A kamasz haszna

Sokat szidott nemzedék a kamaszok korosztálya. Hogy nem csinálnak semmit, hogy csak úgy vannak, de minek, nem tanulnak stb. Pedig! Ebből egy szó sem igaz! Nincs is jobb dolog annál, ha akad egy-két kamasz a háznál. Vagyis de! Ha három-négy is akad. Vagy öt?!

kamasz haszna

Photo by Gaelle Marcel on Unsplash

Hadd kezdjem valami nagyon durvával.

Ha hiszed, ha nem, ha választhatnék, akkor én bizony inkább a kialvatlanságot választanám a kisgyerekes időszakból, minthogy Nagylány szemébe nézzek egy véletlenül rosszul hangsúlyozott és nem kellő időpontban feltett kérdés után. Mert az előbbi bár nagyon fárasztó, de túlélhető. Ezt utóbbi azonban azonnali halállal jár.

Akkor, hogy hogy én itt írogatok? Hogy hogy nem haltam még meg?! Hát úgy, hogy még soha nem tettem fel – még véletlenül sem – rosszul hangsúlyozott kérdést nem megfelelő időben Nagylánynak. Ha-ha-ha. Ja, nem! Soha nem néztem még Nagylány szemébe egy véletlenül rosszul hangsúlyozott és nem kellő időpontban feltett kérdés után. Mert nekem is van eszem! Még, ha néha nem is tűnik úgy.

Igen, tudom, mit írtam. Igen, tisztában vagyok vele, hogy az alvásmegvonást bizonyos körökben kínzásként is alkalmazzák, de higgy nekem, Nagylány egyetlen pillantása felér az armageddonnal. Ha úgy néz. És úgy néz. Akármikor. Bármikor. Mindig. És még Bruce Willis sem kell hozzá neki. Megcsinálja egyedül. Az armageddont.

De az igazság az, hogy nemcsak a nézését, hanem a járását is kerülöm mostanában, ha lehet. Vagyis igyekszem nem az útjába kerülni. Ami elég nehéz, tekintve, hogy nem ő az egyetlen kamasz a házban. Mert van még másik három. Vagyis négy, mert bár Legkisebb még alulról sem piszkálja a kamaszság “hivatalos” életkori határát, de ő egész egyszerűen annak született. Így tök mindegy hány éves, egy, három, öt, hét, ő mindig kamasz. Volt. Van. Lesz.

Szóval kijut nekem a jóból kamaszból rendesen, nem tagadhatom. És azt is be kell ismernem, hogy én is szoktam rájuk panaszkodni. Nem is keveset. Hogy ilyenek, meg olyanok, nehéz velük ezért meg azért. Aztán jött a karantén és bumm! Össze lettem zárva hónapokra a kamaszaimmal. És rá kellett jönnöm, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy vannak kamaszaim. Mert egy kamasz igazi áldás a háznak! Pláne négy. Ötről nem is beszélve.

De hát milyen haszna van egy kamasznak? Ó, hát felsorolni is nehéz!

Kezdjük a legevidensebbel: a kamaszok rendkívül kitartóak.

Ha egyszer lecövekeltek valahol, akkor onnan senki nem mozdítja ki őket. Innentől kezdve már csak jól kell pozícionálni őket és nincs szükség például több ajtótámaszra, amelyek úgyis időről időre eltűnnek, mert valaki véletlenül mindig berúgja őket a sarokba, ott meg persze senki nem keresi. Egy kamasz viszont nem tud eltűnni, mert nagy, nagyon nagy, bárhonnan észrevenni és hát nem is olyan könnyű berúgni a sarokba. Mert még képes visszarúgni.

Ugyanazen tulajdonságuknál fogva az otthoni edzésekhez szükséges ellensúlyként is beválnak. Nagyon is. Mert ha egy kamaszt arrébb tudsz görgetni a kiválasztott helyéről, ahova le-cö-ve-kelt, akkor tényleg erős vagy. Naaaaagyon erős. És nyugodtan rányomhatsz az edzésprogramban a hard levelre. Nem érhetnek meglepetések.

Aztán itt van az, hogy ha van egy-két-há’ kamaszod otthon, akkor nem kell mérlegelned. Na nem a konyhai mérlegen és nem is az otthoni edzések után – amelyekhez szintén nagy segítség, ha van kamaszod, amint fentebb már említettem-, hanem, hogy teszem azt, milyen díjcsomagot válassz a mobilszolgáltatónál. Nem kell számolgatnod, hogy melyik csomagok párosításával jársz a legjobban, nem kell fejben számolnod, de igazából papíron se: elég, ha bemondod – A legnagyobbat kérem! Minden extrával.

Mert ha kamaszaid vannak, akkor a legek világában élsz.

Akkor jársz a legjobban, ha a lehető legtöbbet, a rendelhető legnagyobb kiszerelést veszed, legyen szó bármiről. Akármilyen gyors vagy, akármilyen gyorsan igyekszel a főzéssel, a kamaszaid szerint a baráti társaságukban mindig nálatok kerül legutoljára a reggeli/az ebéd/a vacsora az asztalra és persze mindig ők kapják a legkevesebbet a legfinomabb falatokból. Bezzeg az utált sóskából a legtöbbet. És ha már étkezés… a kamaszok hagyják el mindig a leggyorsabban a közös étkezés után az asztalt. Vagy inkább még előtte. Ha kamaszokkal élsz, akkor nálatok a legkisebb a személyes tér, legnagyobb a zaj, legunalmasabb az élet, ugyanakkor legtöbb az egységnyi kamaszra eső idegesítő szülő és testvér, és legkeskenyebb a szélessáv.

De van jó hír is! A legjobb! Bármikor bekerülhetsz a Guiness rekordok könyvébe.

Aztán nehogy kimaradjon az, hogy a kamasz a legjobb(! – ugye mondtam?) motivációs tréner. Akármennyire lent vagy, akármennyire nem akarod csinálni, akkor is csinálod… csinálod, mert miharabb túl akarsz lenni rajta.

Nem állsz meg, mész előre, semmi nem állíthat meg, mert ott lebeg a szemed előtt: napról napra közelebb vagyok a célomhoz, napról napra közelebb a kamaszkor vége. És azért is csinálod, mert attól félsz, hogy ha nem csinálnád, akkor beránt egy fekete lyuk és te örökre a kamaszkorban ragadsz. És azt nem bírnád ki. Ráadásul ő is ezzel riogat. Ööö… vagyis motivál. És be kell látnod: remekül csinálja. Hiszen csinálod, nem? További bónuszként egy kézben egyesül a motiváció célja és eszköze. Kár, hogy nem a tiedben. Hanem a kamaszéban. De hát mindent nem lehet… elégedjünk meg azzal, hogy a mienk a világ legjobb motivációs trénere.

Milyen haszna van még, ha kamaszokkal élsz együtt? Megtanulsz (el)hallgatni. Gyorsan és mélyen. Nagyon gyorsan és nagyon mélyen. Fokozzam még? A leggyorsabban és a legmélyebben, ahogy csak tudsz. Megtanulsz pókerarcot vágni. Rezdületlen pókerarcot. Amiről semmit nem lehet leolvasni. Mert a kamasz az élő fába is bele tud kötni. Ezért te megtanulsz halott fa lenni. Rezdületlen pókerarcú halott fa.

És innen már csak egy lépés a világhír. Mert ezekkel a tulajdonságokkal bármelyik kaszinóban bankot robbanthatsz a pókerasztal mellett és ha képes vagy egy halott fát eljátszani – pláne rezdületlen pókerarccal -, akkor nincs az a színpadi szerep, amelyben ne tudnál brillírozni.

Még hogy haszontalanok a kamaszok?! Hát a világhírnévig motiválnak… ha hagyod. A többi meg csak rajtad múlik. Például, hogy túléled-e a kamaszkort vagy beszippant a fekete lyuk.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás