Szülőként van az úgy, hogy messzire futnánk. Igen. Néha muszáj távolságot tartani a gyerekeinktől, hogy kellőképpen fel tudjunk töltődni. A szó szoros és átvitt értelmében is. Négyszázötven kilométer elég lesz? Ha igen, akkor irány a “határainkon” túl, az ausztriai Hohentauern és környéke!
Igen, én hiszek a fizikai távolság előnyeiben, hogy néha bizony el kell távolodniuk térben szülőknek gyerekeknek egymástól. Messzebbre, mint a szülői háló- és a gyerekszoba távolsága.
Jóval messzebbre.
Kilométerekben mérhető távolságra. Hogy mindenki ki tudja magát pihenni. És a másikat. Néha meg még arra is szükség lehet, hogy ezt megtoldjuk azzal, hogy a saját határainkat is feszegetjük egy kicsit. Olyan programokat választunk, amelyek nagyon távol állnak attól, amit a hétköznapokban szoktunk csinálni.
A városi séta, a gyertyafényes vacsora, a wellness fürdőzés helyett túrabakacsot ragadunk, hegyi kerékpárra pattanunk, izzadunk, átkozódunk a tüskés bozótban, hegyet mászunk. Tágítjuk a határainkat, a látókörünket, a terhelhetőségünket. Vizsgázunk. Magunknak, magunkról. Hogy mit bírunk és meddig bírjuk. Hogy máshol és más körülmények között is jobban bírjuk, tovább bírjuk.
Na és akkor jöjjön egy önvallomás.
Én alapjában véve egy kényelmes ember vagyok. Amolyan fotelforradalmár. Aki azonban álmodozni, képzelegeni nagyon jól tud. És szeret is. Számtalanszor elképzeltem például már, hogyan mászok meg magas hegyeket, hogyan úszom gleccsertavakban, hogyan táncolok egy híres rockmusicalben egy világhírű színház színpadán… aztán ültem tovább a fotelben, majd szépen felöltözve, Férj karjába karolva lesétáltam a sarki bisztróba egy kellemes vacsorára kikapcsolódásképpen. Hogy feltöltődjem.
És fel is töltődtem. De valahol piszkálta a fantáziámat, hogy vajon mennyire lenne más a feltöltődésem, ha kipróbálnám mindazt, amit fejben oly sokszor lejátszottam már. És akkor egyszer csak jött Férj és nagy elánnál rábökött a térképre.
– Na, itt kipróbálhatod! Legalább egy részét… A hegymászását és a gleccsertóban való láblógatást biztosan.
– Hol is?
– Stájerországban.
– Miért is?
– Mert utazunk.
Hurrá, utazunk!
Hohentauern
Az alig valamivel több mint 400 lakost számláló Hohentauern Felső-Stájerországban fekszik, a Rottenmanni-Tauern hegységben, a Triebener Tauern-hágónál. Legmagasabb pontjai a Große Bösenstein (2448 m) és a Gamskögel (2386 m). A helyiek elbeszélése szerint a hegyi falu azon legendás helyek egyike, ahol már a kelták is különböző izgalmak után kutattak, és pajzsaikkal nekirugaszkodtak a havas lejtőknek.
Himmlisches Platzerl tanösvények
Hohentauernből hét, különböző nehézségű tanösvény indul, amelyeket a túrázóktól megkövetelt technikai tudás és erőnlét, a túrát jellemző szintkülönbség, valamint hosszúság és időtartam alapján rangsorolnak. Ezt a besorolást mindig érdemes szem előtt tartani, amikor a számunkra megfelelő túraútvonal kiválasztását tervezzük.
(A hét túraösvényből mi négyet teljesítettünk a saját erőnlétünk figyelembevételével.)
“Himmlischer Platz” des Kaufmanns
Az abszolút gyerekbarát és ezáltal legkönnyebben teljesíthető túra 1167 méterről indul és a legmagasabb csúcsa 1280 méter. A teljes hossza majd 3 kilométer, amelyet kényelmes tempóban körülbelül háromnegyed óra alatt lehet teljesíteni.
A túra a Hohentauern Természeti Élményparkot öleli fel, ahol megismerkedhetünk a környék szikla- és barlangvilágával, kipróbálhatjuk a Weberteich csodálatos vízi útjait, erdei tanösvényen és mezítlábas úton csatangolhatunk, felfedezhetjük az őskori cölöpvárost és akár még egy hetven méter hosszú csúszdán is lecsúszhatunk.
“Himmlischer Platz” des Zimmermädchens
Az 1275 méterről induló és 1724 méterre magasra jutó Waldweg a hohentauerni tanösvények közül a 3-as számot viseli. Széles, enyhén emelkedő erdei úton kanyarog az út felfelé, ennek köszönhetően nem kell túlontúl megerőltetni magunkat, hogy legyőzzük a majd ötszáz méteres szintkülönbséget. Ez alól csak az utolsó pár száz méter kivétel, mert a túra végét jelző hüttéhez egy igencsak erős kaptatón juthatunk fel.
Az úton több pihenőhely is várja a megfáradt túrázókat, akik pedig a túrázáson túl egy kis játékra is kaphatók, azok különböző tematikájú erdei kalandállomásokon tehetik próbára tudásukat az erdő élővilágával kapcsolatosan.
“Himmlische Platz” des Bürgermeisters
A 4. sorszámot viselő tanösvény 1264 méterről indul és 1750 méter magasságba emelkedik. Ez a szintkülönbség alig valamivel több, mint amit a 3-as tanösvényen kell legyőznünk, de az élmény egészen más. Kaptató kaptató hátán, a túraösvény egy-két láb széles, rendesen próbára teszi a túrázók figyelmét. A túra teljesítéséhez nem árt némi hegyi tapasztalat és a tériszonyunkat is érdemes otthon hagyni.
A túra végét jelző pihenőpad után a bátrabbak még meghódíthatják a triebensteini csúcsot, ami még tapasztalt hegymászók számára is tartogathat meglepetéseket az aktuális időjárás függvényében, viszont páratlan panorámában lehet része annak, aki meghódítja az 1750 méteres magasságot. (A csúcsgerinc esőben, hóban, jeges időben veszélyes!)
“Himmlischer Platz” des Kochlehrlings
A 7-es számú tanösvény az Edelrautehüttétől indul és a páratlan szépségű, lenyűgözően kék (vagy zöld, kinek mi) és kristálytiszta Großer Scheibelsee körül kanyarog, majd a környező hegyekre vezet fel, amelyek közül a legmagasabb a Große Bösenstein a maga 2448 méteres magasságával.
A több mint kétezer méteres csúcs meghódítása már a technikásabb túrák közé tartozik, elengedhetetlenül szükséges hozzá némi hegyi ismeret, na meg jó kondíció. A Große Bösensteinre vezető utat erős emelkedők, egymást követő kaptatók, hajtűkanyarok és a mászást sokszor nehezítő kőtörmelékek jellemzik, de a csúcsról elénk táruló panoráma minden fáradozást megér. A túra végén levezetésképpen körbejárhatjuk a helyes fahidakkal, pihenőpadokkal körülvett Großer Scheibelsee-t, amelynek partján – akár egy kellemes piknik keretében – kipihenhetjük a magaslati levegőn szerzett fáradalmainkat is.
Bár a legtöbb kiránduló megelégszik a Großer Scheibelsee körüli túrával, ne legyünk restek felkeresni a pár száz méterrel arrébb található Kleiner Scheibelsee-t sem, mert bár nagyságát tekintve nem érhet nyomába nagyobb testvérének, de szépségéhez kétség sem férhet.
(Mi nem az Edelrautehüttétől indultunk a túrára, hanem igazi kalandorokként Hohentauernből biciklivel kaptattunk fel odáig és onnan vágtunk neki a hegyeknek és a tó megkerülésének. De természetesen autóval is el lehet jutni a kiindulópontra, a parkolóból tíz perc alatt érhetünk át gyalog a hüttéhez.)
Ramsau am Dachstein – Sky Walk kilátó, Lépcső a semmibe
A Dahstein a Keleti-Alpok egyik legmarkánsabb hegysége, amely a tapasztalt hegymászók számára is tartogat kihívásokat. Legmagasabb pontja a Hohen Dahstein, amely 2995 méter magasságig tör az égbe. A csúcsot többféle úton és módon meghódíthatjuk, de mind közül az egyik leglátványosabb (és legkíméletesebb, ha nem az idegrendszerünkre gondolunk, hanem a lábainkra), ha Ramsau am Dachseint választjuk kiindulópontként, ahonnan aztán kocsival (amíg meg nem telik a fenti parkoló) vagy ingyenes buszjárattal érhetjük el a Hohen Dachsteinre induló felvonót.
A rendkívül modern, üvegkabinos felvonó egy köztes támaszték nélküli, 1993 méter hosszú drótkötépályán suhan a csúcs felé (aki érez magában elég bátorságot, az a felvonó nyitott tetejére is kiülhet és onnan élvezheti a páratlan kilátást). A kabinban tartózkodók öt perc alatt körülbelül ezer méteres szintkülönbséget tesznek meg és az út végén azonnal a nyárból a télbe csöppenhetnek, mert a gleccser tetején még a legmelegebb nyári napokon is fagypont vagy ahhoz közeli a hőmérséklet (így érdemes ennek megfelelő ruházattal készülni – sapka!, kesztyű!).
A felvonóból kiszállva szemünk elé tárul a 2700 méter magasságban – egy kétszázötven méteres függőleges sziklafal peremére – épült Sky Walk kilátó. A kilátó padlójának egy része üvegből készült, így biztosítva a még nagyobb élményt.
A Hohen Dachsteinnek a természeti szépségén és a kilátón kívül a legnagyobb látványossága a Lépcső a semmibe, amelyhez Ausztria legmagasabban fekvő hídján keresztül juthatunk el. A hegyvonulat felett négyszáz méter magasan átívelő függőhídról lenyűgöző panoráma nyílik az Alpokra. A száz méter hosszú hídon üvegfelületek vezetik végig a látogatókat a tátongó mélységek felett, a Lépcső a semmibe pedig egészen elképesztő élménnyel ajándékozza meg a legbátrabbakat, akik ki mernek lépni rá.
A túra során kihagyhatatlan programpont a Jégbarlang (Eispalast), ahol jégbe vájt járatokon keresztül indulhatunk a gleccser belseje felé. A séta több termen keresztül vezet, amelyeket különböző tematika szerint rendeztek be különleges jégszobrokkal.
Tipp: érdemes online előre foglalni helyet a felvonóra a felfelé és a lefelé vezető útra is, hogy megspóroljuk az akár órákig is eltartható sort a kiindulópontnál.
Hallstatt
A sok, olykor-olykor megerőltető mászás, túrázás, aktív természetjárás után igazi, üdítő kikapcsolódásként fog hatni ránk egy városlátogatás, ha a célpontunk nem más, mint Hallstatt.
A festői osztrák város, amelyet 2002-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított, leginkább őskori kultúrájáról és hétezer éves sóbányájáról, valamint szokatlan temetkezési szokásáról ismert.
A földrajzi elhelyezkedése miatt terjeszkedésre nem igazán alkalmas településen a helyszűke miatt mindig gondot okozott a temetés, ezért az elhunytakat tíz évenként kiássák, a koponyájukat kifehérítik, virágokkal díszítik és gót betűkkel a homlokcsontba vésik a nevüket, a szertartás végeztével pedig a koponyákat a teraszos temető temploma melletti sziklafalban, a Csontházban helyezik el.
A Csontház mellett a város másik fő nevezetessége a sóbánya, amelynek egy részét múzeummá alakították és ahova egy hosszú csúszdán lehet lejutni. A hegy gyomrában nyáron is hűvös van, ezért megfelelően meleg ruházat elengedhetetlen a látogatás során. A bányához vezető külső hegyi kaptatón a hallstatti őskori kultúra főbb korszakaival, érdekességeivel ismerkedhetünk meg az út mentén elhelyezett információs tábláknak köszönhetően.
A múzeumtól nem messze magasodik a Rudolfsturm nevű étteremből és a Skywalk nevű mesterséges kiszögellésből álló kilátó. A városka fölé háromszázhatvan méter magasan kinyúló Skywalkra gyalog vagy siklóval lehet feljutni. Ha ez utóbbit választjuk, akkor nagyjából három perc alatt juthatunk a hegy lábától a felső állomásig, ahonnan pazar kilátás nyílik a Hallstatti-tóra.
Ha minden létező érdekességet megnéztünk már a városban, akkor forduljunk be a tó mellett kanyargó utcába, ahol a sok-sok turistacsalogató csecsebecsén átverekedve magunkat feltétlenül keressük fel az édes habrolót árusító bódét! Én szóltam…
Szálláshely – Hotel Sonnhof
A hohentauerni szállások közül a mi választásunk a Hotel Sonnhofra esett, amely minden évszakban ideális választás. A hotel közvetlen közeléből több turista útvonal is indul, télen pedig a sífutás szerelmeseinek kiváló kiindulópont. A kerttel, medencével, szaunával rendelkező szállás tiszta, rendezett, a szobákban lévő ágyak matracai hagynak némi kívánnivalót maguk után, ahogy a reggeli kávé is. Eme hiányosságok ellenére is kellemes emlékeink vannak a szállodáról.
Óriási piros pont, hogy a helyszínen félpanzió igényelhető svédasztalos reggelivel és menüválasztásos vacsorával, valamint az is, hogy a személyzet beszél magyarul.
Néha szükség van arra, hogy átlépjük a határainkat – a szó szoros és tágabb értelmében is. Hogy lássuk meddig is tartanak, hol is húzódnak pontosan és hogy képesek vagyunk-e tágítani rajtuk vagy elértük a maximumokat. Mert a határok feszegetése nem csak a gyerekek kiváltsága.
És minderre nemcsak azért van szükség, hogy lássuk és tudjuk, mit bírunk és mit bírhatnánk, hanem mert néha az igazi feltöltődés pont a határokon túl kezdődik. A szó szoros és tágabb értelmében.
Lemaradtál volna az 1. részről? És kíváncsi vagy, hogy a határainkon belül hogyan tud egy ötgyerekes házaspár gyerekmentesen feltöltődni? Olvasd el ITT!
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!