Kreatív színező: ha többre vágysz egy színes képnél

Ha összcsaládi elfoglaltságra vágysz, nincs jobb egy kreatív színezőnél: színezés, mese és alkotás egyben.

kreatív színező

 

A blog indulása óta rendszeresen osztok meg kreatív ötleteket, egyszerűbbeket és bonyolultabbakat, de egyiknek sem volt olyan sikere, mint a letölhető (felnőtt) színezőket bemutató posztnak. Hiába, no, színezni továbbra is menő, nagyon sokan választják a kikapcsolódásnak, feltöltődésnek ezt a formáját, ami ráadásul kevés eszközt igény, így bárhol könnyedén belekezdhetünk, csak időben kapjunk észbe, ha indul a buszunk.

Temérdek kiadvány kapható a boltokban különböző tematikával, különféle méretben, eltérő nehézségi fokozatú képekkel. Vannak köztük állatos, mandalás, épületeket bemutató füzetek, virágos változatok és most már van kreatív színező is. Mit is jelent ez pontosan? Egy olyan kötetet, amelyben a színezésre váró lapokon túl egy mese, néhány egyszerűen kivitelezhető – a könyv tematikájához kapcsolódó – kézműves ötlet, valamint számtalan ismertterjesztő információ várja a kreatív kikapcsolódásra vágyó felnőtteket, gyerekeket.

E sokoldalú könyv megálmodója Parádi Orsolya, kétgyermekes édesanya, a Mesekavics és a Pandala-szigetek alkotója.

 

kreatív színező

 

A Fővárosi Állat- és Növénykert 150. születésnapjára készített Pandala az állatkertben című kötete mese- és alkotókönyv egyben, amely sokszínű elfoglaltságot kínál gyereknek, felnőttnek egyaránt. Az állatkert lakóiról készült színezők mellett egyszerű csináld magad ötleteket is találhatunk a könyvben (kavicsfestés, kupakkígyó, pandalafa-kollázs), a tudásra éhes gyerekek rengeteg érdekességet tudhatnak meg az állatokról, a könyvet végigkísérő mese, főszerepben a kis pandalával (a pandák és a koalák távoli rokona a szerző által megálmodott különleges világban), Pöttyel, pedig kiváló szórakozás a család minden tagjának.

Beszéljünk a kezdetekről! Mindig is kreatív munkát végeztél?

Nem éppen. Volt pár kanyar az életemben, mert sokáig nem tudtam eldönteni, mivel is szeretnék foglalkozni, annyi minden érdekelt, és persze pénzt is kellett keresni. Dolgoztam Harley Davidson motorüzletben, teaházban, vegetáriánus étteremben, adatot rögzítettem, egy rövid ideig még gyógymasszőr is voltam, a Buddhista Főiskolán végeztem el egy kurzust – ekkor már úgy gondoltam, a kezemmel kell kezdenem valamit.

Aztán elindítottam 1998-ban Jadviga néven egy horgolós vállalkozást, az idősebb generáció tudását ötvöztem modern funkcióval és élénk színekkel, párnákat és mobilszütyőket horgoltattam az ország minden pontján élő idős asszonyokkal. Akkoriban kezdték a kézműves dolgok reneszánszukat élni, de a hazai piac még nem volt elég nyitott, belebuktam. Aztán miután bölcsészként végeztem, dolgoztam szerkesztőségi titkárként, majd elkezdtem filmekkel foglalkozni, újságíróként, rovatvezetőként dolgozni, fordítani, szerkeszteni – ez több, mint tíz éve tart. Ez már kreatív munka volt a javából, csak a szavakkal, a nyelvvel. Közben elkezdtem rajzolni, festeni is, de csak 4 éve jutottam el odáig, hogy saját világot merjek teremteni, és egyre több időt szánjak a hobbimra, ami most már kitölti szinte az egész napomat.

A színezők előtt már ismert voltál kreatív körökben a mesekavicsaidról. Miért kezd el az ember kavicsokat festeni?

Teremteni akartam valamit, figurákat, mesehősöket, lehetőleg olyan hordozón, amit nem kell külön elkészíteni, megmunkálni, megvenni. Ez a hordozó pedig ott hevert a Dunaparton, a szemem előtt. Szülés után, a babakocsit tologatva kezdtem el kavicsokat gyűjteni, és kísérletezni rajtuk a színekkel. Felfedeztem az akrilfestéket. A figurák meg elkezdtek sorjázni a kezem alól.

 

kreatív színező

 

Hogyan vezetett az út a kavicsoktól a színezőkig?

Mindig is szerettem aprólékos grafikákat készíteni, néhány grafikám meg is jelent egy folyóiratban, szerettem sűrű mintákkal ábrázolni a dolgok összetettségét. A kavicsfigurákat is lerajzoltam, aztán elkezdtem cizellálni, feltölteni, kidolgozni. Egyre több ilyen rajz született, akkora örömöt jelentett ezeket rajzolni.

Eközben a Mesekaviccsal jártam már Belgiumban, ahol láttam, milyen sok meditációs színezőt lehet kapni, hogy van létjogosultsága ennek az új műfajnak. Amikor elég rajz összegyűlt, felkerestem a Kolibri kiadó főszerkesztőjét, Balázs Eszter Annát, ő pedig nyitottan és pozitívan fogadott, amiért nagyon hálás vagyok.

A Pandala-sorozat első kötete (Pandala-szigetek) még csupán egy színező. Miért gondoltad meg magad a második kötetnél, milyen célok vezéreltek?

Magam sem gondoltam volna, hogy a színezőm 5 kiadást is megér, több mint 13 ezer példányban jelent meg eddig. A kiadóval közösen hoztuk meg a döntést, hogy a következő kötetben szerepelhetne egy mese is, ami régóta dédelgetett tervem volt. Kitaláltam az állatkerti történetet és ehhez kapcsolódóan az állatos ismeretterjesztő részeket, mert fontosank találtam, hogy ha a valóban itt élő állatokról szól a mese, tudjanak meg kicsit többet róluk a kis és nagy olvasók.

A foglalkoztató jelleg is adta magát, mert a kavicsfestés, a “csináld magad” otthoni alkotás egyre többeket érdekel. Nekem ez a könyv, bár igazi hibrid, elsősorban mesekönyv, minden más utána jön. De azt hiszem, színezőként is megállja a helyét. A Budapesti Állatkert szakmai partnersége pedig igazi megtiszteltetés.

Milyen további terveid vannak Pöttyel, Koannal, Füles Ubullal, Morcz úrral, Bóbitával és Tigriskével?

Már agyalok a további kalandjaikon. Éppen a Káli-medencében töltődöm, és minden szombaton délután kreatív játszóházat tartok Mindszentkállán az alkotni vágyó kicsiknek és nagyoknak, amire szeretettel várok mindenkit, aki erre jár.  A Pandala-szigetek facebook oldalon megtaláljátok a részleteket.

 

kreatív színező

 

KiadóKolibri Gyerekkönyvkiadó
Oldalszám: 72 oldal
Kötészet: kartonált/irkafűzött
ISBN: 9786155591457
Megjelenés ideje:
 2016. június 1.