Járvány idején – május.

 

Május. Szép május. Virágos május. Illatos május. Orgona ága.

Május van!

Észrevetted? Május van!

Virágos. Illatos. Május.

A tavasz legszebb hónapja. És nekem a legkedvesebb hónap az egész évben. Nekem, a télimádónak. Igen. Az évszakok közül nekem a tél az abszolút favorit, de ha hónapot kell választani, akkor a dobogó legfelső fokán egyértelműen a május áll.

Tegnap kiírtam végre magamból, hogy nekem ez az egész karantén-helyzet nem kerek. És soha nem lesz az. És ettől megkönnyebbültem. Nem kell tettetnem, hogy nekem ez jó, nem kell hitegetnem magamat, hogy ez klassz. Elengedtem és belehelyezkedtem a helyzetbe és ettől észrevettem, hogy május van. Gyönyörű május. Olyan, amilyen évek óta nem volt talán. És nemcsak a május gyönyörű, hanem ha visszagondolok az elmúlt hetekre, akkor az egész tavasz az volt.

Tavasz volt. Idén volt tavasz.

Mintha a világ kárpótolna azért, amit a vírus elvett tőlünk. Hosszú évek óta először lassan érkezett a tavasz. Úgy, ahogy kell. Úgy, ahogy illik hozzá. Lassan, komótosan, finoman, lágyan, apró lépésekben. Nem esett hó áprilisban, nem mentünk strandra március idusán. Lassan érkezett, lassan bontotta ki a szárnyait, hogy adjon időt a felismerésre, a ráébredésre. Hogy tavasz van!

A járvány sok mindenre rácsapta az ajtót, legalábbis az én esetemben, de nyitva hagyott egy apró rést, amin erővel duzzadva betüremkedett a tavasz. Én pedig észrevettem. Azt kell, hogy írjam, hosszú évek óta először. Mert hosszú évek óta először nem rondított bele semmi a tavaszba. Persze a járványon kívül. De nekem pont ez a rendkívüli helyzet adta meg, hogy újra élvezni tudjam. Mert igenis vannak igaz és jó pillanatai a karanténnak.

Évek óta a hétvégéink rohanással teltek. A szombatok javarészt arról szóltak, hogy kipihenjük a hetet és felkészüljünk a hétvégére. De ez megint munkával járt. Más jellegűvel, mint hétköznap, de kötelezettségek voltak ezek is. A lakás összerántása, bevásárlás, főzés, elmaradt leckék pótlása (mondjuk ezt megpróbáltam azzal kivédeni, hogy pénteken – a gyerekeim minden tiltakozása ellenére – megcsináltunk minden házi feladatot). A vasárnapok meg már a következő hétre való készüléssel teltek. És valahol közben elveszett a család.

Nem tudtam eléggé elengedni, nem tudtam eléggé szabadon kezelni a hétvégéket. Úgy múltak el a tavaszok, hogy nem mentünk kirándulni, nem jártuk az erdőt, nem vettünk levegőt, nem szedtünk virágot, nem gurultunk le a domboldalon, nem piknikeztünk. A nyár az más volt. Szabadság volt, szünet volt, más dimenzióban léteztünk. De a tavasz hosszú évekre kimaradt az életünkből.

Pedig nekem olyan gyönyörű tavaszaim voltak gyerekkoromban! A harsogóan zöld Duna parton, a bódító illatú orgonabokrok árnyékában, a frissen ázott föld illatában, a játékosan tajtékos folyó partján, a virágzó tulipánok között, ott, ahol cseresznyervirág hullott az égből, ott, ahol földig hajoltak a labdarózsák a virágok súlyától, ott, ahol a levendulák méhek tucatjait vonzották maguk köré, ott, ahol kiöntött a Benta patak és a Duna vize a gát tövéig húzódott, ott, ahol a gát tetejéről horgásztam a zöld árban.

Tavasz!

Évek óta nem volt ilyen tavaszom. És bár nagyon sok mindent elvett tőlem a járvány, de ezt az egyet visszaadta. A tavaszt. És annak minden szépségét és élvezetét.

Járjuk a természetet.

Kirándulunk.

Virágot szedünk.

Legurulunk a dombról.

Piknikezünk.

Biciklizünk.

Versenyt futunk a mezőn.

Madarakat lesünk.

Fekszünk a fűben.

Mezítláb kelünk át a patakon.

Kacsázunk.

Hegyet mászunk.

Völgybe futunk.

 

Kinézünk a dobozból. Túllátunk a dobozon. Látjuk az életet. Leporoljuk az életet. És talán átmentünk valamit járvány utánra. Biztosan átmentünk valamit. Ígérem. Járvány idején.

#maradjotthon

 

Ha lemaradtál volna, a negyvennyolcadik nap történetét ITT olvashatod el. A teljes sorozatot pedig itt: járványnapló.

Mindent elmesélek. Töviről-hegyire. Napról napra. Ahogy én látom. A magaslatokat, a mélypontokat a kacagásokat, a könnyeket. A reggelt, a delet, az estét. Mindent, ami belefér. Mert persze lesz, ami nem fér bele. Érdekel? Kövesd a blogon a Nagycsalád járvány idején – napló a valóságról az ötödiken menüpontot (Kattints a középső képre a blog felső sávjában!).

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!