Hiszek a klasszikus mesék erejében, de megértem, hogy a gyerekeimet már más hozza lázba. Mi a megoldás? Töltsük újra a népmeséket, gondoljuk újra a hol volt, hol nem volt történeteket!
Sok mesét mesélünk a gyerekeinknek. Mindenfélét. Klasszikust, kortársat, vagányat, varázslatosat, hosszút, rövidet, ódivatút, modernet, szomorút és vicceset, ahogy azt egy klasszikus mesefigurától, Gombóc Artúrtól tanultuk, csak jelen esetben nem csokoládéban, hanem mesékben utazunk.
Bennem számtalan illúzió él (annak ellenére, hogy már rengetegszer megtapasztaltam: ennek a fajta érzelgőssének soha nincs jó vége, de én akkor sem adom fel, én már csak ilyen kitartó ember vagyok, na), például, hogy a gyerekeimnek tetszenek azok a mesék, amelyek engem gyerekkoromban elvarázsoltak.
Ó, persze. Pont azok. Pont nekik. Ahogy azt az egyszeri édesanya képzeli. Persze vannak kivételek, de amikor áradozni kezdek egy-egy könyvről, vagy egy-egy meséről, majd veszem a bátorságot és felolvasom nekik, aztán meg várom a hatást, de cserébe csak csóváló-értetlenkedő fejeket vagy rosszabb esetben grimaszoló arcokat látok, akkor bizony be kell látnom: nem egy nyelvet beszélünk. Legalábbis mese-szinten. Na, jó a kamaszokkal egyébként sem, de nem is nekik mesélek.
Lehetnék csalódott is az ilyen jellegű reakcióiktól, de a viselkedésük inkább gondolkodásra, kutakodásra késztet. Mivel lehetne megragadni a figyelmüket, melyek azok az elemek, amelyeket átemelve a klasszikus mesékből valami újjal kiegészítve, igazán érdekfeszítő történeteket hozhatunk létre? Igaz, hogy az elmúlt időszakban számtalan új hős született, megváltoztak a küzdelem eszközei, de a hagyományos értékrend, hogy a mesékben a jó győzedelmeskedik a rossz felett, még mindig él.
A gyerekeim már egy sokkal impulzívabb világban élnek, ahol a vizualitás csúcsra jár, ahol az új szuperhősök fantasztikusabbnál fantasztikusabb erők birtokában vannak, így nem csoda, hogy egy parancsszóra ütlegelő furkósbot vagy egy terülj-terülj asztalkám nem egy nagy szám az ő világukban. Nem egy nagy szám? Az attól függ hogyan tálaljuk. Attól, hogy a világ megváltozott, még nem kell kidobni mindent, ami régi, ami a klasszikus hagyományokra épül. Nem! Sőt! Inkább újra kell gondolni, egy kis ráncfelvarrás még senkinek nem ártott meg…, na, jó persze, túlzásokba azért nem kell esni.
A 2017-es év egyik legérdekesebb, gyerekeknek szóló kiadványa pontosan ezt csinálja. A Naphegy Kiadó gondozásában megjelent Világvége alsó kívülről egy klasszikusnak tűnő mesekönyv a jól ismert szereplőkkel a jól ismert szövegkörnyezetben. Vagyis csak majdnem. Mert ha végignézünk az írókon, már sejthetjük, hogy talán mégsem azok az igazi békebeli történetek várnak ránk az igényes kidolgozású, a szövegekhez jól illeszkedő grafikával illusztrált kiadvány lapjain.
.
Az Elekes Dóra, Gimesi Dóra, Kertész Edina, Lackfi János, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita, Nyulász Péter, Tamás Zsuzsa, Varró Zsuzsa és Vig Balázs közreműködésével létrejött kötetben minden a feje tetejére áll, így vesz fel véletlenül Mátyás király mackóbundát, a selyemrét a Minecraft világában hullámzik, korona helyett pedig okostelefon és laptop segítenek boldogulni a hősöknek.
Bizarrul hangzik elsőre, de épp ez lehet bennük a vonzó a fiatal generációk számára. Túlmegy egy határon, az Óperenciás tengeren is túl, kilép a megszokott mesék világából, de közben mégis követi a hagyományokat, csak a figyelem lekötésére szolgáló eszköz-tár más. És nincs is ezzel semmi baj, amíg győz a jó, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését. Mint a mesékben.
*A poszt a Naphegy Kiadó támogatásával jött létre.
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!