Palacsintából mindenféle is létezik. Édes, sós, vastag, vékony, nagy, kicsi, tekerve, hajtogatva. És mi a helyzet az elkészítés módjával? Az mindenki számára egyértelmű, hogy sütve készül. Ne de hol? A finneknél például a sütőben.
Ünnepre fel! Megérkezett a második palacsinta recept a blogra. Bizony meg! Fanfárokat, kürtöket ide!
Na, de mire fel ez a nagy ünneplés?
Egy magára valamit is adó online felület, amelyen receptek is vannak, biztosan közöl időről-időre palacsinta recepteket. Mert palacsinta nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Mondják azok, akik szeretik.
Csak hát jelen esetben az van, hogy én nem-sze-re-tem-a-pa-la-csin-tát. Igen, én egy ilyen elvetemült lélek vagyok. Na jó. Azért nem vagyok ennyire szigorú, mert van olyan palacsintafajta, amit mi magyarok ugyan nem tekintünk annak, én mégiscsak szeretek. A bretonok galette-jét például imádom. De csakis a sós változatokat. Az édesek nekem ott túl tömények. Bezzeg Férj! Az ő kedvence a csokis-Nutellás-diós-tejszínhabos változat.
Jó sok éve megvan már, hogy egy ásatás kedvéért egészen Bretagne-ig utaztunk, ahol a szabadidőnkben végigutaztuk a nagyobb városokat, végigtáncoltuk a létező összes kelta fesztivált, annyi Guinness-t ittunk, mint még soha és megismerkedtünk a breton galette-tel, amit azóta is visszasírunk. Mert azóta sem ettünk olyat. Pedig több helyen is láttuk kiírva jártunkban-keltünkben, hogy itt bizony breton galette kapható, de meg sem közelítették a Lorient főutcáján, az utcai forgatagban sütött változatot.
Így hát elfogadtam, hogy nekem ennyi jutott a palacsintából, mert a többi számomra a felejthető kategóriába esik. Vagyis esett. Egészen a közelmúltig. Amikor egyedül voltam itthon a gyerekekkel és láttam a szemükben a végzetemet: palacsintát szerettek volna enni ebédre. Én meg azt nem sütök. Az Férj reszortja. Ő meg nem volt itthon. De kizárt, hogy palacsintát süssek. Akkor pufit! Naaaa, édesanya. Az meg macerás most, amikor amúgy is későn lesz ebéd.
És akkor eszembe jutott a barátnőm, aki egyszer posztolt egy képet egy sütőben sült desszertről, amiről határozottan azt állította, hogy az ott bizony, kérem szépen, palacsinta. A gyerekeim tekintetét elnézve, amely még mindig arról árulkodott, hogy ők bizony ragaszkodnak a palacsintához ebédre, határozottan úgy éreztem, hogy nekem arra a receptre van szükségem.
A barátnőm északi országokhoz, azon belül is Finnországhoz fűződő kapcsolatából hamar összeraktam magamban, hogy a képen szereplő sütőtepsi tartalma valami finn desszert lehet. És ha ő azt mondta, hogy palacsinta, akkor az úgy is van. Vagyis finn palacsinta. Szélsebesen rákerestem a neten a receptre és tényleg: a finnek sütőben sütik a palacsintát, vagyis a magyarok által palacsintának fordított pannukakkut.
Az első utamba akadt receptet gyorsan meg is csináltam, a srácok örültek, a szemükben is kialudt az őrült fény. Azóta persze rájöttem, hogy itt is számtalan féle változat létezik, a legtöbb nagyon édes. De a végén csak sikerült szereznem egy olyat, amiben kevés cukor van és ami szerintem a legjobb az összes közül. Naná, hogy a barátnőmtől.
Finn palacsinta sütőben sütve
- 3 tojás
- 5 dl tej
- 2 és fél dl liszt
- 1 tk sütőpor
- 1⁄4 dl cukor
- 1 tk vaníliás cukor
- 1⁄2 tk só
- 5 dkg olvasztott vaj
- Első lépésként verjük fel a tojásokat és adjuk hozzá a tejet.
- Apránként adagoljuk hozzá a száraz hozzávalókat és alaposan keverjük össze. Utolsó lépésként adjuk hozzá az olvasztott vajat.
- A nyers tésztát tegyük félre fél órára.
- Vegyünk elő egy közepes méretűt tepsit és béleljük ki sütőpapírral.
- Melegítsük elő a sütőt 220 Celsius fokra.
- A nyers tésztát öntsük a tepsibe és 15-20 perc alatt süssük aranybarnára.
- Ha kihűlt vágjuk négyzetekre vagy nagyobb pogácsaszaggatóval körökre, ahogy tetszik.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!