Mi jellemez legjobban egy nagycsaládot? A sokaság. Emberből, használati tárgyból, játékból egyaránt. És játékból nem egyszerűen sok van. Hanem rengeteg. Pedig milyen jó lenne, ha csak egy lenne. Egy jó játék. Ami száz másikat csinál. A Kalandor levele megpróbálkozik a lehetetlennel. És eléri a célját.
hirdetés, YOUnik – ideas out of the box
Kid photo created by jcomp – www.freepik.com
Erről már nagyon sokszor beszéltem. Hogy egy nagycsalád sok. Sok a gyerek, kevés a felnőtt, sok a használati tárgy, sok a játék, sok a szemét, sok a szennyes… és a sort a végtelenségig lehetne folytatni.
Persze sok mindenben lehet – és igyekszem is – minimalizálásra törekedni. Főleg azokban a dolgokban, amelyekhez a gyerekeknek nincs közük. Mert amihez nekik is közük van, ott a kevés is sok. Mindig. Főleg játékból. Igen, játékból soha nem elég. Akkor sem, ha már az ablakon folyik ki. És akkor sem, ha a felével nem is játszanak. Vagy inkább a háromnegyedével. De kidobni, eladni, leadni, átadni nem lehet. Mert. Csak. Így csak gyűlik és gyűlik.
Én meg próbálok ellenállni, cselhez folyamodni. Eldugni, elővenni, újragondolni, más arcát mutatni, kreativitásra ösztönözni. De nem könnyű. És néha belefáradok. És beadom a derekam. És veszek új játékot. Ördögi kör.
Pedig milyen jó lenne, ha észrevennék a rég elfeledett darabokat, új(ra) életet lehelnének bele egy kis kreativitással, más szemszögből néznének rájuk és akkor meglátnák az unalomig ismert darabokban is az újdonságot. De ez meló. Nem kevés meló. A részemről is. És néha nincs hozzá kedvem, erőm, fantáziám. És akkor megint beadom a derekam. És veszek új játékot. Ördögi kör.
Nehéz megszakítani ezt a kört. Felnőttnek, gyereknek egyaránt. Pedig valószínűleg elég lenne egy apró pöccintés, amely kibillent ebből az oda-visszaságból és új lendületet ad nekünk és a környezetünkben elfekvő játékoknak is.
De hát ugye a könnyebb ellenállás…
A múltkor azonban besokalltam. És tényleg beleálltam a dologba. Hogy márpedig nem lesz új játék. Hosszú-hosszú ideig, mert az idegeimre mennek már az állandó dumájukkal, hogy “új impulzura van szükségünk”, különben unatkozunk. 7-10-12 évesen? Új impulzus? Meg még mit nem! Akkor unatkozni fogunk! Csak tessék! Durr! Durr! Csapódtak az ajtók. Mindenki duzzogott. A játékok meg kajánul vigyorogtak a sarokban. Mert tudták, hogy biztonságban vannak. Mert kidobni úgysem engedik őket.
Tényleg nagyon pipa voltam és juszt sem vettem új játékokat. De közben meg nekem sem jutott eszembe semmi kreatív okosság a “régiek” csatasorba állítására.
Duzzogtunk.
Aztán történt valami. Levelet kaptunk. Mit levelet?! Leveleket. Először én. Aztán Négyes és Legkisebb. És bár Középső nem kapott, de természetesen a levelek következményeivel neki is számolnia kellett. Amit egyáltalán nem bánt meg. Sőt! De ne szaladjunk ennyire előre, térjünk csak vissza a történet elejére. A nagy, közös családi performansz, a duzzogás időszakához.
Ebben az időszakban jutott ugyanis a fülembe egy új kezdeményezés, amelyet a YOUnik Kreatív ügynökségnél tevékenykedő két gyakorló édesanya hívott életre. Már a neve is nagyon titokzatosan hangzott: A Kalandor levele – Otthon a vadonban.
A leírás szerint a Kalandor levele pont azokra a problémákra ad megoldást, amelyekre nekem szükségem volt. Játszani tanítja a gyerekeimet. Önálló játékra azokkal a tárgyakkal, eszközökkel, amelyeket már birtokolnak. A fantáziájukra hat. És nem csak az övékre. Hanem bizony az enyémre is. Nekem is segít másképp látni a minket körülvevő tárgyakat, eszközöket, segít belelazulni a gyerekeim világába, hogy hagyjam őket gyerekeknek lenni. Ami valljuk be, néha igenis fárasztó. Mert egy bunker miatt felrobbantott szobában (erkélyen) előfordul, hogy nem a kreatív energiák jönnek először szembe velem, hanem az oltári rendetlenség képe. És ezt bizony tanulni kell. Látni. Észrevenni. Dícsérni. Támogatni.
Bevallom őszintén, hogy amikor először elolvastam a szülői tájékoztatót a 4-10 éves korosztályt célzó Kalandor leveléről, nem éreztem azt az átütő erőt benne, hogy ez valami világújdonság lenne. Az ötlet – egy személyre szabott levél – az én szememben nem volt egyedi. Láttam már ilyet a Mikulástól, sőt talán még az Angyal is tud ilyet írni.
És ennek ellenére működik. A való életben működik.
Mert van benne valami, ami élettel tölti meg. Elsősorban a személyessége. Amely oly ismerőssé és varázslatossá teszi az egészet a gyerekek számára. Hogy valaki ismeri őket, láthatatlanul nyomon követi, hogy mikor voltak bátrak, okosak, kedvesek, ügyesek. Másodsorban, hogy megmutatja az otthonuk egy rejtélyes, rejtőzködő arcát. A B oldalt. A titokzatos vadont, a kalandot. Hogy a nappali, a konyha, a fürdőszoba is lehet valami egészen más. Csak jó szögből kelll nézni. És persze látni. Mert itt bizony nem elég nézni, látni is kell. Képzelni!
A levél öt állomáson keresztül vezeti a levél címzettjét. Van itt minden, ami kell: túlélőfelszerelés összeállítása a vadonbeli élethez, élelemfelhalmozás, hogy senki ne haljon éhen, miközben épül a biztonságos menedék, a bunker, ahova nemcsak a kedvenc plüssök, játékok, könyvek nyerhetnek bebocsátást, hanem a testvérek/barátok is, hiszen közösségben a munka is ütemesebben halad, az idő is gyorsabban és vidámabban telik, arról nem is beszélve, hogy a vadon veszélyeivel is könnyebb együttes erővel/furfanggal leszámolni, na meg a patakban rejlő lápisz lazuli megtalálása is gyerekjáték lesz így.
És mivel érhet véget egy kalandokkal teli nap a vadonban? Naná, hogy csillagnézéssel! Mert nincs is nagyobb élmény annál, mint felpillantani az égre és megtalálni azt a csillagképet, amely a születésünk pillanatában ragyogott az égbolton. Majd egy könyvben megkeresni a többit, hogy amikor legközelebb a lakás falain kívüli igazi vadonban kalandozunk, akkor már ismerősként köszönthessük a sötét égbolt fénylő csillagjait.
Számomra a legnagyobb vonzereje a Kalandor levelének, hogy a feladatokkal bevonzza a sarkokban bújkáló, régóta elfeledett, levetett játékokat is. Megeleveníti őket, új életet lehel beléjük. Ugyanakkor pedig továbbgondolásra ösztönöz, kitár, szélesre tár egy ajtót, elindít valamit, amit a gyerekek tovább gombolyíthatnak arra, amerre kedvük van. És annyiszor, ahányszor csak kedvük van hozzá. És még valami. Összehozza a gyerekeket. Közös játékra, olvasásra invitálja őket. Együtt-létre. Egy megszokott, biztonságos közegben. Ami mégis más. Más, mert a Kalandor megtanítja másképp nézni és látni.
Nagy kérdés volt számomra, hogy ugyanaz a levél hogyan tud működni a különböző korosztályoknál? Miközben a 7 éves Legkisebb megmaradt a levél keretein belül és hűen követve a Kalandor utasításait örömmel ragasztgatta a teljesített feladatok után kapott matricákat a térképen, addig a 10 éves Négyes átlépte a játék határait, kitágította az állomásokon előkészített világokat, nagy lelkesedéssel kutatta fel – rég elfeledett – űrhajós könyveit, épített LEGO-ból űrállomást, és vetette bele magát Középsővel karöltve az ásványok lenyűgöző világába az interneten. Az, hogy én mennyire örültem annak az ötletüknek, hogy a legközelebbi kirándulásunkra ne felejtsünk el kalapácsot, vésőt és lapátot is vinni, hogy tudjunk köveket gyűjteni, az már más kérdés…
A gyermeki fantázia határtalan, csak alkalomadtán be kell pöccinteni – néha lehet, hogy egy kicsit erősebben -, mint egy motort, hogy újra működjön, hogy újra a régi fényében csillogjon. A Kalandor levele ebben segít a maga egyszerű, de nagyon szerethető módján. Nagyon is sikeresen.
(Az “Otthon a vadonban” kiadás után sem áll le a kalandozás a fantázia világába: a tervezők új szintre, az űrbe készülnek “kilőni” a Kalandort, ahova a legbátrabb gyerekek is vele tarthatnak.)
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!