szemben az egyediséget erősíti, még akkor is, ha elsőre bolondságnak tűnik csak azért, mert a világ szemében szokatlan. Az általam megtapasztalt kirekesztés és elutasítás helyett én azt szerettem volna, ha a gyerekeim érzik és tudják, hogy különlegesnek lenni jó, hogy nem szokványos látásmóddal közelíteni a világhoz innovatív erőt rejt, olyat, amely nem mindenkinek adatik meg, de ezért elfojtani botorság lenne.
Ezt pedig nem lehet elég korán kezdeni. Mármint a támogatást. Nagyon nehéz azonban egy gyereknek, pláne egy kisgyereknek ezt elmagyarázni, megértetni vele, hogy miért jó különbözni. Hogy miért nem baj például – hogy a legegyszerűbb, legáltalánosabb példát vegyük -, ha a a rajzain a felhők nem fehérek, hanem rózsaszínek, ha a háztetők nem pirosak, hanem zöldek, ha a fű és az ég színe helyet cserél stb. Mert mi felnőttek hajlamosak vagyunk mindent sablonszerűen kezelni. Próbálunk mindent beskatulyázni, mert tény és való, hogy sokkal könnyebb megküzdeni egy-egy adott helyzettel, ha az illeszkedik egy sorba, egy sormintába.
Hamar rájöttem: ehhez a feladathoz, vagyis, hogy a kellő támogatást megadhassam a gyerekeimnek az egyediség fontosságának megértéséhez, támogatásra van szükségem.
Amit meg is találtam Drew Daywalt A nap, amikor a zsírkréták fellázadtak című különleges könyvében, amely megvásárolható az Office Depot üzleteiben, most limitált kiadású, ajándék zsírkrétákkal.
A történet főszereplői zsírkréták. Egy Duncan nevű kisfiú zsírkrétái, amelyek egy nap úgy döntenek, hogy fellázadnak és a jövőben nem hajlandók színezni. Mindegyiknek megvan a maga indoka arra, hogy miért nem akar a papíron siklani és tenni a dolgát. Problémáikat, érzéseiket személyes levelek formájában fogalmazzák meg a gazdájuknak. Mindegyikük irománya külön oldalon kap helyet, a másik oldalon vicces, egyszerű, a korosztályos (3-7 éves) gyerekrajzokat hűen megidéző illusztrációk kísérik a szöveget.
A kiadvány műfaji besorolása szerint mesekönyv, azon belül is kortárs mesekönyv. Szerintem viszont nem az. Valami más. Felnőtt nyelven azt mondanám, hogy inspiráció. Útmutató. Felszabadító felismerés. Csak éppen a 3-7 éves korosztály nyelvén megfogalmazva. Így hát mégiscsak mese. Egy igaz mese. Az egyediségről, a belső inspirációról, a képzelet erejéről és hatalmáról.
Már csak ezért is nagyon lehet szeretni ezt a rövid, mindössze 40 oldalas könyvet, de számomra mindezek mellett a legnagyobb erőssége mégiscsak az, hogy többféleképpen is használható.
Egyrészt inspirációt meríthetünk belőle rajzoláshoz, színezéshez. Nézegetés, lapozgatás közben megbeszélhetjük a gyerekekkel, hogy melyik színű zsírkrétával mi mindent lehet rajzolni. Gyűjthetünk további ötleteket is, amelyek nem szerepelnek a leírásokban. Ezzel azt a korosztályt is megmozgathatjuk egy könyv(!) által, amelyet még nem köt le a meseolvasás. De már láthatja, érzékelheti, hogy milyen erő rejtőzhet a betűk, mesék világában.
Másrészt olvashatjuk klasszikus mesekönyvként is, bár a történetvezetés maga nem klasszikus, hiszen levelek formájában jelenik meg a szöveg, de az irományok összefüggnek – a zsírkréták utalnak egymás írásaira – és kerek egésszé állnak össze a történet csattanójával.
Nem utolsó sorban pedig segíthet nekünk, felnőtteknek a gyerekek nyelvén elmondani, hogy mennyire fontos az egyediség, az egyedi látásmód, hogy ne féljenek megmutatni a világot úgy, ahogy ők látják és soha ne hagyják veszni az illúzióikat és még véletlenül se engedjék gúzsba kötni a fantáziájukat.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is.