Szervezőkészség nélkül nagycsaládot irányítani lehet, csak kevésbé kalandos, mint vele. Ha meg minden kötél szakad, akkor jöhet a Lesz-nemulass!.
Hányszor, de hányszor megfogadtam már, hogy a jövőben nagyobb teret hagyok nagycsaládi életünkben a spontaneitásnak és megpróbálom háttérbe szorítani azt a fene nagy szervezőkészségemet. De hát akkor hova lenne a kalandos nagycsaládos fíling?
Hiába no, a nagycsaládi élet csak szervezéssel igazán kalandos, anélkül csak egy átlagos, kicsit szürke közösségi együttélés lenne, ahol minden menne a maga útján, mint a karikacsapás. Bezzeg, ha én megszervezek valamit, na, akkor tuti, hogy az ellenkezője fog történni és olyan káoszt rántunk magunkra, hogy azt bármelyik fekete lyuk megirigyelné, sőt, egyenesen könyörögne a receptért.
Ha nem bízom annyira a szervezőkészségemben, ha nem szervezkedem túl, soha nem tudom meg, milyen az, amikor este hat után rád telefonálnak az iskolából, hogy ottalvós pizsamapartiban gondolkozol-e, mert akkor hiányzik az alvós maci és a hálózsák, vagy hogy milyen úszófelszerelésben jégre lépni vagy épp fordítva hokicuccban vízbe ugrani (ami végül nem következett be, de ez nem rajtam múlt). Na, de én szeretek veszélyesen élni és az öt gyerek mellett a kalandvágyam is mérhetetlen méreteket öltött – na, nem önszántamból -, így aztán szervezkedem… aztán meg megfogadom, hogy soha többet.
Úgy gondolom, hasonló gondolatok járhattak A repülő camembert című könyv egyik főszereplőjének, a Jean-fiúk édesanyjának is a fejében, amikor férjével nekivágtak, hogy megnézzék az új házukat Toulonban és egy rövid időre a nagyszülőkre hagyták fél tucat gyereküket.
A “csak szervezőkészség kérdése az egész” mottó jegyében Mama mindent jó alaposan leszervezett a távollétük idejére és persze akkorra is, amikor ő és Papa is jelen voltak a nagyszülők vidéki házában, hogy biztosan semmi gubanc ne zavarja meg a békésnek induló nyári szünetet Jean nagypapinál és Jeannette nagyinál. Ha nem így tesz, valószínűleg soha nem derül ki hogyan lehet horgászbottal dinoszauruszt fogni, vagy hogyan lehet gyereket rabolni egy üres ruhásszekrénnyel, de arra sem derült volna fény, hogy lehet camembert sajtot reptetni a felhők felett anélkül, hogy repülőre ülnénk, vagy beizzítanánk egy rakétát a hátsó kertben.
.
Jean-Philippe Arrou-Vignod végtelen humorral, kedvességgel és nem kevés (ön)iróniával megírt története, amely a Manó Könyvek gondozásában jelent meg Tótfalusi Ágnes zseniális fordításában, nagyszerűen mutatja be, hogyan is él egy hatgyerekes család, ahol a papa egy “állati jó orvos”, csak éppen mindig, mindent elfelejt, a mama pedig szentül hisz a szervezőkészségben, amelynek minden következménye leginkább a leszármazottatakat, a hat fiút – Jean-A-tól Jean F-ig – sújtaná, ha hagynák magukat. De nem úgy van az! Ilyenkor aztán, amikor az anyai szervezőkészség kudarcot vall, jön a Lesz-nemulass!, amelynek legfőbb képviselője a fiúk papája.
A könyv legnagyobb erőssége, hogy mindenkit megérint valamilyen módon: a szülők mélyen együttérezhetnek a hat Jean szüleivel és kellemes nosztalgiával emlékezhetnek saját gyerekkorukra, a gyerekek pedig kimondhatatlanul élvez(het)ik a kortársaik csínytevéseit anélkül, hogy nekik kellene viselniük a következményeket.
Továbbmegyek: Arrou-Vignod úgy mutatja be a nagycsaláddal együtt járó kihívásokat, hogy az olvasókban nem a nehézségek hagynak nyomot, hanem az, hogy milyen zseniálisan lavírozik Mama és Papa a gyereknevelés végtelen óceánján – miközben mi olvasás közben azt érezzük, hogy az egyes események után már rég kihullott volna az összes hajszálunk, sőt a szemöldökcsipeszt is egy laza mozdulattal kivághattuk volna a kukába – és milyen bravúrosan őrzik meg ép eszüket a legnagyobb huncutságok közepette is (valószínűleg ebben nagy szerepe van annak, hogy a Papa olyan “ááállati jó orvos”… vagy nem).
Bár úgy tartja a mondás, utánozás majomszokás, ebben az esetben szerintem határozottan jót tesz egy kis “majmolás”. Hajrá, szülőtársak!
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!