Szórd a mákot – mákkal töltött, kelesztett kifli

A kiflire javarészt szendvicsalapként, péksüteményként tekintünk. Pedig a töltött változatai között találunk nem egy olyat, ami épp az édességével vesz le a lábunkról. A mákkal töltött, kelesztett kifli kifejezetten jót tesz a lelkünknek borongós időben.

mákkal töltött kifli recept

 

A karácsony utáni időszak nem könnyű. Ezt nem először tapasztalom meg. Első körben eltűnik a fa. A vicces az, hogy a gyerekek nem szokták elsőre észrevenni. Jönnek-mennek a lakásban, amikor egyszer csak felkiáltanak: “Jé, eltűnt a fa! De kár!”.

De ez még csak a kezdet. Ahogy telnek-múlnak a napok egyre gyakrabban sérelmezik, hogy miért kell iskolába járni?! Eddig otthon lehetett lenni, egész nap játszani, pihenni, sok-sok közös programot szervezni vagy egyszerűen csak henyélni és bambulni. Helyette hirtelen dolgozatok tömkelege zúdul a nyakukba, mert mindjárt itt a félévi bizonyítvány. És hát ez bizony nem kis változás. És nyavalyognak is miatta rendesen. És én teljesen megértem őket.

Aztán itt van az ajándékok kérdésköre is. Hogy ok, hogy most karácsony volt és kaptak ajándékot, de mikor lesz már a születésnapjuk, mert ajándékot kapni jó. És nem, nem unták már meg, amit kaptak, sőt…, de értsem meg, hogy ajándékot kapni jó! Szóval, mikor is van a születésnapjuk? És miért neki van először? És neki miért csak nyáron? És mit fogunk kapni??? Oké, oké, tényleg messze vannak még a születésnapok, tényleg túlzás talán már az ajándékokat firtatni, de akkor legalább azt áruljam el, hogy milyen tortákat fogok sütni?!

És nálunk van még egy nagyon fontos tényező, amiért a karácsony utáni időszak különösen nehéz.

Elfogyott a bejgli. És egy évet kell rá várni, hogy újra lehessen enni. Legalábbis itthon (mert anyósom húsvétkor is készít és amikor átmegyünk hozzá, akkor azért mindenki rendesen feltankol belőle a következő fél évre…).

És bár a múltkor az egyik receptes posztomban azt írtam, hogy vannak olyan desszertek, amelyeket – valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva – csak  bizonyos alkalmakkor sütünk, pedig nyugodtan megszeghetnénk ezt a szabályt, nálam a bejgli ilyen.

Csak karácsonykor sütök bejglit. Alapjában véve nem egy bonyolult sütemény, de valahol mégiscsak az. Hosszú és fáradságos az elkészítése. Nálunk különösen, mert minimum tizenkét rúd készül, ha nem tizennyolc. És azért az – akárhonnan is nézzük és akármennyire is könnyű a recept – melós. Darálni, nyújtani, tölteni, pihentetni, így kenni, úgy kenni, sütni (nyilvánvalóan nem fér be egyszerre a sütőbe az összes bejgli)… munkás na.

De bejgli nélkül meg nem lehet élni. A családtagjaim szerint. Mert szerintem meg csak úgy lehet. Vessenek a mókusok elé, de én nem szeretem a bejglit. De ezen senkivel nem veszünk össze. Én sütöm, ők eszik. Mindenki elégedett. Majdnem.

A januári bejgli-hiányra eddig nem volt megoldásom. Később nem ennyire sarkallatos ez a kérdés, mert hozzászoknak, hogy nincs, de karácsony után még erős a vágy. Az általam ismert mákos sütik kicsit sem hasonlítanak a bejglire. A pozsonyi kifli igen, viszont az tényleg macerás hét emberre. Az ötletelés során odáig jutottam, hogy olyan süteményre lenne szükségem, amely hozza a bejgli ízvilágát, de nem feltétlenül hasonlít rá. Nagy kedvenceim – különösen a borongós őszi-téli időszakban – a kelesztett tészták. Így jutottam arra az elhatározásra, hogy veszem a tölteléket a bejgliből és kerítek hozzá valami kelt tésztát, amibe bele tudom tölteni.

A legegyszerűbb megoldás: a kifli. Ami alapjában véve nem egy édes tészta. De az is lehet. Főleg mákos (bejgli)töltelékkel. A tészta receptjét köszönöm Limarának

Kelesztett kifli mákkal töltve

mákkal töltött kifli recept

 

Szórd a mákot - mákkal töltött, kelesztett kifli
Szerző: 
Recept típusa: Dessert
 
Édes kifli mákkal
Hozzávalók
  • Tészta:
  • 60 dkg finomliszt
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 tojássárgája
  • 2 dl habtejszín
  • 1,5 dl víz
  • 5 dkg puha vaj
  • 1 kiskanál só
  • 2,5 dkg friss élesztő vagy egy zacskó porélesztő
  • Töltelék:
  • 1,5 dl víz
  • 15 dkg cukor
  • 20 dkg őrölt mák
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 1 kiskanál cukrozatlan kakaópor
  • fél narancs reszelt héja
  • 2 evőkanál mazsola
  • ½ reszelt alma
  • ½ evőkanál rum (opcionális)
Elkészítés
  1. Első lépésként készítsük el a tölteléket. A vizet a cukorral tegyük fel forrni és lassú tűzön 4-5 percig főzzük.
  2. Egy tálba készítsük össze a töltelék többi hozzávalóját, majd öntsük rájuk az elkészült szirupot és alaposan keverjük össze.
  3. Hagyjuk teljesen kihűlni a tölteléket.
  4. A tésztához ½ dl langyos vízbe szórjunk egy kiskanál cukrot és adjuk hozzá az élesztőt: futassuk meg.
  5. Egy tálba öntsük bele a lisztet, a sót és a maradék cukrot. Készítsünk a közepébe egy mélyedést és öntsük hozzá a maradék vizet, a habtejszínt, a tojássárgáját, a puha vajat és a felfuttatott élesztőt is.
  6. Dagasszuk ki alaposan a tésztát, majd 45-50 perc alatt kelesszük a kétszeresére.
  7. A megkelt tésztát vágjuk négy darabba és formázzuk mindegyik darabból egy-egy cipót.
  8. Takarjuk le a cipókat fóliáva és hagyjuk pihenni őket 15-20 percig.
  9. Nyújtsuk ki a négy cipót egyenként 35 cm-es körökké és vágjuk őket 8-8 egyforma cikkre.
  10. Minden háromszög aljára tegyünk két kiskanál tölteléket és tekerjük fel a háromszögeket, majd formázzuk meg őket kifliformára.
  11. Helyezzük a kifliket 2-3 cm távolságra egymástól két, sütőpapírral bélelt sütőlemezre és fedjük le újfent fóliával: kelesszük őket 25-30 percig.
  12. Az idő leteltével kenjük le a kifliket egy felvert tojással, majd toljuk őket a 180 Celsius fokra előmelegített forró sütőtbe és körülbelül 20 perc alatt (tepsinként) süssük készre őket.

 

mákkal töltött kifli recept

 

mákkal töltött kifli recept

 

mákkal töltött kifli recept

 

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás