A (fény)képek soha nem hagynak bennünket cserben, ha dekorálásról van szó. Kivéve, ha nem találunk hozzájuk megfelelő keretet. Akkor jöhet az iratcsipeszből készült képtartó és minden kép a helyére kerül.
Amikor elkészültem Nagylány szobájának átalakításával, rém büszke voltam magamra. Ki is érdemeltem ezt a büszkeséget. Mert tényleg jól sikerült a tér újragondolása. Már épp ott tartottam az öndícséretben, hogy vállon veregetem magam és hozzá össze is csapom a kezemet, hogy “Megcsináltam!”, amikor megjelent Nagylány és kérdezett.
– Hát, a dekorációval mi lesz?
– Dekorációval? Miért, az is kell?
– …
– Feltettem a világító füzéreidet, párnákat is hoztam.
– …
– Ez nem elég?
– Ez nem dekoráció. A fénykép, az a dekoráció.
Hohó! Azzal tudok szolgálni. Lerohantam a hálószobánkban és elővadásztam néhány, korábban vásárolt, teljesen egyszerű, de épp ezért minden térbe jól illeszkedő A3-as és A4-es képkeretet.
Büszke tartással, megdícsőült képpel és vagy fél tucat képkerettel tértem vissza a tett színhelyére. Ahol aztán elég gyorsan megrogytam, az arcomra pedig egy szempillantás alatt odafagyott a mosoly látva a Nagylány által kiállítani készült képek mennyiségét és milyenségét. És a milyenség alatt itt most nem az egy négyzetcentiméteren megforduló elmosódott pixelkockák nagy számát kell érteni (i.e.: tök homályos képek tök ismeretlen emberekről, akik a homálynak köszönhetően azok is maradtak, de ha Nagylánynak ez jön be…), hanem konkrétan az alakjukat. Volt hosszú, meg széles, kerekded és négyzetes, téglalap, meg majdnemnégyzet és persze egy sem volt egyforma.
Na ezeket aztán próbálgathattam a képkeretekbe. Kilógtak, belógtak, átlógtak, alámentek, felémentek, átszűrődtek, áttűnődtek, elbújtak, kibújtak… Hamar érezhető volt, hogy ezeket a képeket nem fogom tudni keretekbe szorítani.
– Mi lenne, ha más képeket választanál dekorációnak?
– ???
– Oké, csak kérdeztem.
De valahova meg tenni kellett őket, mert így halomba szórva az asztalon egy nagyobb kupac szemétnek tűntek, amely félő volt, hogy egyszer csak megtalálja a helyét… a kukában. Ki kellett őket állítani! Keret nélkül.
Ezt várta tőlem Nagylány.
Miközben forgattam a fényképeket a kezemben és a tuti megoldást kerestem a problémára, azt vettem észre, hogy bár mindegyik idétlen alakú, de a legtöbb kép kicsi, a legnagyobbak is maximum 10×10 cm-esek lehettek. Ergo elég valami légies tartó nekik, nem kell betonkemény alapokra helyezni őket. A legelső dolog, ami eszembe jutott, hogy csíptetni kellene őket. Valahova fel. De Nagylány mindenképpen az asztala környékén akarta őket tudni és szó sem lehetett lógatásról. Hjajj!
De a csíptetés lehetősége továbbra se ment ki a fejemből, mert éreztem, hogy ez a lehető legjobb ötlet a képek megfelelő megjelenítésére a megújult szoba terében.
Van olyan csipesz, amivel nem fellógatunk dolgokat? Van bizony! Az iratcsipesz. A binder csipesz. Mert azzal inkább összefogunk papírokat. Például (fény)képeket.
És mi van, ha nem összefogunk vele papírokat, hanem egyetlen papírt fogatunk meg vele. Akkor a binder csipeszből képtartó lesz. Egyszerű, olcsó, hagyományos keretekbe nem illeszkedő képek tartására, kiállítására tökéletes képtartó.
Képtartó iratcsipeszből
Hozzávalók
- 51 mm-es iratcsipesz (binder)
- öntapadós papír/dekortapasz
- olló/sniccer
Elkészítés
- vegyük magunk elé az iratcsipeszeket és az öntapadós papírból vagy a dekortapaszból vágjunki pöttyüket, vékony csíkokat és dekoráljuk vele a csipeszeket
- állítsuk a talpára a csipeszeket és a képet tegyük a két fém tartó közé
- ha nagyobb képet szeretnénk kiállítani (például egy képeslapot), akkor használjuk két iratcsipeszt
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!