Egy család optimális működéséhez szükség van arra, hogy mindennek és mindenkinek meglegyen a maga helye és ideje. Munkára, játékra, pihenésre, feltöltődésre. Gyereknek, szülőnek egyaránt. Szülők szabadlábon? Naná! Erdőn, vízen, városban.
Több mint tizenhét éve vagyok szülő. És nemcsak én, hanem Férj is. Tizenhét év alatt nagyon sok minden történt velünk, nagyon sok minden megváltozott körülöttünk és bennünk. Sok mindent tanultunk magunkról, a szülőségünkől, a családról, mint közösségről.
Sok olyan dolog igazságtartalmára is ráébredtünk, amelyeken korábban csak nevettünk vagy épp megbotránkoztunk. Például, hogy a gyerekekek előszeretettel rágják le a húst a szülők csontjáról. Nem is feltétlenül szándékosan és akarattal… És hogy mennyire fontos, hogy néha kilépjünk ebből a szituáciációból és újraépítsünk önmagunkat. Pont azokért, akik előszeretettel rágják a húsunkat. És értünk, akik meg előszeretettel hagyjuk ezt.
A szülőség örök dinamikája.
Mert igen, ez így működik. Örök körforgásként. De ehhez bizony néha ki kell lépni. Ki kell tudni lépni. És ha igazán őszinte akarok lenni, akkor nem elég csak KI. Le is kell lépni!
Miért mondom ezt?
Nos, hazudnék, ha azt állítanám, hogy az elmúlt tizenkét évben soha nem volt olyan alkalom, amikor egyetlen gyerek se lett volna a közelünkben. Mert volt ilyen alkalom. Nem sok és nem túl gyakran, de volt.
De annyira szokatlanok voltak ezek a napok, hogy sokáig csak tengtünk-lengtünk bennük, az órák pedig szaladtak és amikor véget értek, úgy éreztem, nem tudtuk kihasználni jól a rendelkezésünkre álló időt. Mondjuk nem volt mit csodálkozni ezen. Így utólag már látom. Mert belefeledkezni a csendbe olyan csoda volt, ami elvitte a fókuszt, hogy az igazi feltöltődéshez muszáj kiszakadni a megszokott környezetből.
Muszáj, mert ha nem, akkor bizony nagy az esély arra, hogy a régen vágyott és mindennél értékesebb “pihenés” közben csak úgy megszokásból összehajtogassunk egy kupac ruhát, észrevegyük a kanapé alá korábban berugdosott koszos zoknikat és ne csak észrevegyük őket, hanem ki is halásszunk onnan mindegyiket és elindítsunk velük egy mosást, ha már…, gyorsan elmosogassunk vagy éppenséggel letöröljük innen meg onnan a port. Meg megírjunk néhány emailt, egy-két cikket, felhívjunk egy-két kollegát.
És huss az időnek. A mi-időnknek.
Megtapasztaltam. Megtapasztaltuk. Ezért aztán, amikor nemrégiben kiderült, hogy két év kihagyás után ismét sikerült úgy alakítani a gyerekek nyári szünetét, hogy lesz pár napunk kettesben, már tudtuk: ki kell szakadunk a lakásunk falai közül a saját érdekünkben.
Kiszakadunk. Oké. De hova?
Velencei-tó
Egy valamirevaló nyári kiruccanás mit sem ér vízpart nélkül. Még én is ezt vallom, aki bizony szívesebben nézi a természetes vizeket tisztes távolságból, semmint hogy megmártózzon bennük. Csak annyit mondok: hínár, békanyál, halak… siklók. A horgászás még elmegy, de a tóban fürdés nálam soha nem volt opció. A horgászat meg Férjnél nem az. Akkor? Akkor mit lehet még csinálni egy vízparton? Mondjuk biciklizni rajta. Körbebiciklizni. Akár egy egész tavat. Például a Velencei-tavat.
Magyarország harmadik legnagyobb természetes tava sok szempontból ideális választás. Az egyik legerősebb érv, hogy a körkerülő túra végig kerékpárúton, illetve kerékpáros nyomvonalon halad.
Bár el kell ismerni, hogy a déli oldal kerékpáros szempontból szebben és jobban kiépített, mint az északi, ami természeti adottságaiból fakadóan ráadásul még dimbesebb és dombosabb is. A legerőteljesebb emelkedő Pákozdnál található, az emlékműnél, de ha az óramutató járásával megegyezően vágunk neki a tókerülésnek, akkor annyival járunk jobban, hogy bár az említett út meredekebb, viszont határozottan rövidebb felfelé, mintha a másik irányból érkeznénk, a pihentető suhanás lejtője pedig hosszabb.
Az út teljes hossza 30 kilométer, amelyet – Férj szavaival élve leisure bike-tempóban – körülbelül 15 kilométer per óra átlagsebességgel két-két és fél óra alatt lehet teljesíteni, nem számítva a leágazásokat, kitérőket, pihenőket.
Mindent egybevetve nem kell hozzá különösebb fizikai edzettség, hogy fullasztó zihálás nélkül körbetekerhessük a tavat.
Ha mégis vízbe vágyunk, akkor a megújult, öt hektáros területen elterülő, homokos partszakasszal, hatalmas, kétszáz négyzetméteres ugrálóvárral, vízi trambulinparkkal, őrzött és ingyenes kerépár tárolóval rendelkező Északi Strand Velence tár karokkal vár mindenkit, ha pedig a természet szépségei vonzanak, akkor a Velencei madárrezervátumban közvetlen közelről nyerhetünk bepillantást a tó lenyűgöző állat- és növényvilágába.
Rám-hegy
Mi esik jól nyáron? A hűvös. És hol van hűvös? Az elsötétített szobában. Például. Na meg az erdőben. Épp ezért, ahogy a tópart, úgy egy erdei kirándulás is kötelező programpont a nyári szabadság alatt. Csak az úti célt kell jól kiválasztani, hogy tényleg felfrissüljünk és a hőség még véletlenül se érjen utol.
Mi lehet hűvösebb még egy árnyas erdőnél is? A Rám-szakadék.
A kalandos és sok kirándulót vonzó szurdoktúra Dömös közigazgatási területén található. A szinte függőleges falú sziklakanyonban, zúgó vízesések mellett vezető izgalmas, létrákkal és korlátokkal biztosított útvonal csak felfelé indulva járható. A túra maximális odafigyelést, lépésbiztonságot és megfelelő túraruházatot (amelyből talán a vízálló túrabakancs a legfontosabb!) igényel. Ugyanakkor a turistajelzések egyértelműek, és maga a mászás még tapasztalatlanabb kirándulók részére sem különösebben megerőltető, így bátran ajánlható mindenkinek (gyerekeknek inkább 10 éves kor felett), aki egy kis kalandra, na meg felfrissülésre vágyik a nagy nyári melegben. De a kijelölt túraútvonalakról letérni tényleg (élet)veszélyes.
A mászás végén, a szakadék felett kényelmes asztalokkal felszerelt, hangulatos pihenőhely várja a megfáradt túrázókat. Ha van még energiánk, akkor innen felfelé továbbhaladva meghódíthatjuk magát a Rám-hegyet is, a Visegrádi-hegység kellős közepét, ahonnan a környező magaslatokra, a hegyvidék legnagyobb tagjaira – Dobogókő, Keserűs-hegy, Prédikálószék, Vadálló-kövek – kapunk páratlan kilátást.
És ha szerencsénk van, akkor akár egy hollófiókával is egészen testközeli ismeretségbe keveredhetünk.
Etyek-Tarján kerékpárút
Szülőként az ember szerintem két dologra vágyik, de nagyon: csendre és szabad mozgásra. Az első nyilván magától értetődő, a másodikat rögvest megmagyarázom. Nekem szülőként hiányzik az, hogy oda menjek, ahova én szeretnék. A kiruccanásainkat sok-sok éven át a gyerekeink teherbírása határozta meg. És a célokat is. Így aztán, amikor végre gyerekek nélkül vagyok, akkor olyan mozgásformára vágyom leginkább, ahol a bőrömön is érzem a szabadságot.
Nekem, nekünk pár hónapja ezt a kerékpározás adja meg. Férj mostanában rákapott az országúti kerekezésre, nekem meg marad a “leisure bike”, hogy megint őt idézzem. Vagyis a szabadidős biciklizés, ahol nincs időmérés, nincs teljesítmény, csak az élmény… és a kézzel fogható szabadság.
Nemrégiben szintet ugrottam, mert végre – hosszú-hosszú halogatás után – beszereztem egy új, vagyis valójában használt, de nekem akkor is új, a szabadidős biciklizésre tökéletesen megfelelő járgányt. Már csak egy új útvonalat kellett hozzá találni. Meg is lett. Etyek és Tarján között, tavak mentén, árnyas és napos útszakaszokkal váltakozó lankás tájon a Gerecse lábánál.
A táv megközelítőleg 63 kilométer, ami első blikkre hosszúnak tűnik, de bizton állítom, hogy különösebb erőnléti felkészülés nélkül is teljesíthető. Azért nem írom, hogy könnyedén, mert a távon belül vannak kaptatók, amelyekhez azért nem árt egy kis lendület. Az úthálózat elég vegyes: van, ahol gyér forgalmú országúton haladunk (ennek minősége hagy némi kívánnivalót), van ahol gyalogosoknak és kerékpárosoknak készült úton tekerhetünk, és van kifejezetten bicikliseknek készült útszakasz is.
A táj lenyűgöző, amikor pedig már épp kifulladnánk, olyan gasztroélmény vár a tarjáni Öreg favágó kocsmája nevet viselő bajor söröző-étteremben, amiért mindenképpen érdemes útra kelni.
Kertmozi
A nyárnak megvan a maga hangulata és megvannak a saját programjai, amelyek csak ebben az időszakban élvezhetők. A strandolás mindenki számára egyértelmű. De van itt még valami: a szabadtéri mozi. A kertmozi. Aminek van egyfajta varázsa. Ülni a szabadban egy hatalmas fa vagy épp a csillagok alatt, érezni a természetet és közben filmet nézni. Semmihez sem fogható élmény. Olyan, amit legalább egyszer ki kell próbálni.
A főváros több pontján a Budapest Film Zrt. indított kültéri vetítéssorozatot 2020. július elejétől. Péntekenként a VIII. kerületi Teleki téren, szombatonként pedig a VI. kerületi Hunyadi téren tartanak ingyenes vetítéseket. A kezdeményezéshez szűkebb pátriám, az I. kerület is csatlakozott, így ha valaki egy igazán romantikus helyszínen szeretne filmet nézni, az figyelje a Virág Benedek Ház eseményeit.
Gasztroélmények
Most már tudom, hogy nem hiába a mondás: Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. A pihenésben is kell pihenés. Ahhoz, hogy az eltervezett programokból a legtöbbet tudjuk kihozni, kell egy kis szünetet tartani közöttük. Amikor bár tartjuk magunkat a megszokott környezetből való kiszakadáshoz, de mégis inkább a semmittevés határozza meg a programot az aktív cselekvés helyett.
De milyen az a program, ami kiszakít a megszokásból és passzív? Egy jó kis gasztroélmény. Ahol csak ülünk és eszünk. Élvezzük az ízeket, a “kiszolgálást”. Mert ilyen is kell.
Szeretek enni, de nem vagyok egy nagy gasztrokalandor. A hagyományos ízek nekem a biztonságot jelentik. De azért a kis csavarokat nem vetem meg. És a sok kis csavarból álló nagy csavarokat sem. Az utóbbi időben egyre inkább előnyben részesítem a minőséget a mennyiséggel szemben. Mert mennyiséget én is tudok főzni. Néha minőséget is sikerül. A gyerekeim szerint.
A legtöbb esetben némi mérlegelés, utánajárás után választjuk ki, hogy hol és mit próbálunk ki. De megesik, hogy egyszerűen csak a puszta kíváncsiság hajt. Mint legutóbb, amikor Ördög Nóráék újonnan nyílt boltja, a Nekem a Balaton és a mellette felállított MÁK pop-up étterem felé vettük az irányt. Mit mondhatnék? Nekünk bejött. Az íz, a kiszolgálás, a hangulat. Így egyben. Volt benne valami közvetlenség, “ismerős-ség” érzés, amitől jó volt ott lenni.
Ugyanez a kíváncsiság hajtott a balatonkenesei G&D Kézműves Cukrászda és Pékség felé, mert tudtam, hogy a Szó-fivérek cukrászdájából került ki két alkalommal is az Ország tortája. És ez nekem elég meggyőző érv volt a kipróbálás mellett.
És nem kellett csalódnunk. Mennyei édes és sós süteményeket és isteni fagylaltot kóstoltunk a kedvesen berendezett kertben. (Ha lehet valami ellen szólni, az egyedül a kiszolgáló személyzet volt. Az enyhe flegmaságtól, oda nem figyeléstől, a vendégek háta mögötti grimaszolástól, egyértelmű testbeszédtől egy csipetnyi keserűség azért vegyült a jó érzések mellé. De lehet, hogy mindez csak a nagy nyári hőségnek volt betudható. Ha így volt, ha nem, kár érte.)
Egy család akkor működőképes, ha mindenkinek megvan benne a helye és az ideje. És ha ebbe az időbe nemcsak a munka és a kötelességek férnek bele, hanem a jól megérdemelt pihenés is. Szülőként is. Mert szülőként is kell, hogy néha szabadlábon “védekezhessünk” a minket elárasztó feladatmennyiség ellen. Kalandra fel! Álljatok a lábatokra! A szabadlábatokra.
(Távolabb utaznátok? A Szülők szabadlábon 2. részében átlépjük a határokat és megmutatom, hogy milyen élményeket szerezhetnek a magaslati levegő kedvelői pár nap alatt a szomszédos Ausztriában.)
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!