A játékboltok polcait látva, a szemünk elé táruló kínálatot vizslatva szülő legyen a talpán, aki el tudja dönteni, milyen játék jó a gyerekének. Hogyan, milyen szempontok alapján érdemes választani?

Ötgyerekes édesanyaként számtalanszor megfogalmazódott már bennem a gondolat – amikor körbenéztem a játékokkal telezsúfolt gyerekszobákban -, milyen sok olyan játékunk van, amelyekkel valójában nem is nagyon lehet játszani és milyen kevés olyan, amivel sokat is lehet játszani és közben még a lelkiismeretem is tiszta, hogy a gyerekeim valami “normálissal” töltik az idejüket.
De milyen a jó fejlesztő játék?
Van egy alapelv, ami minden jó játékra közösen jellemző, teljesen mindegy, milyen korú gyerekek játékairól beszélünk. Az a jó – fejlesztő – játék, ami akkor kel életre, amikor a tulajdonosa csinál vele valamit, használni kezdi.
Az Einstein Never Used Flash Card (Einstein sosem használt kártyát) című könyv szerzői szerint olyan játékot érdemes venni, amely “10%-ban játék, 90%-ban gyerek, és egyszerre két gyerek is tud vele játszani, mert az fejleszti a kommunikációt”. Hitvallásuk szerint a jó játék nem játszik magától, viszont élvezhető és ösztönző, és ahhoz, hogy kimozduljon a passzívitásból, lendületbe jöjjön feltétlenül szükséges a gyerek aktív jelenléte, hogy hozzátegye saját magát, a gondolatait, a fantáziáját.
A jó játéknak lelke van, mindemellett rugalmas, nincs kőbe vésve, hogyan kell vele előírásszerűen játszani és segíti a szocializációt.
Mely játékokra illik a fenti leírás? Nyilván nagyon sokat említhetnénk, de most csak egyet szeretnék kiemelni az örök kedvenceim közül.
GIGI Bloks

A GIGI Blocks a tökéletes önmagában passzív játék. Nincs olyan gyerek, aki ne szeretné a dobozokat. A dobozokból lehet alkotni, összeragasztani, kifesteni, feldíszíteni, egymásra vagy egymásba tenni, zenélni, a nagyobbakba belekuckózni, átkúszni-mászni rajtuk, házat, hajót, rakétát építeni belőlük.
A dobozgyűjtögetés azonban nem mindig kellemes feladat és mire összegyűlik a kellő mennyiség, sok idő is eltelhet.
A GIGI Bloks-szal ez nem probléma. A többféle kiszerelésben gyártott GIGI Bloks előre gyártott, erős kartonból készült dobozelemeket tartalmaz két különböző méretben és három különböző formátumban. Az alkotásnak nincsenek korlátai, egyedül a gyermeki fantázia szabhat neki határt.
A GIGI Bloks fejleszti
- a térlátást
- a gyerek képzelőerejét, kreativitását
- a logikát (melyik kocka hova kerüljön, hogy kellően stabil legyen az építmény)
- az önbizalmat (ha van sikerélmény)
Milyen hát a jó fejlesztő játék? Nyilvánvalóan ahány ember, annyiféle válasz, de az én szememben a jó fejlesztő játék olyan, amely megmozgatja a gyerek fantáziavilágát, beindítja a képzeletet, ár-érték arányban nem drága és végtelen számú lehetőséget rejt magában.
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!