A home office tanulságai – egy otthoni iroda új élete

A 2020-as év sok újdonságot hozott az életünkbe. Például a home office-t. A valóságosat. Hogy adódhat olyan helyzet, amikor akkor is dolgozni kell, ha otthon az egész család. Hosszú időn át. És ilyenkor bizony kiderülhet, hogy a korábban megálmodott otthoni iroda nem is funkcionál olyan jól, mint gondoltuk. Megoldás? Költözés!

home office munkahely

 

Egyszer már ellőttem ezt a poént, vagyis inkább közhelyet, hogy a 2020-as év teljesen felforgatta a világunkat. A személyeset és társadalmi szintűt is. Csomó új dolog jött be, mondhatnám azt is, hogy szinte csak a változás volt állandó. Most, hónapokkal később, az első karantén tapasztalataival a hátunk mögött már jobban lehet látni, hogy az új dolgokból mi marad meg közösségi szinten, mit tartunk meg mi magunk a saját döntésünk nyomán, mi az, ami visszarendezhető és mi az, amin van még mit csiszolni.

Nálunk a változások, újdonságok és kihívások dobogójának első fokán holtversenyben a home office és az otthontanítás állt. És lökdösték egymást rendesen, hogy melyiküknek is jár az igazi – de mégiscsak keserédes – győzelem. De miért pont e kettő?

A válasz igen egyszerű: az utóbbit még soha nem próbáltuk, az előbbi tekintetétben pedig az az igazság, hogy bár én évek óta home office-ban nyomom a blogolást és az alkalmankénti megbízásokat és az utóbbi években Férj is csatlakozott hozzám heti szinten az új vállalati eszme bevezetése óta, amely mellszélességgel támogatja az otthoni munkát, tekintve, hogy így kisebb irodaházat kell fenntartani a munkáltatónak jóval kisebb költségért, de ezt mindeddig a gyerekeink nélkül tettük.

És soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer eljön majd az a pillanat, amikor a lakásunk egyszerre oktatási intézmény, munkahely és otthon is lesz. Meg játszótér és tornaterem, edző- és akadálypálya, művésztelep stb. Ahol persze minden mást IS el kell végezni. Vagyis hogy a korábbi feladatok, feladatkörök megmaradtak és melléjük újabbak is szerveződtek, amelyeknek nem csak időt, de helyet is kell(ett) biztosítani.

És itt mutatkozott meg nagyon erősen, hogy ez egy igencsak más élethelyzet, mint amiben eddig voltunk. És egészen más home office. Olyan, ahol a tér beszűkül, a zaj kitágul. A végtelenbe.

Az időről nem szeretnék beszélni, mert attól még most is rémálmaim vannak. De a helyről, na arról érdemes!

Mert amellett, hgy ott bújt csak ki igazán a szög a zsákból – nevezetesen, hogy ami egy bizonyos élethelyzetben működik, az egy alapjában véve hasonló (főleg elnevezésében), de mégis teljesen eltérő szituációban mennyire nem – némi utánajárással és újragondolással igenis ki lehetett hozni a helyzetből a lehető legjobbat. Az időfaktornál ezt sehogy sem sikerült megugornom. Másrészt azért is érdemes a helyről beszélni, mert újra és újra bebizonyosodik: lakva ismeri meg csak igazán az ember a lakását.

De mi volt a gond az eddigi hellyel?

Induljunk onnan, hogy Férjnek és nekem is volt otthoni “irodánk” már jóval a karantén előtt. Ez ugyan így nagyon flancosan hangzik, hogy otthoni iroda, de a valóság azért ennél sokkal póriasabb volt: egy-egy íróasztal székkel és egy-egy polcos szekrényszerűség, amiben a papírokat, íróeszközöket, LEGO-kat, társasjátékokat, színezőket, kisautókat, Playmobil katonákat, félig rágott almákat, maradék szendvicseket tároltuk. Igazából nem is kellett több, hiszen mindkettőnk fő munkaeszköze a laptop, így az a pár notesz, papírlap meg ceruza, ami esetleg kellett, elfért a polcokon.

Hol voltak ezek a munkaállomások? Na. ezzel a kérdéssel el is érkeztünk a lényeghez. Na hol? A nappaliban. Mert száz négyzetméteren akárhogy is sakkoztunk a négy gyerekszoba, a nappali, a hálószoba és a kiszolgáló helyiségek mellé már sehova nem tudtunk bepréselni egy külön dolgozószobát. Kettőt meg pláne nem. Így a nappali tűnt a legjobb választásnak.

* * *

Egészen a karanténig. Amikor is megtelt a lakásunk a családdal. A teljes családdal. És jó szokás szerint a gyerekek igyekeztek kitölteni a rendelkezésükre álló teret. Mindenhol felbukkantak. És ott is maradtak. Állandóan jelen voltak. Mindenhol. És ezt a mi esetünkben szó szerint kell érteni. Mert öt gyerek sok. És ők tényleg nagy teret tudnak elfoglalni. És el is foglalják. Kiterjednek és elterjednek. És úgy maradnak. Karantén idején meg pláne.

Igen gyorsan ráeszméltünk, hogy ebben a tömegben két munkaállomást nem lehet fenntartani egy helyiségben. Sem a hely szűke, sem a hangzavar nagysága okán. Egyikünknek mennie kellett. Nekem. Én döntöttem így, mert kiderült, hogy Férj jobban viseli a zajt munka közben, mint én. Erre utaló jelek voltak már korábban is, de most még inkább nyilvánvalóbbá váltak: ő képes egyszerre telefonálni, zenét hallgatni és közben a lenémított online meetingen elhangzó legfontosabb infókat szájról leolvasni. És öt másodpercenként csendre inteni a családtagjait, mert nem tud figyelni.

Én másban vagyok jó. Ha már multitasking. De az itt most nem volt releváns. Így egyértelmű volt, hogy nekem kell költözni. Ki. A nappaliból.

De hova?

Három napig járkáltam a lakásunkban fel és alá, hogy megtaláljam A helyet. A helyemet. Végül rá kellett döbbenem, hogy a lakásban a korábbi munkaállomásomon kívül egyetlen olyan sarok van, ami egyáltalán szóba jöhet. A hálószobai olvasókuckó. Ami nem állt másból, mint egy fotelből. Amiben nem sokszor olvastunk, de a mosott ruháknak legalább mindig volt helye. És a képeken is jól nézett ki.

De hogy fér egy 75×75 cm-es fotel helyére egy dolgozósarok?

Ha-ha! Észszerűsítéssel, egyszerűsítéssel és a nappali átrendezésével. IS. És ha kikerül a szobából a fotel mellett álló fiókos komód is, ami pont befért a másik sarokba, és így tökéletes kiegészítője lett a nappaliban kialakított olvasó- és pihenősaroknak.

Ha úgy nézzük, valójában tehát nem történt más, mint hogy helyet cserélt a hálószobai olvasósarok a munkaállomásommal. Ha úgy nézzük. Ha meg másképp, akkor Férj munkaállomása arrébb költözött, hogy beférjen mellé lapjával az én korábbi szekrényem. Ennek következtében a nappali nappaliként funkcionáló része szintén elmozgott térben, tárgyak cseréltek helyet egymással, a régi szőnyeg is helyet cserélt… egy új darabbal, ami méretileg kevésbé hangsúlyos, viszont színes. A hangsúly így megmaradt, csak eltolódott… mint a bútorok.

 

költözik a home office

 

Kikerült a nappaliból a tárolóként funkcionáló lábtartó, ami túl sok helyet foglalt el. Mert ilyen is van. Hogy valami, ami első látásra rendkívül praktikusnak tűnik, a való életben nem válik be és csak teszegetjük, tologatjuk jobbra-balra. Így voltunk mi is ezzel a lábtartóval. Így a LEGO Duplók inkább egy könnyedén mozgatható zsákban találták meg a helyüket, ami észrevétlenül meg tud húzódni a sarokban is. A padlásról nem is beszélve.

És mi került a hálószoba sarkába? Egy kicsi, de praktikus íróasztal három polccal, egy forgószék, egy állólámpa és egy fali rendszerező. És dekorelemnek – na meg, hogy ne fázzon télen a lábam – egy szőnyeg. Ami kijelöli a határokat. A határaimat. A dolgozó nő határaimat. “Aki e szőnyegre tévedsz, munkahelyre lépsz!” Ennyi. Az egész sarok térbeli kiterjedése nem több mint 100×150 cm, vagyis alig másfél négyzetméter. De óriási előnye a természetes fény és a privát szférát biztosító zárható ajtó. A hálószoba zárható ajtaja. És ebből kifolyólag a csend(esebb körülmények).

 

home office munkahely

 

home office munkahely

 

 

home office munkahely

 

Ennyi is elég. Mert a tér funkcionalitását nem a nagysága határozza meg, hanem hogy mennyire tudja a tulajdonosa igényeit szolgáltni. És ez az alig másfél négyzetméternyi “föld” az enyémet például száz százalékban.

Beszerzési helyek:

lámpa – Lersta/IKEA

fali tároló – Skadis/IKEA

íróasztal – Brusali/IKEA

sárga szék – Leifarne/IKEA

szőnyeg – Narma Viki/Bonami

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás