Vidám karácsony – ünnepi díszek csipeszekből

A karácsonynak ezer arca van. A hangulat(a) tőlünk függ. Lehet ünnepélyesen emelkedett, de épp úgy lehet bohém is. Na meg vidám! Mert a gyerekeknek az kell. Meg néhány bájos dísz csipeszből, hogy mindenkinek mosolyra húzódjon a szája.

vidám karácsony DIY dísz

 

Mostanában sokszor eszembe jutnak gyerekkorom karácsonyai. Hogy milyenek is voltak? Mennyiben voltak mások, mint amilyenek én próbálok teremteni a gyerekeim számára. Mert biztos, hogy mások. Egyke gyerekként nőttem fel, négy felnőtt is élt körülöttem az életem első tizenhat évében. Barátaim nem nagyon voltak. Lehet, hogy nem ez a legszebb jelző, amelyet ezere az évekre használatok, de magányos voltam gyerekként.

Nem voltak korosztályos barátságaim, igazából egyáltalán nem voltak barátaim. Ők majd csak később lépnek színre jóval később. Az én játszótársam a nagymamám volt, amikor a szüleim dolgoztak. A karácsonyokat is a nagyszüleimmel töltöttem – a szüleim mellett -, az ő jelenlétük nagyban meghatározta az ünnepek hangulatát.

Klasszikus, hagyományos ünnepek voltak ezek a karácsonyok. Hallal, bejglivel, csenddel, talán egy csipet melankólia is keveredett a hangulatba. A boldogság, az öröm soha nem hiányzott, ezekből az együttlétekből, de merőben mások voltak, mint amilyen egy nagycsaládos karácsony.

Ezt igazából csak mostanában látom és érzem. Mostanában kezdtem tudatosan figyelni, hogy mit jelent a gyerekeim számára a karácsony. Hogy azt adhassam nekik ezekben a napokban, amire igazán szükségük van. És elég egyértelmű jeleket adnak. A mi nagycsaládos karácsonyaink mindig egy kicsit kuszák, sietősek, kapkodósak, van bennük minden. Néha bizony félreértés is. Hogy azt hittem megvetted. Én meg azt, hogy te! De akkor most tényleg nincs? Tényleg nincs. És hogy lesz? Fogalmam sincs. De kell, hogy legyen! Hát jó lenne. És ilyenkor aztán indul a buli. Hogy legyen!

És ez bár néha kívülről rendkívül káoszosnak tűnhet, meg szervezetlennek, belülről sok kacagtató pillanatot hoz. Olyan sírva röhögőseket. Amikor leginkább sírnál az idegességtől, de annyira abszurd a helyzet, hogy kénytelen vagy röhögni. Nagyon röhögni.

És szemmel láthatóan ez az, amire a gyerekeink vágynak. Hogy legyen nevetés. Vidámság. Befeszülés helyett. Mert mi végre van a karácsony, ha nem arra, hogy kiskanállal együk a földre helyezett és ezen oknál fogva valaki által biztosan megtaposott bejglit, vagy hogy a kevésnek bizonyult ünnepi vacsorát mirelit pizzával egészítsük ki, hogy minden nap más igazíthass meg a kissé csálé karácsonyfát, hogy másnapra még csálébb legyen.

Na. Mit mondhatnék? A gyerekeim egyértelműen a vidám karácsony mellett tették le a voksukat. Lehet, hogy ebben van egy kis kényszer is, de hát egy nagycsalád, az nagycsalád… De a vidám karácsony pont ránk van szabva. Mert a vidám karácsonyba belefér minden. Minden is. Ezért nálunk a karácsonyi díszek sem szín szerint szétválogatva kerülnek fel a fára, nincs ilyen vagy olyan stílusunk, hanem minden van. A fán is. Például vidám, vicces díszek is. Facsipeszből. Házilag barkácsolva.

Karácsonyi díszek facsipeszből

vidám karácsony DIY dísz

 

Hozzávalók

  • facsipeszek
  • zsenília pompon (piros, sárga, narancssárga)
  • akril festék
  • színes fonal
  • filctoll
  • barna dekorgumi
  • ragasztó

Elkészítés

Rénszarvas

  • első lépésként filctollal rajzoljuk meg a rénszarvasok lábát és patáját
  • a barna dekorgumiból vágjunk ki a csipeszek méretéhez illeszkedő szarvakat
  • a csipesz felső, kisebbik részére ragasszunk fel egy piros zsenília pompont, ez lesz a rénszarvasunk orra
  • rajzoljunk szemeket az orr fölé és ragasszuk a helyére a szarvakat

 

vidám karácsony DIY dísz

 

Hóember

  • fessük le akril festékkel fehérre a csipeszeket
  • az alsó, nagyobbik részére rajzoljunk filctollal három gombot a hóember hasára
  • ragasszuk fel a hóember orrát a helyére, alá rajzoljuk meg a száját, fölé pedig a szemeit
  • egy rövid fonalból kössünk sálat a hóember nyaka köré

 

vidám karácsony DIY dísz

 

Fenyőfa

  • szedjünk szét két csipeszt, a fém részeket tegyük félre
  • az egyik csipesz fa részeit fessük le zöld akril festékkel úgy, hogy az alsó negyedén hagyjuk meg az eredeti színét (ez a rész fogja jelképezni a fa törzsét), tegyük félre száradni
  • száradás után fordítsuk szembe a két csipeszdarabot és ragasszuk őket össze a sima részeiknél fogva
  • a másik csipesz fa részét teljes egészében fessük le zöldre és ragasszuk a két darabot a már korábban összeragasztott rész egyik, illetve másik oldalára
  • a fa tetejét lévő lukon keresztül fűzzünk át egy darab spárgát és akasszuk fel a díszünket

 

vidám karácsony DIY dísz

 

vidám karácsony DIY dísz

 

vidám karácsony DIY dísz

 

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás