Gyerekeknél a klasszikus műveltség megalapozásához nem mindig a klasszikus módszer a legcélravezetőbb: száraz olvasmányélmények helyett rázzuk fel az antik világot és hagyjuk, hogy a görög istenek (is) a fejükre essenek.
hirdetés, Kolibri Kiadó
Történész vagyok. Meg nyelvtannáci. E két tulajdonságomból pedig egyenesen következik, hogy két dologban egészen biztosan nem ismerek tréfát: a klasszikus (görög-római-zsidó/keresztény) műveltség megismerésének és átadásának, valamint a szabatos beszéd- és íráskészség/helyesírás elsajátításának fontosságában. Utálnak is rendesen érte a gyerekeim. Na igen, születni tudni kell…
Ugyanakkor nem hiszem, hogy a cél minden esetben szentesíti az eszközt. Ergo nem hiszem, hogy száraz történelmi adatokkal, évszámokkal, különböző – kötelezően megtanulandó – meghatározásokkal kell a gyerekek fejét tömni történelemtudomány címszó alatt, hogy ez lenne az üdvözítő út a klasszikus műveltség elsajátításához. De sajnos kevesen látunk ki a dobozból.
Nyilvánvaló, hogy hazabeszélek, ha azt mondom: kevés lenyűgözőbb, szerteágazóbb, érdekesebb tudományágat ismerek, mint a történelem. Benne van minden: múlt, jelen és ha jól olvassuk, értelmezzük a jeleket, akkor a jövő is. Meg ármány és szerelem, tudomány és felfedezés, háború és béke. Az életük. Az életünk. Az Élet.
És erre mondják a gyerekeim, hogy száraz és unalmas! Bár őszintén szólva az iskolai tankönyveiket nézve megértem az érzéseiket. De akkor sem hagyhatom, hogy így legyen! Szerencsére az önként vállalt küldetésemben – hogy megszerettetem velük a történelmet – immáron akad egy zseniális segítőtársam is a Kolibri Kiadó jóvoltából. Ez pedig nem más, mint a Zeusz és bandája Frank Schwieger tollából.
Miközben nem igazán vagyok híve a klasszikus művek, írások rövidített változatainak, modern nyelvre való átültetéseinek, ez a könyv mégis betalált. Pedig lényegében itt is erről van szó: minden fejezet egy-egy klasszikus – összesen huszonnégy – görög mitológiai történetet dolgoz fel, előtte egy egyszerű fekete-fehér vonalrajzon bemutatkozik a történet főszereplője (isten, félisten, halandó – kinek mi jutott, ugyebár?!) és egy adatlapról megtudhatjuk a legfontosabb tulajdonságait is (tetszik, nem tetszik, a vizuális ingerekre érzékenyebb korosztály számára sokkal befogadhatóbb az információk ilyesformán való átadása, mint egy száraz felsorolás).
A német szerző műve mégis más, mint a többi tömörített klasszikus. Miért?
Mert Schwieger esetében a rövidítés és a fiatalos nyelvezet, a (szöveget olykor-olykor, bizonyos pontokon már-már komolytalánná tevő) humor használata nem azt a célt szolgálja, hogy minél előbb, minél gyorsabban átrághassuk magunkat a könyvön, hanem, hogy fellobbantsa a gyerekekben az érdeklődés lángját egy régmúlt világ iránt és inspirálja őket a további kutakodásra és elmélyülésre a mítikus történetekben, először persze szülői segítséggel, később pedig már önállóan.
A szöveghez tökéletesen illeszkednek a vicces és fantáziadús, fekete-fehér illusztrációk, a megfelelő helyen és időben használt különböző betűtípusok, amelyek még további dinamikát és lendületet adnak a kötetnek és nem utolsó sorban fenntartják a gyerekek érdeklődését az olvasás iránt. A könyv végére pedig Zeusz és bandája bebizonyítja: bár kemény legények a Marvel-szuperhősök, de az antik világ hősei még rajtuk is túltesznek. Agyafúrtságban és csattogó villámnyalábokban biztosan.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!