Mi kell a kiskamaszoknak? Haverok, buli, Fanta… vagy inkább Zsé.
Nem mondhatnám, hogy eseménytelen, hovatovább unalmas életet élek. Van öt gyerekem. Ezzel azt hiszem mindent el is mondtam.
De a gyerekkorom! Na, az egészen más volt. Csendes. Néha-néha unalmas, de ettől függetlenül persze szép és kiegyensúlyozott. Csak hiányzott belőle az a kis fűszer. És ez nem a szüleim hibája volt, inkább az enyém.
Nehezen barátkoztam, ráadásul az iskoláim és a lakóhelyem mindig messze estek egymástól, így nem volt lehetőség arra, hogy csak úgy összefussak a haverokkal, akik ebből fakadóan nem is igazán voltak.
A nyaraim is csendesen folydogáltak, szó sincs arról, hogy unalmasak lettek volna, remekül el tudtam magamat foglalni a Duna partján fekvő házunk környékén, de haverjaim, barátaim, na, azok nem voltak. Így kamaszkori csínyek sem nagyon. De azért persze nem maradtak ki az életemből, mert ha már át nem éltem őket – vagyis nem olyan gyakran, mint mások -, legalább olvastam róluk. A kalauzom pedig nem más volt, mint Petit Nicolas (magyarul A kis Nicolas címen jelent meg René Goscinny és Jean-Jacques Sempé méltán híres regénye, de nekem mindig Petit Nicolas marad, így franciául, mert anno eredeti nyelven olvastam és soha nem mertem magyarul a kezembe venni, egyszerűen féltem, hogy elvész a varázsa…).
A Petit Nicolas-nál zseniálisabb gyerekkönyvet én még nem láttam, olvastam. Eddig.
De mielőtt elmondom, mi változtatta meg a véleményem, térjünk vissza még egy kicsit a múltba! Már akkor régen elhatároztam, hogy ha valaha egyszer lesznek gyerekeim, akkor mindenképpen úgy szervezem az életüket, hogy legyen benne hely a kortársaknak is, és ha ők nem akarnak nyitni feléjük, akkor majd én teszek róla, hogy nyissanak. Mert a gyerekkor szerves része a kortársakkal való helytelenkedés, bulizás, ökörködés, zsiványkodás… És ezt most szülőként is így gondolom, még akkor is, ha néha az összes hajszálam égnek áll a gyerekeimtől meg a haverjaiktól meg a csínyjeiktől. De nyugi, semmi kétségem nincs afelől, hogy ők is hasonlóan éreznek irányomba.
A kiskamaszkori lét elviselhetetlen könnyűségéhez azonban mostantól nemcsak a csínytevések, stiklik, huncutságok tartoznak hozzá, hanem egy könyv is. Kötelezően. Gyereknek, felnőttnek egyaránt. Hogy megértsék egymást. Hogy nevessenek. Együtt. Egymáson.
Varga Bálint Zsé meg a haverok című könyve, amely a Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg, méltó magyar párja Goscinny és Sempé zseniális alkotásának. Szellemesen könnyed, könnyeden szellemes és benne van az a bizonyos fűszer. Igazi rosszcsont könyv, sírva-röhögős jelenetekkel, a gyerekkor minden őrültségével, sárkányokkal és nindzsákkal, egy megfejhetetlen kecskével, na, meg Zsével, Juliannával, Artúrral és Borisszal. Ja, és zseniális, a kiadvány egész lényét tűpontosan érzékeltető rajzokkal Rátkai Kornél jóvoltából.
A tényleg vicces, pár oldalas történetek, a rövid, velős párbeszédek, a könnyed fogalmazásmód tökéletes olvasmánnyá teszik kezdő olvasók számára is Varga Bálint könyvét, nem is beszélve arról, hogy kiváló inspirációforrás lehet minden kiskamasz számára, akik akár a könyv alapján új szlogent is megfogalmazhatnak zsiványkodásaik leplezésére: fogj még egy nemsárkányt és kend rá Zsére meg a haverokra!
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!