Fürdőszoba: a tiszta gyerek titka (x)

A fürdőszoba nálunk a legellentmondásosabb helyiség: a fürdéshez úgy kell becsalogatni a gyerekeket, bezzeg ha már egyszer birtokba vették! Ember legyen a talpán, aki ki tudja rángatni őket onnan.

fürdőszoba kozmetikum

Designed by Freepik

A mindennapi tisztálkodásra rávenni öt gyereket majdnem ugyanaz a szint, mint ágyba fektetni őket két kézzel egy őrült átlagos nap végén. Egy-egy esti fürdőszobai rituálé után úgy érzem, nyugodtan forgathatná Tom Cruise a Mission impossible című film következő részét ezzel a tematikával, ennél kalandosabb, akciódúsabb mozija soha nem volt még és ha nem teszi magáévá az ötletemet, nem is lesz.

Ha valami rejtélyes oknál fogva sikerül abszolválnom a feladatot, vagyis minden gyereket rávettem a fürdésre, akkor már tutira kocsányon lógnak az idegeim, pedig még előttem áll a feladat, hogy ki is imádkozzam őket a fürdőből. Ez pedig legalább olyan nehéz, mint az ellentétes irányú folyamat.

Az én elképzeléseimben álmaimban egy-egy gyerekem körülbelül tíz, – na, jó tizenöt – perc alatt tudna végezni mindennel: vetkőzés, fürdés, hajmosás, fogmosás, pizsamába öltözés. Öt gyerekkel számolva ez kis plusz-mínusszal számolva majdnem egy óra, de ezt még el is tudnám fogadni, hiszen tömegben élünk és ahhoz képest nem egy rossz arány. Ehhez képest mi történik?

A folyamat már a vetkőzésnél elakad. Mert pont a fürdőszoba felé félúton kell összerakni – fél ádámkosztümben – a három napja az asztalon heverő lego betonkeverőt, mert a végén még beleköt a nemlétező beton. Vagy még le kell lőni három rohamosztagost az online térben, különben ők nyírják ki Nagyfiút… nem tudják a szerencsétlenek, hogy én fogom, ha nem terem két másodperc alatt a kádban. És Nagylány? Nagylány mindig épp akkor kezd el körömlakkozni – aminek ugye meg kell száradnia -, amikor kiejtem a számon, hogy Fürdéééééés!

Azt gondolhatnád, hogy amikor végre mindenki kijutott a fürdőszobába, onnan már csak percek kérdése és tiszta minden gyerek. Ahogy azt az egyszer szülő képzeli. Én nem tudom, hogy mi van nálunk a fürdőben, valami időhurok lehet, de hogy az ajtaján kívül ötször olyan gyorsan szalad az idő, mint bent, az tuti. Máskülönben hogy fordulhatna elő az a példátlan eset, hogy a konyhai időszámláló szerint már másfél óra is eltelt, amióta az első gyerekem átlépett a fürdő ajtaján befelé menet, de még mindig legózik/lövöldözik/körömöt festeget várakozik kint egy-két koszos “példány”?! Tuti az időhurok az oka. Mi más?

De ha végre előkerülnek, akkor legalább úgy illatoznak, mint egy virágos rét – egy jó nagy virágos rét – mert az elfecsérelt időért cserébe magukra borítják a teljes fürdőszobai tisztálkodó készletet, elvégre valamivel csak el kell foglalniuk magukat másfél-két óráig.

 

fürdőszoba kozmetikum

 

Az Azure története tusfürdőkkel és fürdetőkkel indult és ennek igen egyszerű oka van: a bőrproblémák egyik kiindulópontja mindig a tisztálkodószer. A testápoló, az ápoló krém nem fog tartós hatást elérni, ha a naponta alkalmazott tisztálkodószer ellened dolgozik. Márpedig sok esetben sajnos ez a helyzet. Az Azure termékcsalád megálmodója szerint még a hétköznapi bőrszárazság hátterében is a túl erős tisztálkodószerek állnak. A hagyományos tusfürdők zsíroldó anyagokat tartalmaznak, hogy lemossák a zsíros szennyeződéseket, csak sajnos ezzel a bőr legfelső zsíros rétegét is szinte lemarják. Így tulajdonképpen minden zuhanyozással gyengül a bőr természetes rendszere: csoda-e hogy ezután nem bír megküzdeni a hideg idővel, a széllel?

Az Azure termékcsaládba ezért egy olyan gyengéd tisztítóanyag került, amely nem károsítja a bőrt, hanem gyengéden tisztítja, ráadásul a hidratáló hatást hozzáadott bio olajokkal és a hiarulonsavval fokozzák. A hidratáló, bőrnyugtató hatást minden termékben két gyógynövény vagy olaj kombinációja fokozza. Érzékenyebb bőrűeknek az öt olajos Puhát vagy a gyerek termékeket ajánlják. (Tipp: Azure használata után ne dörzsöld magadat a törülköződdel, csak gyengéden itasd fel a vizet a bőrödről, hogy az olajtartalom minél inkább beépüljön a bőrödbe.)

 

fürdőszoba kozmetikum
kép: Azure

Az Azure termékek másik különlegessége, hogy a legmagasabb mércét is megugorják, ha az alapanyagokról van szó. Magyarország egyik legelismertebb környezetkémikusával dolgozva arra törekednek, hogy minden összetevő a lehető legtisztább legyen:

  • nem tartalmaz semmilyen hormonkárosító anyagot, így parabént sem
  • bár az előállítás során használnak parfümöt – hiszen az illat is hozzájárul a nyugtató zuhanyozáshoz -, a termékeket bátran használhatják gyerekek, sőt akár ekcémások is, mert a parfümök allergénmentesek
  • nincs benne színezék, így a hozzáadott növényi alapanyagok természetes színét látod (a színezékeknek nincs funkciója, ellenben gyakran potenciális allergének)
  • egy, a legnagyobb minősítők által is elfogadott bio tartósítószerrel tartósítják a termékeket
  • vegán és cruelty free termék, azaz készítéséhez nem használnak fel állati eredetű terméket (a hiarulonsav baktériumoktól származik) és állatkísérleteket sem végeztek a készítésekor

Talán nem véletlen, hogy a legsikeresebb termékeik a gyerekfürdetők, hiszen a kisgyermekeknél mindenki biztosra szeretne menni és a vásárlók tudják: biztonságos terméket kapnak fantasztikus illattal, ráadásul a legproblémásabb, ekcémás bőrön is bátran használható (többen számoltak be a tünetek elmúlásáról vagy csökkenéséről).

 

fürdőszoba kozmetikum
kép: Azure

A termékpaletta öt felnőtt tusfürdőt, két gyerek fürdetőt és egy folyékony szappant is kínál, hogy a család apraja-nagyja megtalálja a neki megfelelő Azure-t (ITT tudod alaposabban szemügyre venni őket).

*A poszt az Azure támogatásával jött létre.

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!