Minden gyerek más. Van, aki ebben jó, van, aki abban. Van, akinek ez okoz nehézséget, van, akinek az. A szülő pedig ott segít, ahol tud. Amikor pedig elakad, akkor jön Ubukubu.
Aki rendszeres olvasója a blognak, tudja, hogy három gyerekem esetében is külső segítséget, pszichológusi támogatást vettem igénybe. Bár mindhárom gyerekem esetében más-más okból kifolyólag fordultam a nevelési tanácsadó munkatársaihoz, mégis volt bennük egy közös pont: olyan tulajdonságokkal szembesültem, amelyek egyszerűen meghaladták a a szülői képességemet.
Ahogy mindhárom gyerek alapproblémája más, úgy az alkalmazott terápiák is különböznek egymástól: Nagyfiú csoportos terápiára jár, Középsőnek az egyéni foglalkozás mellett csoportos fejlesztést is előírtak, Négyes szintén mindkettőben részesül.
De a fejlesztések nemcsak abban térnek el egymástól, hogy a gyerekeimen kívül hány másik csemete vesz még részt rajtuk, hanem abban is, hogy miről szólnak, mire koncentrálnak. Középső önbizalmának megerősítésére szerepjátékos drámacsoportba járt, illetve a rejtett balkezessége miatt rajzos foglalkozásokon vett részt. Nagyfiú figyelemkoncentrációs zavara, valamint magas IQ-ja miatt tanulásmódszertani és tehetséggondozó csoportba került, Négyes egy csecsemőkorból visszamaradt reflexe, valamint beszédészlelési problémája miatt speciális mozgásfejlesztésre jár.
Bár tudom, hogy nagyon jó kezekben vannak a gyerekeim és az elért eredmények a szakemberek hozzáértését dícsérik, de szülőként még ennél is többet szeretnék nekik adni. Hiszem, hogy a szakértő segítség akkor ér igazán célt, ha otthon sem hagyjuk őket támogatás nélkül.
Számtalan speciális könyv, füzet, foglalkoztató létezik, amelyek szakszerűen segítik ezt a törekvést, de én mégis jobban hiszek azokban a kiadványokban, amelyek nem ennyire direkt módon fejtik ki hatásukat, hanem könnyedebb, játékosabb formában támogatják a gyerekeket és velük együtt a szülőket ebben az egyáltalán nem könnyű helyzetben. Ennek pedig egyetlen oka van: a gyerekeim szívesebben oldanak meg olyan – a fejlődésük szempontjából létfontosságú – feladatokat, amelyeknek a környezete is magával ragadó és nekem sem kell azon törni a fejemet, mivel és hogyan tegyem vonzóvá számukra ezeknek az elvégzését.
Épp ezért örültem meg, amikor a kezembe vehettem a Napraforgó Könyvkiadónál megjelent Ubukubu zűrkalandjai című mesekönyvet.
.
Bár a könyv szerzője, Porzsolt Ami maga pszichopedagógus, aki sok éven keresztül óvodás és kisiskolás gyerekek alapképességeinek fejlesztését végezte, de a kiadvány mégsem a direkt fejlesztésről szól (bár nem titolt célja az 5-7 éves gyerekek vizuális észlelésének fejlesztése, az iskolakezdés körüli nehézségek áthidalása; a választott betűtípus pedig kifejezetten a diszlexia-veszélyeztetett gyerekek számára jelent könnyebbséget). Sőt!
Ha úgy vesszük, az Ubukubu zűrkalandjai egy “egyszerű” mesekönyv, amelynek főszereplője egy kocka formájú gyereklény, aki egy szép napon különös kalandba keveredik: a borzalmas Űrszörnyű, akinek a nevét galaxis-szerte rettegéssel ejtik ki, különleges képességekre vadászik vadűrbandájával, ami persze számtalan bonyodalomhoz vezet és amelynek átélése során Ubukubu igaz barátokra lel.
A mese folyamát különböző feladatok szakítják meg, amelyek ugyanakkor szervesen illeszkednek a történethez. Bár feladatoknak nevezem őket, mégis jobban illik rájuk a próba szó, amelyekkel az olvasók szó szerint belefolyhatnak a történetbe, megoldásukkal közelebb kerülhetnek a szereplőkhöz, sőt hozzájárulhatnak Ubukubu és barátai sikeréhez.
Mindezt ugyanakkor a kötelezettség érzete nélkül tehetik: szabadon dönthetnek arról, hogy megoldják-e a feladatok vagy sem. De ki ne szeretne segíteni egy bajba jutott űrlénynek, aki halálosan fél a szellemektől? Na, ugye. Ezzel pedig nemcsak Ubukubun, hanem magukon is segítenek… játszva, önfeledten, ahogy az a legjobb és a legeredményesebb.
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!