Járvány idején – holnapután.

 

Tegnapelőtt járvány  volt. Tegnap járvány volt. Ma járvány van. Holnap járvány lesz. Aztán eljön a holnapután…

Először nem ezt a címet akartam adni a mai bejegyzésemnek. Hanem azt, hogy sóvárgás. Aztán aludtam rá egyet. És alvás közben ugrott be a Holnapután, mint cím. Nekem erős érzelmi kötődéseim vannak ehhez a szóhoz. A kedvenc katasztrófafilmem címe ez ugyanis. Holnapután. Dennis Quaiddel és Jake Gyllenhaallal. Igen, szoktam ilyen filmeket is nézni. Ezt is láttam vagy ötször. És mindig beleborzongok. És mindig nagyon várom a vége jelenetet, a holnap utánt.

Ha jobban belegondolok, nagyon jól párhuzamba állítható a filmbeli helyzet a mostanival – amiben épp élünk vagyis inkább elzárkózunk – minden különbözősége ellenére. Most nem fagy és jég, időjárási katasztrófa fenyeget bennünket, hanem egy vírus. De akkor is ott a párhuzam. És a remény. Hogy lesz holnapután. Holnap után.

* * *

Sok-sok héttel ezelőtt volt nekem egy Szülői társalgó nevű offline szülőtámogató csoportom, ami szoros együttműködésben valósult meg a Szöveges önismeret irodalomterapeutájával – az igazság az, hogy ez inkább az ő csoportja volt, ő vezette, én meg ott voltam díszpintynek -, és amelynek alapjait az én blogbejegyzéseim adták. A járvány miatt azonban le kellett fújni az utolsó két találkozást. Nem hittem volna, hogy ennyire fog hiányozni a csoport, a résztvevők egyenként és közösségben is. De nagyon hiányoznak. Új ismerősöket – jó ismerősöket – kaptam, sőt barátra is leltem közöttük.

Nemrégiben levelet kaptam egyikőjüktől. Hogy ha vége a járványnak, pótoljuk be az elmaradt alkalmakat. És én azt mondtam, hogy naná! És a két alkalom után pedig csapunk egy nagy bulit, kibérelünk egy helyet, meghívunk mindenkit, aki jönni akar, eszünk-iszunk, táncolunk és nevetünk. Sokat nevetünk! És élünk! Igen, ezt fogjuk csinálni holnapután.

Semmi kis epizód volt. Semmi fajsúlyos nem volt ebben a pár mondatban. Mégis nagyon mélyre hatolt.

Annyira mélyre, hogy azóta sem ereszt.

Azóta is ezen gondolkozom. Hogy mit fogok csinálni, ha lecseng a járvány, ha vége lesz ennek a “rémálomnak”. Mi lesz az első dolgom?

Először is ölelni akarok. Ölelni a szüleimet. A barátaimat. Olyan szorosan, hogy érezzem a szívük dobbanását. Aztán kezet fogni velük, jó sokáig rázni, rázni a kezüket, jó szorosan, el nem engedni, már-már fájdalomig. Érezni akarom az életet a kezük erejében.

Igen, ölelni akarok. Én, aki amúgy nem vagyok egy nagyon ölelkezős fajta, inkább igyekszem kerülni a társas érintkezésnek ezt a fajtáját. Kivéve néhány nagyon szoros kapcsolatomban. De most ölelni akarok. Túlnyúlni a képernyőn, kinyúlni a képernyőből. Érinteni akarok. Érinteni akarom azokat, akik fontosak nekem.

És mit akarok még? Vendégséget! Nagy vendégséget!

Én?! Ez olyan határátlépés nekem, amit nem is tudok jól hasonlatba foglalni. Kimaxolja teljes mértékben a komfortzónámat. El se hiszem hát, hogy ezt leírtam. Úgyhogy leírom gyorsan még egyszer: nagy vendégséget fogok rendezni. Vendégségeket! Többet. Sokat. Átjáróház lesz a lakásunk. Mindeki jön. Mindenki itt lesz. Egyszer. Sokszor. Ahol tele az asztal minden földi jóval, mindenki hozza, amiben a legjobb, mindenki hozzáadja a magáét. Együtt leszünk. Eszünk. Koccintunk. Beszélgetünk. Álmokat szövünk. Terveket készítünk. Megvalósítjuk őket. Szabadon. Nevetünk. Ölelünk. Kezet rázunk. Elbúcsúzunk. De a hamarosan találkozunk most nem a bizonytalan jövő homályába vész, nem talán és nem egyszer, hanem jövő hétre szól.

Inkább nem is búcsúzunk. Hiszen találkozunk. Újra és újra.

Újra élünk.

Járvány után. Holnap után. Holnapután.

#maradjotthon

 

Ha lemaradtál volna, a harmincnyolcadik nap történetét ITT olvashatod el. A teljes sorozatot pedig itt: járványnapló.

Mindent elmesélek. Töviről-hegyire. Napról napra. Ahogy én látom. A magaslatokat, a mélypontokat a kacagásokat, a könnyeket. A reggelt, a delet, az estét. Mindent, ami belefér. Mert persze lesz, ami nem fér bele. Érdekel? Kövesd a blogon a Nagycsalád járvány idején – napló a valóságról az ötödiken menüpontot (Kattints a középső képre a blog felső sávjában!).

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!