Járvány idején – a szív körbejár.
Soha nem beszéltem még arról a blog nyilvánossága előtt, hogyan érzem magam a világban. Talán kicsit furcsán fog hatni, amit mondok, vagyis írok: ez nem az én világom. Nem érzem a magaménak. Nem tudom, hogy igazából milyen világ lenne nekem való, de ez a mostani nem az enyém. Ez az egy, amit biztosan tudok.
Valószínűleg a világ is így van velem. Nem passzolunk, na.
Nekem ez túl gyors, túl modern, hiányzik belőle a személyesség, a régimódi kapcsolattartás. Még akkor is ezt mondom, ha én is élvezem a digitálizáció előnyeit, hiszen most is az internetet használom, hogy megosszam veled a gondolataimat és nem írógépem, hanem laptopon írok. Analóg ember vagyok, nehéz ráéreznem erre a felgyorsult, nagyon online, nagyon virtuális világra, nehezen kapaszkodok fel az információs szupersztrádára.
Egy csomó olyan emberi tulajdonságot hiányolok a mai világból, amelyek a régebbi korokban természetesek voltak, és nem feltétlenül jók vagy jobbak azoknál, amelyek a mai korunkat jellemzik, de nekem akkor is hiányoznak. Régimódinak mondott tulajdonságok, magatartásformák, amelyek a megváltozott körülmények miatt talán kicsit háttérbe szorultak. Nem is tudom, hogy lehet ezt jól kifejezni. Nincsenek annyira előtérben, rivaldafényben.
De a mostani járványhelyzet egy kicsit visszalökött bennünket az időben és ennek következtében nagyon sok ilyen régimódi magatartásforma nagyobb nyilvánosságot kapott. És ez jó. Hogy még megvannak. Jelen vannak. Nem vesztek ki. És amikor nagy a szükség, azonnal megjelennek. És talán, ha elmúlik a szükség, akkor is megmaradnak…
És ami még ennél is fontosabb. Ezek a magatartásformák egy öngerjesztő folyamat részei. Egy olyan folyamatnak, mint amikor meglökünk egy dominót. Ami meglök egy újabbat. Átadják egymásnak az energiájukat. Egyik a másiknak.
Hullámverés.
* * *
Egy korábbi naplórészletben megírtam, hogy nekünk nincs fejenként három-négy darab vasalható, fertőtleníthető, többször használható maszkunk. Jelentem, azóta van. Egyrészt én is rendeltem hét darabot Évától, aki az általam megvett maszkokkal egyenlő darabszámú példányokkal olyan egészségügyi dolgozókat támogat ingyen, akiknek most a legnagyobb szükségük van erre a “békeidőben” oly könnyedén beszerezhető kiegészítőre. Ez volt az első hullám. Hogy az én vásárlásommal valaki hozzájutott mindenféle kiadás nélkül a számára most létszükségletnek bizonyuló maszkhoz.
A hullám nem állt meg. Időközben ugyanis kaptam egy levelet egy kedves olvasómtól, hogy ő szeretne nekünk felajánlani harminc darab maszkot, amiket ő készít, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, mert én írni tudok, ő meg varrni. Nagyon meghatódtam. És hosszas győzködés után elfogadtam a felajánlását. Közben befutott újabb hét darab maszk egy másik forrásból, kifejezetten gyerekméretűek, úgyhogy már Négyesnek, Középsőnek és Legkisebbnek is volt olyan, ami nem esett le róluk. Gyűltek hát a szájmaszkok, én pedig számot vetettem: száz darab egyszerhasználatos orvosi maszk, negyvennégy darab fertőtleníthető textil példány.
Nagyon sok.
Döntöttem.
Kilenc darabot felajánlottam a barátnőmnek, aki a férjével és kisfiával van otthon és bár van maszkjuk, de szükségük lesz még többre. És felhívtam a gyerekorvosunkat, hogy nincs-e szüksége (tudom, naiv kérdés volt…) ötven darab egyszerhasználatos orvosi maszkra. Szüksége volt. Nem ezzel szerettem volna neki megköszönni, amit Nagyfiú amerikai ösztöndíj pályázata kapcsán értünk tett, de MOST ez volt a lehető legjobb és legértékesebb ajándék, amit adhattam neki. Szerinte. És tudom, hogy a hullám nála sem áll meg. Továbbadja, amikor szükség lesz rá. A szaktudásával.
* * *
Öt gyerekkel nem fenékig tejfel a karantén. Nem könnyű lekötni őket. Ezért lepett meg a múltkor, hogy a nagyok társasjátékozni hívtak. Bolondos este volt, sokat nevettünk és azóta is játszunk, amikor kedvük van. És van kedvük. Csak nekünk nincs sok játékunk, mert amúgy nem vagyunk nagy társasjáték-hívők. Mi, felnőttek. Mert a gyerekeink szeretik. Vagyis szeretnék…
Ezt a kis epizódot szintén megosztottam a blog Facebook oldalán, mert különleges pillanat volt az első alkalom és bizonyíték arra, hogy a járvány tényleg nagyon megváltoztatja az életünket.
A poszt után nem sokkal levél érkezett. Egy régi, kedves olvasótól. Hogy szeretne meglepni minket. Egy társasjátékkal. Amit nekünk nyert egy nyereményjátékon. Mert úgy gondolta, hogy szükségünk lehet rá. Hogy nálunk biztosan jó helye lenne. Miattunk nyerte. Nekünk nyerte. Értünk nyerte. Érted?
Nincsenek szavak. Nincsenek szavaim.
Még nem tudom, hogy ez a hullám merre vezet. De biztos vagyok benne, hogy nem áll meg.
* * *
Hullámverés. Az önzetlenség hullámverése. És a szívé.
Mert a szív már csak ilyen. Dobban. És körbeér.
#maradjotthon
Ha lemaradtál volna, a huszadik nap történetét ITT olvashatod el. A teljes sorozatot pedig itt: járványnapló.
Mindent elmesélek. Töviről-hegyire. Napról napra. Ahogy én látom. A magaslatokat, a mélypontokat a kacagásokat, a könnyeket. A reggelt, a delet, az estét. Mindent, ami belefér. Mert persze lesz, ami nem fér bele. Érdekel? Kövesd a blogon a Nagycsalád járvány idején – napló a valóságról az ötödiken menüpontot (Kattints a középső képre a blog felső sávjában!).
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!