Urald a káoszt – origami papírdoboz apróságoknak

A káosz feletti uralom az egyik legfontosabb szuperképesség gyerekek mellett. De persze káosz nem csak a gyerekszobákban uralkodhat. Hanem mondjuk a kreatív eszközöket rejtő fiókok mélyén is. A különböző apróságokat nem könnyű kordában tartani. Origami papírdobozokkal azonban ez is sikerülhet.

origami papírdoboz

 

Mielőtt szülő lettem, nem sokat kreatívkodtam. Nem voltam hozzá elég ügyes. Ebből következően aztán elég türelmes sem. Rajzolgattam néhanapján, de nem emlékszem, hogy valaha is öntöttem volna gyertyát, készítettem volna mécsestartót, madáretetőt vagy hasonlók. Nem az én világom volt. Sem gyerekkoromban, sem fiatal felnőttként.

De amióta gyerekeim vannak, a kreatív tevékenységek az életem részeivé váltak. A gyekekeim szeretnek kézműveskedni, barkácsolni – még ha nem is igazán megy még nekik -, hajtogatni, vágni, ragasztani, festeni, rajzolni. És ez nekem is jó.  Mert az alkotás során kevesebbet veszekednek, mint úgy általában, csendesebbek is, talán a nagy koncentráció miatt és ha jól “irányítom” őket, akkor egész hasznos dolgok is kikerülnek a kezeik közül, amelyek aztán megtalálják a helyüket a lakásunkban. Szóval egy abszolút win-win szituációról beszélünk. Jó-jó, utána a rendrakás nem egy leányálom, de hát semmi nem lehet tökéletes… ugyebár.

Ahhoz viszont, hogy alkotni tudjunk, szükség van mindenféle alapanyagra. És jó, ha nem a munka megkezdése előtt kell elrohanni velük a boltba, hogy megvegyük a szükséges kelléket, hanem elég benyúlni édesanya kreatív fiókjába és onnét összevadászni a kincseket. Hát igen. Amióta édesanya vagyok, ilyenem is van. Mármint kreatív fiókom. Nem is egy. Hanem kettő. Igazából még ez sem elég, mindkettő dugig van tömve mindenféle anyaggal és maradékokkal, amelyek korábbi projektekből származnak.

És amikor a múltkor Legkisebb kinyitotta az egyik fiókot, én is belepillantottam. Bár ne tettem volna! Azt a káoszt, ami elém tárult, nehéz lenne szavakba önteni. Minden egymás hegyén-hátán, a fonalak összekavarodva, a mozgó szemek beleömlöttek a rajzszögek közé, a tintapárnák összekenték a fagolyókat, a pomponok beleragadtak a tépőzárba. És akkor még nem beszéltem a festékekről, ecsetekről, lyukasztókról, papírpoharakról és -tányérokról.

Nem volt szép látvány. Mire mindent kibogoztunk és szétszedtünk, el is telt a kreatívkodásra szánt idő. Haladni kellett volna tovább a napban. A gyerekek persze kiakadtak, én meg szégyelltem magam, hogy mindenhol máshol többé-kevésbé képes vagyok uralni a káoszt, de pont itt nem. A legnagyobb problémát nyilvánvalóan az apróságok jelentik és természetesen ezeket a mütyüröket a legnehezebb kordában tartani, mert aprók és ebből következően bárhova képesek beférni, leginkább oda, ahova nem kéne.

Dobozba velük! Az ötlet jó, de drága. A készen kapható dobozok többségét aranyárban mérik. Még az egész kicsikét is. Nem tagadom, hogy nagyon szépek és az anyaguk is tartós, de tíz darabnál már meggondolom a vásárlásukat. Főleg, hogy egy ideje már tudom: egyetlen 100 grammos A4-es lap is elég hozzá, hogy az apróságok megleljék a helyüket apró origami dobozokban. És volt káosz, nincs káosz!

Origami dobozok apróságoknak

origami papírdoboz

 

Hozzávalók

  • 100 grammos A4-es lap, amiből négyzetet vágunk ki
  • sniccer, kétoldalú ragasztó

Elkészítés

  • az A4-es lapból vágjunk ki egy négyzetet (kb. 20×20 cm-es lesz az átlós hajtogatás és vágás után)
  • a hajtogatáshoz kövessük ennek a VIDEÓ-nak a lépéseit
  • a dobozokat használhatjuk magunkban is, de össze is ragaszthatjuk őket kettesével vagy négyesével, ahogy az adott helyen elférnek – ehhez használjunk kétoldalú ragasztót

 

origami papírdoboz

 

origami papírdoboz

 

origami papírdoboz

 

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás