Hajtsd ide, hajtsd oda – DIY jegyzetfüzet egyszerű hajtogatással

Digitalizált világunkban a jegyzetfüzetek, naptárak szerepét lassan átveszik a különböző applikációk. De a gyerekek világában egy jegyzetfüzet még hatalmas kincs, a sima papírlapoknál is nagyobb. Pénzügyi szempontból azonban inkább luxus. Szerencsére egyszerű hajtogatással otthon is készíthetünk jegyzetfüzetet a gyerekek nagy örömére.

diy jegyzetfüzet hajtogatással

 

Nem tudom, hogy téged milyen viszony fűzött gyerekkorodban a különböző papíripari termékekhez, de nekem az volt a mennyország, ha édesanyámmal elmehettem az Ápiszba. Még csak vásárolni sem kellett, már az hatalmas élmény volt, ha csak nézelődhettem. Beleszagolhattam az illatos radírokba, kipróbálhattam a különböző színes tollakat. Végigpörgethettem az ujjaim között a különböző papírlapokat, felüthettem a polcokon sorakozó naptárakat, jegyzetfüzeteket. Pedig akkoriban még csak nem is igazán volt választék. És mégis.

Nekem ez volt a mennyország. Hiába, no, elkötelezett papírrajongó voltam.

És bár idővel nyilván ez a fajta rajongás megkopott egy kicsit, de azért ki nem veszett belőlem. Ma is lenyűgöz a papírboltok kínálata.

Bár igaz, ami igaz, nyár végén a hideglelés kerülget, amikor eszembe jut, hogy mennyi mindent kell beszerezni az iskolába a gyerekeim számára, amikor megcsap a papírbolt jellegzetes illata, máris kevésbé érzem a kényszert, helyette valamiféle izgalom fut át rajtam. Aminek egyenes következménye, hogy a kötelező dolgokon felül mindig hazajön velem valami. Soha nem valami nagy dolog, inkább csak egy apróság, de az a muszáj kategória.

És ugyanezt a szenvedélyt látom a gyerekeimen is. És nemcsak ez a közös pont bennem és bennük, hanem hogy a legkedveltebb papírárunk is ugyanaz: a kisalakú, de annál szebb jegyzetfüzet. Ami mindenre IS jó. Jó lenne. Mert igazából nem szoktam/szoktuk használni semmire. De az üzletben persze mindig beleszerelmesedünk. És bár nagyon sokszor sikerül ellenállni a kísértésnek, néha azonban mégsem. És akkor hazajön velünk egy-két példány.

Amelyekbe aztán annyira beleszerelmesedünk, hogy csak nézegetjük. Mert nem visz rá a lélek, hogy beleírjunk. Vagy belerajzoljunk. Vagy belefirkáljunk. Mert azzal csak elcsúfítanánk.

Az idő viszont közben halad. És az egy-két darabból néhány hónap alatt tetemes mennyiség képződik. És még mindig nem használjuk őket semmire. Mert igazából nincs is szükségünk rájuk. Ez az igazság. De mégis kell!

Na ez az igazi luxus. Olyan állapot, amely bizony változtatásért kiáltott. Ami meg is történt.

Egy ideje már felhasználjuk a jegyzetfüzeteket. Erőnek erejével rávettük magunkat, hogy sima papírlapok helyett igenis ezekbe rajzoljunk, a füzetek papírlapjain amőbázzunk, vagy gyakoroljuk az angol szavak helyesírását. Így aztán végre-valahára megcsappant a készlet. Értelmes módon. De közben meg megláttuk bennük a praktikumot. Ami újra vásárlásra ösztönözött volna. Ha… ha közben nem jöttem volna rá, hogy otthon is készíthetünk faék egyszerű módszerrel sima papírlapokból jegyzetfüzetet. Egyszerűt is. Szépet is. Nagyon szépet is. Amilyet csak akarunk.

Mert egy jegyzetfüzet mégiscsak jegyzetfüzet, nem csak olyan egyszerű papírlap… és van az a helyzet, amikor kifejezetten praktikusan, ha nem százfelé repülő papírlapokkal kell bajlódni.

DIY jegyzetfüzet hajtogatással

diy jegyzetfüzet hajtogatással

 

Hozzávalók

  • A4-es papír
  • maradék vastagabb színes papír a borítónak
  • olló
  • kétoldalú ragasztó

Elkészítés

  • a mellékelt kép szerint hajtogassuk meg a papírlapot, halványan számozzuk be a lapokat, ami segít majd a helyes hajtogatásban

 

diy jegyzetfüzet hajtogatással

 

diy jegyzetfüzet hajtogatással

 

  • következő lépésként vágjuk be középen a papírt a kép szerint
  • állítuk az élére, hogy a képen lévő formát kapjuk és hajtogassuk a helyükre a számozott lapokat
  • a keményebb lapból vágjunk ki egy, minden oldalon fél mm-rel nagyobb téglalapot, mint az összehajtogatott lap, majd ragasszuk a közepébe a füzetünket

 

diy jegyzetfüzet hajtogatással

 

diy jegyzetfüzet hajtogatással

 

diy jegyzetfüzet hajtogatással

 

Tipp #1

  • ha több lapos jegyzetfüzetet szeretnénk, akkor hajtogassunk több belsőt és ragasszuk egymás mellé őket a borító belsejébe

Tipp #2

  • a jegyzetfüzet nagyszerű ajándék lehet anyák napjára, akár rajzol bele a gyerek, akár ír vagy ragaszt
  • kisgyerekeknek matricás füzetnek is kiváló
  • a jegyzetfüzetből egyszerűen készíthetünk fényképalbumot is: vagy beleragasztjuk a képeket (ha szeretnénk, tudunk előgyártott szöveget is nyomtatni a lapra, csak nagyon figyeljük oda, hogyan vannak számozva a lapok és melyik hogy fog állni a hajtogatás után), vagy eleve nyomtatjuk úgy is a lapokat, hogy már rászerkesztettük a képet, esetleg a szöveggel együtt – kamaszok között tuti siker szülinapi ajándékként
  • utazáshoz is használhatjuk: nyomtassunk bele előre megrajzolt bingó oldalakat, színezőket vagy amőbás lapokat

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás