A nyárutó ízei – habos szilvás

Egyszer minden véget ér. A nyár is. De mielőtt beköszöntene a szomorkás, ködös ősz, nevetve kacsint ránk a nyárutó és annak pazar ízvilága egy nem mindennapi sütemény formájában. A habos szilvásban minden benne van, ami jó a nyárban és jó az őszben. Egyszerre.

habos szilvás sütemény recept

 

Van, amit én is szeretek a nyárban. A végét. Nem szégyellem bevallani, hogy nekem nyárutó az igazi nyári időszakom. Amikor már nincs olyan meleg akkor sem, amikor hétágra süt a nap, egy-két hűvösebb nap is összejöhet egy héten, amikor bárányfelhők tarkítják az ég kékjét és nem csak mutatóban, amikor éjszaka már előfordul, hogy lehűl a levegő, amitől aludni is lehet és amikor reggeli ébredés után fél órával nem kell ruhát cserélni, mert ennyi idő alatt is sikerült mindent összeizzadnom.

Szóval, az én nyaram a nyárutó. És nem csak ezért szeretem. Hanem azért is, mert a tavasz páratlanul finom gyümölcsei után ebben az időszakban érnek azok a finomságok, amelyek nagy kedvenceim – az eper és a cseresznye után. A szőlő, a ringló, a körte, a szilva, őszibarack. Teljesen más típusú gyümölcsök, mint amik a nyár korábbi szakaszaiban elérhetőek, de mindegyik páratlan a maga nemében.

Ha mégis választanom kellene közülük, akkor én a szilva és az őszibarack mellett tenném le a voksomat. Az utóbbit inkább nyersen, míg az előbbit főleg süteményekben szeretem, de persze nyers állapotában is szívesen fogyasztom. Sőt. De süteményekben verhetetlen hozzávaló.

Ha még nem tapasztaltad volna, elmondom, hogy a sütőben sülő szilvának összetéveszthetetlen illata és íze van. Semmi nem vetekedhet vele. Különösen akkor nem, ha olyan fűszerekkel párosítjuk, amelyek még jobban kiemelik az aromáját, felerősítik és kiemelik az ízét. És van valami még, amit én különösen szeretek benne: a színét sem veszíti el, nem olvad bele, nem olvad egybe a sütemény tésztájával, hanem karakteres lilás-bordós színvilágát mindvégig megőrzi szemet gyönyörködtető módon.

Most, hogy már tudod, milyen érzelmekkel viseltetek a szilva iránt, elmondom, hogy mi lehet még ennél is jobb. A habos szilvás. Így. Egyszerűen. A szilva, az omlós pitetészta és a sült tojáshab olyat együttest alkot, amelynek az sem tud ellenállni, aki nem viseltetik olyan érzelmekkel eme nyárvégi gyümölcs iránt, mint például én. Meg Férj.

Habos szilvás

habos szilvás sütemény recept

 

 

A nyárutó ízei - habos szilvás
Szerző: 
Előkészítés ideje: 
Főzési idő: 
Teljes idő: 
Adag: 12
 
Látványos sütemény szilvával
Hozzávalók
  • Tészta:
  • 25 dkg finomliszt
  • 14 dkg vaj
  • 2 tojássárga
  • 3 evőkanál porcukor
  • 2 evőkanál tejföl
  • 1 teáskanál sütőpor
  • csipet só
  • Töltelék:
  • 80 dkg szilva (mag nélkül, pucolva, tisztítva)
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • fahéj ízlés szerint
  • (zsemlemorzsa - opcionális)
  • Hab:
  • 4 tojásfehérje
  • csipet só
  • 5 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál frissen facsart citromlé
Elkészítés
  1. A lisztet keverjük el a sütőporral és morzsoljuk hozzá a hideg vajat.
  2. Öntsük a lisztes-vajas keverékbe az összes többi hozzávalót és gyúrjunk belőle gyors mozdulatokkal egynemű tésztát.
  3. Csomagoljuk fóliába a tésztát és tegyük a hűtőbe fél-egy órára.
  4. Mossuk meg és magozzuk ki a szilvát, keverjük össze a kétféle cukorral és a fahéjjal.
  5. Vegyünk elő egy 23 cm-es piteformát és vajazzuk ki.
  6. Vegyük ki a hűtőből a tésztát és nyújtsuk ki úgy, hogy amikor berakjuk a piteformába, legyen pereme is.
  7. Szurkáljuk meg villával és szórjunk az aljára egy nagyon kevés zsemlemorzsát (elhagyható).
  8. Öntsük a tésztára az előkészített szilvás tölteléket.
  9. Melegítsük elő a sütőt 170 Celsius fokra és süssük elő a tésztát 15 percig.
  10. Verjük fel a tojásfehérjéket kemény habbá a cukorral, sóval és citromlével.
  11. Amikor letelt a tészta elősütési ideje, kenjük a szilvás töltelékre a habot és toljuk vissza a sütőbe s süteményt és süssük addig, amíg aranybarna színű nem lesz a hab.

 

habos szilvás sütemény recept

 

habos szilvás sütemény recept

 

habos szilvás sütemény recept

 

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás