Mi a legjobb a szünidőben? Hogy nyakig merülhetünk a nyárba. Na meg néha a pácba. Főleg, ha Boginak hívnak és valahol a strand-papucs-szerelem Bermuda-háromszögben vetettél horgonyt.
hirdetés, Menő Könyvek

Öt gyerekkel akkor is történik valami, amikor amúgy éppen nem.
Hétköznapokon ez akár teljesen természetesnek is tekinthető, hiszen jövünk-megyünk, zajlik az élet, de nálunk a pihenőidőszak sem sétagalopp és nem azért, mert nehéz lekötni öt gyereket a szünidő napjaira úgy, hogy azt mindenki élvezze korra, nemre való tekintet nélkül és hogy a kalandok mellett azért legyen benne lazulás és kikapcsolódás is… igen, nekünk szülőknek is.
Nem, nem ezért nehéz. Hanem az olyan apróságok miatt, mint egy kéztörés a szünidő első hetében, amelytől aztán borul a jól megszervezett nyári menetrend, egy véletlenül bekapott hasmenéses vírus, amely végigszáguld mindenkin, de csak rajtunk, szülőkön jön ki igazán. De ugye mi vinnénk a gyerekeket a különböző programokra, mi kísérnénk őket a hónapokkal korábban befizetett táborokba, ahova nem találnak el egyedül… ellentétben például a sulival, ahova már igen.
Hiába no, év közben már vezeti a kezemet a rutin és akárhogy is, de a legtöbb váratlan dolog nincs hatással az egész családra. Nyáron meg igen. Bár akkor is ott van a rutin, de minden igyekezetem ellenére ilyenkor mégis beakad valami, hogy mindennek jól kell sikerülnie – mert csak tizenegy hét áll rendelkezésre, hogy megvalósítsuk, amit elterveztünk, a hétköznapok feladatait meg egész életünkben gyűrhetjük -, kevésbé működik a ha-így-nem-jó-csináljuk-másképp megoldóformula, vagy ha az sem megy, akkor valahonnan egészen máshonnét közelítsük meg a problémát. Nyáron valahogy könnyebben rá tudok csavarodni a kudarcokra, az elmaradt programok nagyobb frusztrációt okoznak, a csereszabatosak felkutatása meg még nagyobbat.
Ebből is látszik, hogy van még mit tanulnom. A szünidei spontaneitásban például egészen sokat. Pedig hát csak élvezni kéne a nyarat! Spontán, lazán… khm…, mint régen, azokban a régi szép időkben. Még felidézni is öröm. Hát még átélni. Vagy újraélni? Tudom magamról, hogy egy-egy korábbi – sikeresen záródó – szituációhoz kapcsolódó érzet, érzelem felidézése egészen rövid idő alatt egészen sokat tud változtatni az előttem tornyosuló dolgokhoz, problémákhoz való hozzáállásomon.
Ezért ütöttem fel örömmel a Menő Könyvek Rólad-neked sorozatában megjelent Strand, papucs, szerelem című kiadványt is – Király Anikó elsőkönyves író tollából -, mert azt reméltem, hogy megkapom tőle azt az élményt, amivel sikerül elengednem a szünidei parámat. Örömmel jelentem, megkaptam.

Már a könyv borítója is olyasfajta könnyedséget sugároz, amelyre mindenkinek szüksége van, aki szülőként egyszer is ráparázott már a vakációra ilyen vagy olyan okokból kifolyólag. A tartalom pedig csak tovább fokozza ezt az érzést.
A könnyed stílusú, komikus nyári kalandregény az első lap után beszippant, érzed a balatoni napsütést, na meg a parti büféből áradó halszagot, hallod a zsibongást és az éjszakai tuc-tuc zenét. Ott vagy, mert ott kell lenned, átéled, mert át kell élned, mert annyira természetes, annyira a mi történetünk. Felnőttként és tinédzserként. Akkor és most. Emlékeket idéz és segít megérteni azokat a pillanatokat, amelyekből majd a gyerekeink, kamaszaink emlékei lesznek.
A könyv bár mellőz minden direkt tanító szándékot és a legfőbb célja a szórakoztatás, nem lehet nem észrevenni, hogy a főszereplő, a tizenhét éves Bogi személyén keresztül számos olyan kérdés is terítékre kerül – közvetett módon -, amelyek közül néhány igencsak központi kérdésként jelenik meg a tinik világában (ki vagyok én, mennyire függök a környezetemtől, mennyire befolyásol mások véleménye, mit jelent nekem a boldogság).
Király Anikó válasza a lehető legegyszerűbb: ha te jól érzed magad a bőrödben, akkor máris sokat tettél a boldogságodért, a tökéletesség utáni hajszát pedig nyugodtad ráhagyhatod másokra.
Felnőttként és tinédzserként. Akkor és most. Éljen a nyár!
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!