Egészséges ünnepnapok – vegán torták mindenkinek

Az ételallergia az élet minden területére hatással van, még a gyerekek számára kiemelt fontosságú ünnepnapokat, a születésnapokat sem kíméli. Nyers vegán tortákkal azonban senki nem marad ki a jól megérdemelt ünneplésből.

(hirdetés, Nyers)

vegán ttorták
kép: Nyers

Valamikor Középső születése után határoztam el, hogy mostantól az addig cukrászdából rendelt torták helyett én fogom sütni az ünnepeltnek szánt finomságot. Mert ez még belefér az időmbe… Aha. A naivságom már akkor is határtalan volt. És ez azóta sem változott. De nem tágítottam. Már csak azért sem, mert a gyerekeim ízlése ritkán találkozott a cukrászdai kínálattal, valamint a folyamatosan növekvő gyerekszám miatt az otthoni sütöde fejlesztése, ünnepi torták sütésére alkalmassá tétele még mindig kisebb – és ami a legfontosabb: egyszeri – befektetésnek tűnt, mint éves szinten minimum hét, de ha a névnapokra szánt kisebb tortákat is beleveszem, akkor inkább tizennégy darab, tíz vagy tizenhat szeletes torta megrendelése a kerületi cukrászdák valamelyikéből.

Az elgondolás brilliáns volt, a kivitelezés még inkább, egyetlen apró dologgal nem számoltam. Az élettel. Azzal, hogy édesanyámról időközben kiderül: időskori laktózérzékenységben szenved és az általam kreált tortákat bizony nem eheti meg. Jöhetett hát az újratervezés. Bár a naivságom tényleg határtalan, ha arról van szó, hogy mi mindent vagyok képes bevállalni a családomért, de a vegán torták sütésénél azért megálljt parancsoltam és inkább kerestem egy profit. És találtam is. A Nyerstorta megálmodói – Tóth Viktória és férje – mindent tudnak a mindenmentes tortákról és ezt a mindent hibátlanul meg is valósítják.

 

vegán torták
fotó: Nyers

Mi inspirálta a vállakozásotok létrehozását és mikor indult a Nyerstorta?

Ha csodás tündérmesét szeretnék költeni a válaszból, akkor azt mondanám: úgy kezdődött, hogy pár éve egy babánk úgy döntött, angyalka marad inkább. Ez akkora megrázkódtatást okozott a szervezetemnek, hogy többé nem toleráltam olyan alapanyagokat, mint a glutén, a tejfehérje, a szója és a tojás.

Akkoriban ezt tragédiának éltem meg, ma már viszont úgy gondolom, hogy kicsi angyalkám terelt ezzel az egészségesebb táplálkozás, és az új, számomra addig nem ismert alapanyagok, így a nyersvegán torták készítése felé is. Sokáig csak a családnak, barátoknak készítettem őket, míg egy idő után már elő tudtam rukkolni olyan tortákkal, amik a nagyközönségnek is tetszenek.

Ki álmodja meg a tortákat/süteményeket?

Én találom ki a recepteket, az ízeket, a férjem és a gyermekeim tesztelik őket nagyon szigorúan. A torták külső megjelenését sokáig csiszolgattuk, de azt hiszem mára már kialakult egy stílus, amelyről felismerhetők vagyunk. Persze soha nem állunk meg, folyamatosan vannak és lesznek újdonságaink.

Milyen alapanyagokból dolgoztok és honnan szerzitek be őket?

Minden hozzávalónk gluténmentes és az üzem is, ahol készítjük a termékeinket. Emellett minden alapanyagunk szója- és állati eredetű termékektől mentes, hozzáadott cukrot sem használunk, csak nagyon ritka esetben. Fő alapanyagaink az aszalványok, magvak, friss gyümölcsök és zöldségek.  Mivel a torták nyersek, azaz hőkezeléstől is mentesek, így minden vitamin és enzim bennük marad, így éltetve mindenkit, aki elfogyasztja.

Hányféle ízkombinációval dolgoztok és milyen kiszerelésben kaphatóak a tortáitok? Melyik a legsikeresebb tortátok? Mit gondoltok miért?

Szezonálisan tíz-tizenkét féle íz az alap, de azt szoktuk mondani, hogy ha valaki nem találja meg a kedvencét, nyugodtan forduljon hozzánk bizalommal, mert imádok kísérletezni és mindig sikerül megvalósítani az áhított elképzelést egészségesen és finoman.

Így született már Oroszkrém torta, Lúdláb torta, Fekete-erdő torta és a 2016-os tökmagos ország tortája (Őrség Zöld Aranya) is. A legsikeresebb ízünk pedig máig is a legelső receptünk, a Sós karamell torta.

Kikből áll a vásárlóközönségetek? Hogyan tudjátok megszólítani azokat, akik nem érintettek ételalleriában vagy a vegán életmódban?

Érdekes módon a vásárlóink legtöbbjének semmilyen ételérzékenysége, allergiája nincs, csak megtetszett nekik valamelyik tortánk a képek alapján. Mi ennek nagyon örülünk, mert nem titkolt célunk, hogy mindenkinek elnyerje a tetszését, amit csinálunk és örömmel cseréljék le vagy legalább adjanak helyett a hagyományos cukrászeremekek mellett a mi tortáinknak is.

Őket követik fej-fej mellett az egészségesen táplálkozók és az ételérzékenyek-allergiások. Szívből köszönjük nekik, hogy megtisztelnek a bizalmukkal, pláne ha gyermekeiknek készítettnek tortát. Szeretünk a kicsik kedvében járni sok mesefigurás dísszel, vagy gyümölcsből készített kedvenceikkel.

Sok visszatérő vendégünk van, nekik sokszor ajándékokkal, kedvezményekkel is kedveskedünk. Minden esetben igyekszünk megfelelni a mottónknak: “Ízzel,szívvel, lélekkel!”. Hiszem, hogy ezért szeretnek minket.

Nyers

Instagram