Járvány idején – jól-lét.

 

A járvány átstrukturálta az életünket. A korábban fontos dolgok jelentőségüket vesztették, vagy legalábbis átsorolódtak a fontossági sorrend más tartományába, máskor lényegtelenebbnek tűnő dolgok pedig felértékelődtek. És bizonyos fontos dolgok még fontosabbá váltak. Például a mentális egészség biztosítása, megőrzése. Egyszerűbben szólva a jól-lét. A nagy kérdés a hogyan.

 

A járványhelyzetnek vannak társadalmi és egyéni szintű hívószavai. Míg az első körbe olyanok tartoznak, mint az elfogadás, a megértés, a (meg)hallgatás, addig az utóbbiba a három toplistás helyet egyértelműen a nem, az elengedés és a megengedés foglalja el. Az én szótáramban legalábbis. De arra is rá kellett jönnöm, hogy nem csak rajtam múlik, hogy hányszor és hogyan tudom ezeket gyakorolni. A külvilág, a körülmények, az adott család körülményei nagyon is befolyásolják, hogy ki mikor tud nemet mondani és kinek, ki mit tud elengedni, ki mit tud megengedni magának és másoknak.

A jól-létükért. A jól-létünkét.

És itt jönnek be a társadalmi szintű hívószavak. Itt kapnak értelmet… Hogy képesek legyünk megérteni, ki mit miért és miért nem? Hiszen senki nem akar önmaga ellensége lenni. De nem vagyunk olyan szabadok, amilyen szabadok szeretnénk lenni. És amilyen szabadnak gondoljuk magunkat. És amennyi szabadságot gondolunk magunknak. Korlátok között élünk és ezek bizony meghatározzák a lehetőségeinket.

Igen, az élet egy összetett játék és erre a járványhelyzet még élesebben rávilágít.

Amit én megengedhetek magamnak, amit én el tudok engedni, amire én nemet tudok mondani, azt más nem engedheti meg magának, nem tudja elengedni vagy éppenséggel nem tud rá nemet mondani. Mert ő maga más. És mert mások a körülményei! Ahogy én is más vagyok és nekem is mások a körülményeim másokhoz képest.

Én például már remekül el tudom engedni a fülem mellett a kamaszaim morgását, hogy megint frankfurti leves van ebédre, pedig már négy hete is volt egyszer. Igen, drágáim, karanténban négyhetente van frankfurti leves, mert ha az ember egy négyhetes menüsorból főz, akkor a benne taláható ételek négyhetente ismétlődnek. Ez van. De így legalább a főzés egy részét el tudom engedni, nevezetesen azt, hogy naponta-kétnaponta agyaljak azon, hogy mit is főzzek.

De ennél többet ezen a területen én nem engedhetek meg magamnak. A rendelés már nem fér bele. A Férj unszolására bevezetett heti egy is nagyon határon van. Költségvetési határon. Mondhatjuk úgy, hogy már-már luxus. Mások megengedhetik, megint mások még ennyit sem. Pedig abszolút jót tesz a jól-létnek.

Ahogy például az is, hogy hétvégente kirándulunk. Együtt vagyunk, másképp vagyunk együtt, kimozdulunk, egyben vagyunk, feltöltődünk. Csak kevés. Hamar leszív a karantén. Jobb lenne többet, hosszabban így együtt. Mindenki érzi. Elutazni egy távoli helyre, kivenni egy házat és egy hétre magunkra csukni az ajtót. Nem csinálni semmit. Vagy majdnem semmit. És ezt megismételni pár hetente.

De nem megy. Férj kétnaponta bejár a munkahelyére öt-hat órára. Hamarosan pedig az is lehet, hogy visszaállnak a munkahelyén a “kényelmes” home office-ról a hagyományos munkavégzésre. Akkor minden nap bemegy és bent is marad nyolc-tíz órára. És nem tehetjük meg, hogy ne menjen. A családunk egyetlen kenyérkereső állásáról van szó. Ráadásul ennyi hiányzás nem fér bele az online iskolai térbe. A mienkbe nem. Mert ugyan vannak megengedő tanáraink…, de vannak nem megengedőek. Akik miatt kevésbé tudok megengedő lenni én is. Pedig szeretnék… és ezért néha a megengedés címszava alatt bizony csalok.

Néha én oldom meg a dolgozatot a gyerek helyett, mert inkább engedem őt játszani, olvasni, mélázni, semmit tenni. Mert látom rajta, hogy most ez jobbat tesz neki. Később majd bepótolja az anyagot. Mert nem a dolgozattól fogja tudni az anyagot. Van, amire nemet mondok. Meg is kapom érte a magamét. Mert mások bezzeg…!

Ja, és persze itt is befigyel az anyagi helyzet, az egykeresős modell. Így lett nálunk utazások helyett az erkély felturbózva. Ami bizonyos szempontból kevés, de a semminél több. Mások megengedhetik, megint mások még ennyit sem. Pedig abszolút jót tesz a jól-létnek.

Jót tenne a jól-létemnek, ha nemcsak este kilenc után, hanem például napközben is lenne mondjuk kétszer fél órám, amikor magamra csukhatnám az ajtót és megengednék egy kis kiengedést. Zenét, kávét, limonádét, csendet. Férj pedig átvenné a gyerekeket. De vagy nincs itthon vagy reggel nyolctól este nyolcig be van dugva a füle. És dolgozik. Így marad a késő esti én-idő. Mások megengedhetik, megint mások még ennyit sem. Pedig abszolút jót tesz a jól-létnek.

 

A karatén, a járványügyi helyzet nagyon sok küzdelmet, bánatot, nehézséget hozott a világra, de elhozta a legőszintébb pillanatot is: tűpontosan mutatja meg, hogy mennyire nincsenek általános igazságok, hogy ami valakinek magától értetődő, az a másiknak mennyire nem az, hogy az

élet mennyire személyre szabott. Minden egyes apró részletében.

És nem egyszerűen arról van szó, hogy addig nem értheted az utamat, amíg nem vetted fel a cipőmet és nem jártál benne legalább egy mérföldet (Forrest Gump). Nem. Mert az igazság az, hogy nagy valószínűséggel már a cipőm se jó rád. És akkor még egy lépést sem tettél benne.

Mindannyian a legjobbat igyekszünk adni, tenni. A legjobbat. Ami néha az elég. A magunk és a családunk jól-létéért. Engedünk, elengedünk, megengedünk, nemet mondunk. A határainkig. És néha azokon is egy kicsit túl. De nem minden rajtunk múlik. (Csak nem látunk mások színfalai mögé. És nem is kell…)

Kivéve az elfogadás. A megértés. A (meg)hallgatás. Járvány idején.

#maradjotthon

 

Ha lemaradtál volna, a negyvenegyedik nap történetét ITT olvashatod el. A teljes sorozatot pedig itt: járványnapló.

Mindent elmesélek. Töviről-hegyire. Napról napra. Ahogy én látom. A magaslatokat, a mélypontokat a kacagásokat, a könnyeket. A reggelt, a delet, az estét. Mindent, ami belefér. Mert persze lesz, ami nem fér bele. Érdekel? Kövesd a blogon a Nagycsalád járvány idején – napló a valóságról az ötödiken menüpontot (Kattints a középső képre a blog felső sávjában!).

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!