Járvány idején – bezárva 2.0.

 

Nem stimmel a cím. Mondhatnád. Mert épp, hogy nem vagyunk már bezárva. Oszlik a köd, bíztatóak a számok, mindenhol jönnek az enyhítések. Újra kinyílik a világ. És mi visszatérhetünk.

És én mégis ezt választottam címnek. El is mondom mindjárt, hogy miért.

Pontosan két hónappal ezelőtt írtam meg a járványnapló első bejegyzését. Amikor bezárult a világ. Magunkra csuktuk az ajtókat és nem csak a sajátjainkat, hanem az összeset, mert ez a megoldás tűnt a legbiztonságosabbnak. És most kinyitjuk őket. Újranyitjuk őket. Mert most már biztonságosnak tűnik, hogy óvatosan, lépésről lépésre újra (ki)nyissunk.

És én mégis úgy érzem magam, mintha még mindig bent ülnék. Az ablak másik oldalán és onnan nézem, hogyan nyit ki a világ. És bár tényleg erre vártam hetek óta, ezt a pillanatot vágytam teljes szívemmel, most mégsem tudok mozdulni. Ülök bent és nézek ki.

Valami megmagyarázhatatlan kéz visszahúz. Visszahúz és bent tart.

Félelem? Nem. Vagy nem igazán. Talán ez pontosabb.

Inkább valami megmagyarázhatatlan bizonytalanság. Bizalmatlanság. Hogy mi van, ha ez csak illúzió?! Mi van, ha csak beetetés? Mi van, ha két hét múlva újra bezárunk? Hogy tudnám azt elviselni, hogy az újranyitás után nem sokkal visszazárnánk. Nem tudok annál őrjítőbbet elképzelni, mint megérezni a szabadság illatát, belefeledkezni a szabadság mámorába, hogy aztán nem sokkal később rád csapják az ajtót. Újra. Erősebben, erőteljesebben, mint korábban.

Tény, hogy a mostani karanténnak köszönhetően már nem lenne teljesen ismeretlen a helyzet, talán könnyebben is menne. Mégis jobban fájna. Fájóbb lenne. Nekem.

Itt ülök bent és nézek ki. És most nem a fejemből. Hanem a világra.

Ami megváltozott. Vagy nem is változott meg? Én változtam meg?!

Ez ugyanaz a világ, amiből 2020. március 16-án kiléptél – bizonygatom magamnak. Nem. Ez nem ugyanaz a világ – válaszolom magamnak.

Bizonytalan lettem. Bizonytalan lettem olyan dolgokban, amelyekben korábban nem voltam az. Azt mondják hozzá lehet majd szokni ehhez az új világhoz. Akkor most megváltozott vagy nem?

Akárhogy is, akármi is a válasz, én bizonytalan vagyok. És ezen nem segítenek az olyan hírek, hogy a nyári időszak valójában nem az öröm időszaka, hanem a felkészülésé. A felkészülésé az őszi hullámra, ami a hozzáértők szerint durvább lesz, mint amit most kaptunk a nyakunkba.

 

Nem tudom, hogy ha végre találkozhatom a szüleimmel, akkor most megölelhetem őket vagy sem? Ha üzleti tárgyalásom van (oké, nincs, mert ki vagyok én, hogy legyen, de most a példa kedvéért tételezzük fel, hogy lesz), akkor kezet foghatok-e a partnerrel vagy az önkéntelen reakciót megelőzendő, eleve dugjam zsebre a kezemet?! Két hónapja nem adtam puszit senkinek a családtagjaimon kívül, pedig van egy-két ember, aki felé ez a megszokott üdvözlési formám. Most akkor megpuszilhatom majd őket? Vagy nem? Vagy csak egy hónap múlva? Vagy inkább ez is kerüljön talonba. Ki tudja meddig…?

Mostantól a toll, a telefon, a lakáskulcs, a határidőnapló mellett mindig legyen a táskámba egy szájmaszk? Ki tudja, mit hoz a holnap alapon…? Meddig? Vagy igazából legyen ez is az alapfelszerelés része?!

Itt ülök bent és nézek ki. A világ nyit. Én meg be vagyok zárva. Itt bent, a saját világomba. A saját elbizonytalanodott, elbizonytalanított világomba.

Azt mondják az embernek huszonegy napra van szüksége ahhoz, hogy elfogadjon egy új rendszert. Hogy magáéve tegye a változásokat és ha nem is komfortosan, de életvitelszerűen tudjon benne élni, mozogni. Egyszer már kipróbáltuk. Abszolút sikertörténetnek túlzás lenne nevezni. Onnan nézek most ki. Az újra kinyiló világra.

A visszaszámlálás ismét elkezdődött. Kíváncsi vagyok, hova jutok most huszonegy nap múlva. Járvány után.

#maradjotthon

 

Ha lemaradtál volna, az ötvenhetedik nap történetét ITT olvashatod el. A teljes sorozatot pedig itt: járványnapló.

Mindent elmesélek. Töviről-hegyire. Napról napra. Ahogy én látom. A magaslatokat, a mélypontokat a kacagásokat, a könnyeket. A reggelt, a delet, az estét. Mindent, ami belefér. Mert persze lesz, ami nem fér bele. Érdekel? Kövesd a blogon a Nagycsalád járvány idején – napló a valóságról az ötödiken menüpontot (Kattints a középső képre a blog felső sávjában!).

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!