Vannak sűrűbb időszakok, amikor az átlagosnál többet sütünk-főzünk. Egy-egy ilyen túlterhelt periódus után jólesik egy kis lazítás könnyed, laza ételekkel, finomságokkal. Mint amilyen a nevében ugyan hangzatos, de elkészítésében végtelenül egyszerű rozmaringos-parmezános sós rúd.
Sokat sütök-főzök. Ez tény. Sokszor írtam már erről és bár néha azt kívánnám, hogy ne lenne így, de így van és kész. Az öt gyerek kötelez. Na meg Férj. És hát én is itt vagyok. És ez így együtt már hét személy. Az pedig már tömeg. Ha az étkezést nézzük, akkor pedig naaaagy tömeg.
De vannak időszakok, amikor az átlagosnál is többet álldogálok(?) a konyhámban. Például az ünnepi periódusokban. Meg közvetlenül előttük. Ennek igen egyszerű oka van. Ilyenkor mindenki itthon van. MINDENKI. Hosszabb ideig. És ha már itthon vannak, akkor esznek. Rágcsálnak. Majszolnak. Csipegetnek. Megállás nélkül. Amit látnak. Ha pedig nem látnak semmit, akkor kérnek. Hogy legyen mit enni.
Aztán elmúlnak az ünnepek, minden és mindenki visszatér a megszokott kerékvágásba, én is visszább veszem a tüzet a konyhában. De a családtagjaim megint csak jönnek és megint kérnek. Hogy ennének. És ennek soha nincs vége. Pedig én egyébre sem vágyom, mint hogy végre egy kicsit kevesebbet kelljen sütni-főzni.
De nincs igazi megállás.
Ilyenkor aztán még inkább előtérbe kerülnek az egyszerű ételek, finomságok. Amire nem kell várni, hogy megkeljen, nem kell órákra a hűtőbe tenni, hanem csak össze kell keverni a hozzávalókat, kinyújtani vagy éppen egy kanállal kiszaggatni a tésztát és a többi munkát egyszerűen csak rá kell bízni a sütőre, ami elvégzi magától a dolgát. Ha bekapcsoljuk. Mert persze ez egy fontos mozdulat.
Ami még jellemző errre az időszakra, hogy ilyenkor a családtagjaim inkább sós ételekre, finomságokra, tésztákra, rágcsálnivalókra vágynak. Fullra vannak a különböző édességektől, édes ízektől. És még valami: ilyenkor mindig marad valami különlegesebb hozzávaló, amit nem használtam fel teljes mennyiségben az ünnepi ételekhez, süteményekhez. Ez mindig más szokott lenni: különleges(ebb) sajt, valami extra gyümölcs vagy zöldség, esetleg olyan húsféle, amelyet hétköznapokon egyáltalán nem szoktam venni.
Nem volt ez másképp most sem. Az idén egy ugyan ránézésre kisebb, de a választott receptben javasolt mennyiséghez képest mindenképpen nagyobb mennyiségű parmezánt vásároltam a szilveszteri menühöz és nem volt szívem – hogyan is lett volna! – kidobni a főzés végén megmaradt öt dekát. Elkezdtem hát kutatni, hogy mibe is tudnám felhasználni ezt az összességében nem nagy mennyiséget, ami egy főételben elveszne, de egy jól választott finomságban például remekül érvényesülhetne.
Így találtam rá Limara receptjére, amelyet én egy kicsit átalakítottam a fellelhető zöldfűszerekhez igazodva. A medvehagymát finomra aprított friss rozmaringra cseréltem, amelyet egyáltalán nem bántam meg.
Rozmaringos-parmezános sós rúd
- 35 dkg liszt
- 2 csapott kiskanál só
- 10 dkg hideg vaj
- 1 púpozott evőkanál zsír
- 1 kiskanál szárított élesztő
- 5 dkg reszelt parmezán
- 1 tojás sárgája
- 5-6 evőkanál tejföl
- 6-8 szál rozmaring apróra vágva
- tojásfehérje a lekenéshez
- A lisztet, a sót és a hideg vajat gyors mozdulatokkal morzsoljuk össze.
- Adjuk a keverék a zsírt, dolgozzuk el.
- Keverjük a tésztába az élesztőt, a parmezánt, a tojást és a tejfölt.
- Állítsuk össze tésztát és utolsó mozdulatként gyúrjuk bele a rozmaringot.
- Melegítsük elő a sütőt 220 Celsius fokra.
- Sütőpapírral béleljünk ki két nagyobb sütőlemezt.
- Lisztezett felületen 3-4 mm vastagon nyújtsuk ki a tésztát.
- Kenjük át a tészta tetejét felvert tojásfehérjével.
- Vágjuk 4-5 mm széles csíkokra a tésztát és 18-20 perc alatt süssük készre a rudakat.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!