A legtöbb gyerek szeret festeni. Nem is kell hozzá sok minden. Ecset, papír, víz és festék. Ami néha tubusban van. És itt kezdődnek a bonyodalmak. Kivéve, ha van festőpalettánk. Amit mi magunk is elkészíthetünk az újrahasznosítás jegyében kartonból és kupakokból.
Ha szorgalmasan követed a blogot, akkor ismered a festéshez fűződő viszonyomat. De ez a gyerekeimet egyáltalán nem érdekli. Ők szeretnek festeni. Főleg a kisebbek. Mondjuk kamasz Nagylányt is elkapja néha az ihlet és akkor jobbára megállás nélkül festi a – nekem – szebbnél szebb képeket. De nála azért már ehhez ihlet kell. A többieknek elég a lelkesedés.
És abból nem állunk rosszul. Mármint lelkesedésből. És szó mi szó, gyerekből sem. Akik lelkesednek. A festésért. Na.
Első ránézésre a festés nem az a tevékenység, amely hatalmas beruházásokat igényelne. Mert mi kell hozzá? Ecsetek. Víz. Festék. Jó, festékek. És papír. Ez így tényleg tök egyszerűnek tűnik. De. Ott van egy kis de. Mert bár maga a tevékenység nem igényel nagy előkészületeket, de ha nem akarjuk, hogy minden festékes legyen, akkor azért arra már érdemes rákészülni. Erőteljesen. Erőteljesebben. Mert ha egy lelkes gyereksereg festeni kezd, akkor kő kövön nem marad. Ellenben festékes lesz minden. Minden!
Persze azért alkotások is készülnek. És véletlenszerűen néha még a direkt a festéshez előkészített papírra is.
Ezért aztán nálunk az előkészület úgy szokott kinézni, hogy a nagy, tízszemélyes konyhaasztalt először teljesen befedem papírral. Laragasztom. Mindenhol. Aztán beborítom még egyszer. Azt is leragasztom. Arra jöhetnek azok a lapok, amelyekre festenek. Elvileg. Mert mint mondottam, mindehova festenek. Mindehova is.
De minden elővigyázatosság és felkészülés ellenére balesetek mindig történnek: például kiborul a víz. Ez fix. Az, hogy hányszor, arra lehet fogadásokat kötni. Meg arra is, hogy ki borítja ki a legtöbbször. És még arra is, hogy elfolyik-e a víz a sarokig vagy megáll-e most az egyszer a konyha közepén. És belelép-e Férj. A fogadóirodát a másik szobába szoktam szervezni, ahova tutira nem folyik be a festékes víz. Mert az emeleten van. A szoba. És benne a fogadóiroda.
Aztán itt van a festék kérdés is. Szerintem tök jól lehet festeni vízfestékkel. A gyerekeim szerint meg nem. Ők a tubusos akril festékre esküsznek. Imádom a tubusos festékeket. Leginkább azokat, amelyekből előbb távozik alul a festék, mielőtt sikerült volna egyáltalán kilyukasztanom a kupak alatt rejtőző védőfóliát. És szerinted hova távozik ilyenkor a festék? Igen. A falra. Vagy a kárpitozott székre. De még véletlenül sem az alaposan leragasztott védőpapírra. Á, dehogy.
Szóval, így festünk mi. És bár tudom, hogy a festéshez hozzátartozik a “koszolás” és ez így van jól és ez alól nem kivétel a többi DIY tevékenység sem, de azért szívesen veszek bármilyen öltetet, amivel legalább némileg kordában tudom tartani.
És itt kanyarodjunk vissza a tubusos festékekhez. Amelyek szabadon terjednek bármerre, mert semmi nem szab nekik gátat. Ha viszont festékpalettára nyomjuk őket, akkor nemcsak a kis művészek dolgát könnyítjük meg a művészi munkájuk során, hanem a sajátunkat is az elpakolás, takarítás idején. És nem is kell hozzá sok minden: elég egy kartondoboz maradéka és néhány kupak a tejesdobozokról. Na meg persze némi ragasztó.
DIY festőpaletta
Hozzávalók
- kartondoboz
- nagyobb méretű, lapos műanyag kupak (pl. tejesdobozról)
- olló, ragasztó
Elkészítés
- vegyük magunk elé a kartondobozból levágott lapot és rajzoljunk rá szabad kézzel egy paletta formát (lsd. kép)
- vágjuk ki a palettát
- ragasszuk a palettára a műanyag kupakokat
- nyomjunk festéket a kupakokba és kezdődhet az alkotás
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!