Anyaságon túl – bújj elő, ember!

Szülőként nagyon fontosnak tartom, hogy mit adok át a gyerekeimnek. Milyen példát mutatok. De vajon mi van az anyaságon túl? Van-e ott élet? Kell-e ott életnek lennie? És mit kell ebből átadni a gyerekeknek?

kép: Pexels

Egy ideje figyelem magam. Nem, beszélni még nem beszélgetek magammal. Bár lehet, hogy annak is eljön majd az ideje. Öt gyerekkel, négy kamasszal? Ne viccelj! Alap! Szóval figyelem magam és azt, hogyan szorul vissza napról napra az anyaságom. Hogyan lesznek egyre önállóbbak a gyerekeim. És hogy én hol vagyok ebben a történetben. És mit adok a gyerekeimnek nem anyaként. Mit látnak belőlem, abból az emberből, akit már nem takar ki teljes mellszélességgel az anyaság.

Nem anyaként. Fura ezt így leírni.

Fura még akkor is, amikor vitathatatlan igazság, hogy nem csak édesanya vagyok. Bár tény és való, hogy örökre az maradok, de az anyaságom akkor is csak egy részem. Ami idővel egyre inkább háttérbe szorul. Egyre kevésbé lesz tevékeny a mindennapokban. Elsimul, elcsendesedik, nem ellep és belep mindent, hanem beépül, alapot képez, megtart. A háttérben. Sokat veszít a kifelé (is) mutatható látványosságából, de mindvégig ott marad a mélyben. Megmarad. Mert ez a lényege. És ez így van jól. Így kell lennie. Ha jót akarok a gyerekeimnek. (Az én világlátásom szerint.) És hát mi mást szeretnék?!

* * *

Egyszer írtam egy posztot arról, hogy én akkor tudok jól működni anyaként, ha más is lehetek. Vagyis #nemcsakanya vagyok. Valaki erre azt írta válaszul, hogy szerinte ez nem jó irány, mert anyaként anyának kell lenni. És őt kielégíti, hogy a gyerekeivel lehet. Boldoggá teszi. Elgondolkoztam. És rájöttem, hogy engem is kielégít és boldoggá tesz. Vagyis tett. Egy ideig. Aztán már nem. Mert egy idő után eltolódtak a hangsúlyok. És amikor ez először megtörtént, majd egyre többször és egyre intenzívebben, akkor már nem elégített ki, hogy csak édesanya voltam. Szükségem lett valami másra is.

És az édesanya mögül lassan  előbújt az ember. Aki mindig is voltam. És ott állt pőrén és pucéran és nagyon furán érezte magát. Mert rájött, hogy ebben a szerepében is mutatni kell valamit a gyerekeinek. Hogy nem rejtőzhet állandóan a szülői szerepe mögé. Emberként is meg kell mutatkoznia. Szülői szemüveg nélkül is meg kell mutatnia a világot a gyerekeinek.

Előbújtam és elképesztően bizonytalan voltam. Bizonytalan voltam az anyai szerepem nélkül. Vagyis a visszahúzódott anyai szerepemben. Mert most akkor ki vagyok? Hogyan kéne viselkednem? Hogyan tudnám felvenni a ritmust, azt, ami már túlmutat az anyaságomon és nem csak az anyaságom ütemét visszahangozza?

Kikukucskáltam és megijedtem. Mert úgy éreztem, senki vagyok. Senki vagyok az anyaságom nélkül. És rinyálni kezdtem. Hogy ja-ja-jaj-jajjajj. Hogy én már semmire nem vagyok jó. Hogy nem tudom, mit kezdjek magammal. Hogy nincs önálló jövedelmem, hogy ha bármi történne Férjjel, akkor itt állnék… és… És a gyerekeim szemében valami furcsa fényt láttam. Olyan fényt, amilyet soha nem szerettem volna látni.

Ez most mi?

Akkor nem jó szülőnek lenni?

Nem jó gyereket vállalni?

Mindent fel kell adni?

A szülőség után megszűnik az élet?

Ennyi?

És elborzadtam. Elborzadtam attól, amit láttam a szemükben és… és magamtól. Hogy mivé lettem. Hogy kivé lettem. Hogy talán csak egy látszat az anyaságom is. Hogy ott is a bizonytalanság vezérel inkább és nem a jó szülőségre való törekvés, a folyamatos fejlődés igénye, a javítás, a javulás, a tanulás.

Mert igaz, hogy öt évvel ezelőtt tettem már egy lépést. Amikor először lebbent fel a szülői palástom. Amikor először látszódtam ki a függöny mögül. Igen, tettem egy lépést. De aztán ottragadtam. És amikor a terv köré szőtt álmok szertefoszlottak, visszazuhantam. És nem tudtam átvinni mindazt a sok dolgot, amit a szülőségemben már megtanultam. Elengedni, megengedni, újratervezni, rugalmasnak lenni, változni és változtatni.

Bátornak lenni.

Közben pedig egyre nagyobb és nagyobb részem kezdett kibújni a szülőség takarója alól. És a gyerekeim várták, hogy mihez kezdek. Hogy milyen példát mutatok nekik a felszabaduló energiák felhasználására. Milyen példát mutatok nekik emberként?! Hogy miközben őrzöm a tüzet, az anyaságot magamban, merek elindulni egy teljesen más irányba, ahol ÉN vagyok. Ahol a család mint támogató közeg jelenik meg, de ahol leginkább én én vagyok. Ahol nem az anyaságom a meghatározó.

Khm…

Izé…

Hm…

A rinyálás nem volt a listájukon.

Elképesztően összetett dolog szülőnek lenni. Mintát és példát adni szülőségből és emberségből. Hogy nem felejtetted el, ki vagy, honnan jöttél és mi leszel. Mi leszel azután, hogy lezárul egy korszak. Az aktív és tevékeny szülőséged. Hogy mennyit vagy képes átmenteni a saját szülőségedből a saját életedbe? A bátorságodból, a hitelességedből, az önazonosságodból, az önfeledtségedből. Hogy mersz-e felépíteni valamit, ami rólad szól.

Ami példát adhat a gyerekeidnek. Amelyen keresztül megtaníthatod a gyerekeidnek azokat a dolgokat, amelyeket az anyaságon keresztül nem lehet. Mert az anyaságba sok minden belefér, de azért nem minden. És a gyerekeimnek ezekre is szükségük van. De ha nem lépek ki a függöny mögül, akkor örökre rejtve maradnak.

Negyvenhét és fél évesen jutottam el ide. Hogy elvágjam a kötelékeimet. Hogy ismét önálló emberként is megmutatkozzam a világ előtt. Ahol és amikor nem az anyaságom determinál. Félek? Rettegek? Szokatlan? Ismeretlen? Naná! De elképesztő adrenalinlöket. És a gyerekeim szemében a fény…!

Előbb kellett volna.

Azzal kezdve, hogy soha nem adom fel azt a belső magot és nem hiszem el, hogy fel kell adni, ha jó anya akarok lenni.

Édesanyaként rendkívül fontosnak tartom, hogy mit sugárzok magamból szülőként. Mit adok a gyerekeimnek szülőként. Milyen példával járok elől. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem követnék el hibákat. Sőt. Mert bizony megesik. Gyakrabban, mint szeretném. De itt a példamutatás nem a hiba, hanem annak feldolgozása, a bocsánatkérés, az új utak keresése, hogy többet ne kövessem el. De ugyanilyen fontosnak tartom, hogy megmutassam: van élet a szülőségen túl. Ami ténylegesen csak rólam, mint emberről szól.

És ez legalább olyan fontos, mint a szülőség. A gyerekeim miatt. Is.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

One thought on “Anyaságon túl – bújj elő, ember!

Hozzászólás a(z) Mészáros Margaréta bejegyzéshez Kilépés a válaszból