Az légy, aki vagy: építsd fel az álmaidat!

Senki sem úgy születik, hogy tudja, felnőttként merre vezet majd az útja, mi lesz belőle. A gyerekkori játékok hozzásegíthetnek ahhoz, hogy rátalálj az álmaidra, kipróbáld, hogy mennyire passzolnak hozzád, majd idővel fel is építsd azokat.

hirdetés, Trefl Hungary

valósítsd meg az álmodat

Designed by Osaba

Öt gyereknek nagyon sokféle álma van. Nekem elhiheted.

Ugye, vannak az éjszakai álmok, amelyek között vannak kellemesek és nem annyira kellemesek, vissza-visszatérők és persze mindig akadnak közöttük újak is. Aztán vannak azok, amelyeket a gyerekek a jövőjükről alkotnak. Ezek az álmok egyrészt nagyon gyakran és gyorsan változnak, másrészt igen ritkán akad közöttük rém-álom, de ha mégis, akkor legalább megtudjuk, mi is az a jövőkép, amely egyáltalán nem illik a gyerekünköz, amelyet semmilyen módon nem érdemes erőltetni vagy a fokozatosság elvét szem előtt tartva csak finoman adagolni.

Megfigyeléseim szerint az, hogy milyen szerepben látják magukat a csemetéim tíz-húsz év múlva, leginkább attól függ, hogy épp melyik játék kerül a kezükbe. Mert ők a játékok révén teremtenek először kapcsolatot a világgal; a játékokkal, játékokban, játékok által fejezik ki önmagukat. Az érzéseiket, a vágyaikat, az álmaikat, a legegyszerűbb gondolataikat. Eljátszák a napjukat, a szomorúságukat, az örömüket, feldolgozzák az őket ért eseményeket. És a legtöbb esetben a játékokkal jobban ki is tudják fejezni magukat, mintha szóban kellene elmondaniuk ugyanazt. (És ez néha még felnőttkorban is megesik. Hogy egy irányított játékban több derül ki egy emberről, egy csoportról, egy közösség dinamikájáról, ha hagyjuk a játékot előtérbe kerülni és az igaz érzelmeket előtörni.)

Ha azt gondolod ezek után, hogy leginkább oktató játékokat veszek a gyerekeimnek, amelyek a direkt tanulást erősítik, csalódást kell okoznom, mert nem. Nem hiszek ugyanis ebben a fajta tanulásban, sem a játék, sem a szó szoros értelemben vett oktatás szintjén. Azt az irányvonalat sem támogatom, hogy úgy tekintsünk a gyerekekre, mint kis felnőttekre. Viszont szeretem az olyan játékokat, amelyek inspirálnak, továbbgondolkodásra ösztönöznek és akár ihletet, löketet adnak ahhoz, hogy valamivel elmélyültebben kezdjen el foglalkozni a delikvens, mert játék közben meglát benne egy lehetőséget a továbbhaladásra egy bizonyos vonalon, elindít benne egy folyamatot, amely később akár egy – komoly(abb) – döntést, elhatározást is befolyásolhat.

A szememben leginkább az építőjátékok azok, amelyek hihetetlen kombinációs képességük révén leginkább alkalmasak arra, hogy beindítsák a gyermeki képzeletet és eljuttassák a gyerekeket az álmaikhoz. Miközben egy gyerek épít, nagyon sokat tanul: fejlődnek a finom- és nagymotoros képességei, hiszen építés közben folyamatosan mozgásban van, erősödik a szem és kéz koordinációja is. Akaratlanul, indirekt módon megtanul számolni, párosítani, kiválogatni, összeilleszteni, csoportosítani. Ha úgy vesszük ezek komoly matematikai műveletek, amelyeket később az iskolában majd elvont képletek formájában is megtanul.

Én kétféle építőjátékot ismerek: az egyik semmilyen módon nem korlátozza az alkotást, mindent a gyerek fantáziájára bíz, ehhez igazodnak a játék eleme is; a másik típusú a tematikus építőjáték, ahol adottak bizonyos keretek és azon belül folyik az alkotás. Itt nagyobb hangsúlyt kaphatnak a speciális alapanyagok, a különleges formák, nagyobb a lehetőség az adott tematikán belüli elmélyülésre, a különböző építési technikák, illetve a játék fő alapanyagának a mind alaposabb megismerésére, hogyan működik, mi történik vele, ha így vagy úgy bánunk vele, mire alkalmas, mire nem, hogyan befolyásolja az építést, mit lehet belőle kihozni és mit nem.

Ez utóbbira kiváló példa a Trefl Hungary forgalmazásában kapható Brick Trick – Téglából építünk sorozat.

 

építsd fel
kép: Trefl Hungary

A 6+ korosztálynak ajánlott játékok egy minivilágot teremtenek, amelyet a gyerekek építhetnek fel olyan alapanyagból, amelyből az igazi épületek is készülnek, csak épp miniatűr változatban.

Ebből a leírásból talán már te is kitaláltad, hogy a készletek fő összetevője a tégla (emellett alaplapot, dekorelemeket, fa építőelemeket és dekorfüvet, valamint a szerepjátékhoz nélkülözhetetlen papírfigurákat is találhatunk a dobozokban), amely csak annyiban különbözik a kőműves mesterek által használt daraboktól, hogy gyerekkézbe tervezték őket. A méreten kívül sem az előállításukban, sem a tulajdonságaikban nem különböznek nagyméretű társaiktól.

Illetve nem mondok igazat, mert egy lényeges különbség mégiscsak van: nevezetesen, hogy az összeillesztéshez nem kell beállítani egy betonkeverő gépet a nappaliba, mert nem malter tartja össze a téglákat, hanem ragasztó, így viszont a rombolás sem olyan költséges, mert elég csak vízbe mártani az összerakott építményt, hogy újrakezdődhessen a tervezés és a játék.

Jó pont, hogy bár a Brick Trick készletekben található egy építési terv, amely segítséget nyújt az építéshez, de ha valaki egyedi épületet szeretne tervezni, annak sincs akadálya, mert a téglákból gyakorlatilag bármilyen építmény felhúzható a mennyiségi korlátokat figyelembe véve.

 

építsd fel

 

építsd fel

 

Előnyök:

  • a kész épület stabil, tartós
  • újraépíthető
  • önállóan és közösen is játszható
  • önálló tervek megvalósítására is alkalmas
  • szétszedett állapotában könnyen tárolható
  • a készletek egymással kombinálhatók, összeilleszthetők
  • fejleszti a finommotorikát, segíti a térlátást, az előregondolkodást
  • (nagyfokú) precizitásra ösztönöz

 

építsd fel

 

Hátrányok:

  • bár hat éves kortól ajánlott a játék, önálló játékra szerintem csak tíz éves kor felett jó és bizonyos illesztések, ragasztások kivitelezéséhez akkor is jól jöhet a szülői segítség
  • a dobozban – minden odafigyelés ellenére, főleg a tetőcserepek között – törött darabok is előfordulnak, amelyek nehezítik az összeépítést (talán egy gondosabb csomagolással ez elkerülhető lenne)
  • a leírás, jobban mondva az építést segítő rajzok nem minden esetben egyértelműek, néha nem árt előrelapozni, hogy lássuk, hova is akar kilyukadni az épület (ez különösen azért fontos, mert a ragasztó aránylag gyorsan és erősen köt, így nem könnyű egy-egy lépést visszabontani)

Mom With Five értékelés: 8/10

A játék minden korban, minden időben a legnagyobb tanítómester és hozzásegít ahhoz, hogy az légy, aki vagy: építsd fel az álmaidat!

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!