Járvány idején – gondtalanság.

 

A járványügyi helyzet komoly dolog, nekem meg mostanában egyre többször jutnak eszembe csacskaságok. Könnyedségre vágyom, gondtalanságra, bohémságra. Nem derűre. Nem vidámságra. Nem boldogságra.

Nem.

Mert ezek szintén komoly érzelmek, mélyről jövő dolgok. Nem. Én most könnyedségre vágyom.

Magányos kacsázásra a folyóparton.

Jeges limonádéra mentalevelekkel, narancs- és citromkarikákkal, szigorúan szívószál nélkül a kedvenc parkomban.

Alkoholos mojitóra és alkoholmentes Sex on the Beachre. Vagy az is legyen inkább alkoholos? Jó, legyen! Férjjel kettesben a Gellért hegy tetején.

Egy új ruhára. Virágosra. Légiesre. Sárgára!

Egy vad rock’ n rollra az esőben gumitalpú vászoncipőben.

Mezítelen éjszakai fürdőzésre a Balatonban.

Egy pohár rozéra abban az új bisztróban a sarkon túl, amit színes lampionok díszítenek. Kívül-belül. A lampionokra is vágyom. Azokra a színesekre.

Felszínes dolgok? Lehet. Nem is lehet. Egészen biztosan azok. Felszínes dolgok, lényegtelenek. Mégis ezekre vágyom. Pont a felszínességük miatt. A könnyedségük miatt. A gondtalanságuk miatt.

* * *

Ha jobban belegondolok, a legtöbben van realitás. Karantén idején is. A megvalósításuk egyáltalán nem a lehetetlen kategória. Akkor mi a gond? Csak neki kell látni…

Megpróbáltam.

A legegyszerűbbel kezdtem. Nagylány segítségével.

– Anya, kell néhány póló, kinőttem, amik vannak.

– De hát karantén van, nem mész sehova. És úgy is mindig pizsamában vagy.

– Akkor kell néhány új pizsama. Most jobb?

– Nem. De azért vehetünk néhány pólót.

– Magadnak nem veszel semmit?

– Nem kell. Minek? Nem megyek sehova.

– Az érzés kedvéért. Tudod… (És rám kacsint félreérthetetlen mosollyal a szája sarkában.) Meg az emlékért, hogy volt egy ilyen időszak is az életünkben.

– Igazad van, egy ruha még nem a világ.

Körülnéztünk a neten, kiválasztottuk a legmegfelelőbb webáruházat, ahol vannak mindkettőnk ízlésének megfelelő ruhák, kiválasztottuk, ami tetszett és “kellett”, kattintottunk, fizettem és vártunk. Megjött a csomag, kibontottuk. Nagylány örült, próbált és elviharzott az új szerzeményeivel a szobája irányába. A lépcső tetejéről azért még leszólt: kösz.

Én is kibontottam a csomagomat. Kezembe vettem a rendelt ruhadarabot és vártam. És vártam az érzést. Ami a Nagylánnyal való közös vásárolgatás közben szokott ellepni. Azt a könnyedséget, gondtalanságot, csacsogást, nevetgélést, azt a könnyűnek-lenni érzést. De nem jött.

Ahogy a többi próbálkozásnál sem jött.

Most az élet minden pillanatának súlya van. A könnyedségnek is súlya van. És nehéz ez a teher.

Mert ez a járványhelyzet komoly dolog. Rátelepedett a világunkra. A mikrovilágunkra. A mikrovilágomra. Nem szomorú vagyok tőle. Azon már túl vagyok. A depresszión is túlléptem. Többé-kevésbé jól vagyok. Kezdem belakni ezt az új teret és időt. Vannak már új rutinjaink, amelyek sokat javítanak azon, hogy a helyzet a körülményekhez képest elviselhető legyen. Próbálom a lehető legtöbb dolgot visszacsempészni a korábbi életünkből, hogy komfortos legyen ez az új.

De nem lehet.

Nem az zavar, hogy megváltozott. Mert a változás jó. Ahhoz lehet alkalmazkodni. De ez nem változás. Ez olyan, mint valami por, ami belepte az életünket és elvette a fényét.

És ez nehéz teher.

#maradjotthon

 

Ha lemaradtál volna, a harminckettedik nap történetét ITT olvashatod el. A teljes sorozatot pedig itt: járványnapló.

Mindent elmesélek. Töviről-hegyire. Napról napra. Ahogy én látom. A magaslatokat, a mélypontokat a kacagásokat, a könnyeket. A reggelt, a delet, az estét. Mindent, ami belefér. Mert persze lesz, ami nem fér bele. Érdekel? Kövesd a blogon a Nagycsalád járvány idején – napló a valóságról az ötödiken menüpontot (Kattints a középső képre a blog felső sávjában!).

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!