Meglepetést szerezni jó. Gyerekeknek különösen. Főleg ha tudod, mivel szerezz nekik meglepetést. De mi van, ha nem? Kérdezősködj! Aztán jöhet a meglepetéééés! és a nagy nagy ünnepi lutri, hogy ki kit lepett meg jobban.
Photo by Kira auf der Heide on Unsplash
Kezdjük egy olyan bekezdéssel ezt a posztot, amelynek első olvasatra semmi köze a bejegyzés tartalmához. (Pedig van, nagyon is van, nekem elhiheted.)
Évek óta nem lottózom. Ez tény. És ugye, hogy tényleg semmi köze se a címhez, se a leadhez? De a látszat néha csal. Szóval haladjunk csak szépen tovább!
Nem lottózom. A skandináv változatát sem játszom. Sőt, totózni sem totózok. Mondjuk ahhoz egyáltalán nem is értek. Mert az öt szám beikszelgetése, az még csak úgy megy, megyeget, de a totó! Állítólag az tudomány! (Egyesek szerint a lottózás is az, de én ott jobban bízom a vakszerencsében. Eddig mondjuk nem jött be. Lehet, hogy mégiscsak tudomány? Kit érdekel? Úgysem játszom.)
Szóval kiiktattam a szerencsejátékokat az életemből. A hivatalosakat. És tudod, miért? Mert nekünk saját, külön bejáratú szerencsejátékunk van. Ami karácsony közeledtével naponta új fordulókkal fenyeget kecsegtet. És hogy mi a neve? Ajándékvásárlás, a nagy családi lutri. Oké, a nevén lehetne még egy kicsit csiszolgatni, de a lényegét megragadja és mivel nem tervezek belőle franchise hálózatot szervezni, nekünk pont jó.
Nagy családi nagycsaládi lutri. A lényege igen egyszerű: sikerül-e eltalálni, hogy mire vágynak a gyerekek? És nem csak eltalálni, de be is szerezni. Feszítővas, álruha és bankrablás nélkül.
Van hozzá egy, kizárólag experteknek készített különcsomag is – és hát öt gyerekkel mi mi másnak számíthatnánk, mint experteknek?! -, ahol további nehezítésként belép, hogy az ajándéknak teljesen meglepetésszerűnek kell lennie úgy, hogy közben viszont pontosan az legyen, amire vágynak. A gyerekek. Titkon. Magukban. Vagy nyíltan. Úgy még érdekesebb.
És igen! Ez az! Ha nem tudtam volna, hogy mi az, amire mindig is vágytam, hát ez az! Meglepetésszerű ajándék minden bukta nélkül.
Full szívás. Full szívás lenne, ha nem lennének szuperjófej gyerekeink. De vannak. És segítenek. A maguk módján. És akkor az már nem full szívás. Egyáltalán nem. Helyette full szívás a négyzeten. Vagy inkább a köbön.
Na de, hogy lesz meglepetés az ajándék, ha bevonom a gyerekeimet? Úgy, hogy nálunk minden lehetséges. Minden IS. Meg bármi. És akármi. Is.
Akinek majd’ minden mindegy
– Na, összeírtad már, hogy mit szeretnél kapni ajándékba?
– Hm.
– Bővebben?!
– Hmmm.
– ???
– Nekem mindegy.
– Add ide a csuklód, hadd mérjem le!
– Karkötő? Ne már!
…
– Lemérem a fejedet.
– Sapka?! Ennyire ötlettelen vagy?
… stb., stb., stb.
– Akkor most mondj te valamit!
– Most soroltam fel egy csomó mindent, hogy mit ne. Következtess!
– Következtettem. Nem kapsz semmit.
– Nekem mindegy. De csak szólok, hogy ez így már nem meglepetés, mert elárultad, hogy nem kapok semmit. És tudom, hogy az ajándékozásban neked fontos a meglepetés is. Mert szeretsz. Ne tagadd! Nem tudod letagadni. Ergo kapni fogok valamit. Már csak azt kell kitalálnod, hogy mit. Segítettem…?! Amúgy nekem tényleg mindegy…
A céltudatos
Végre! Végre valaki, aki tudja, hogy mit szeretne.
Azt hihetné az ember, hogy ennél ideálisabb helyzet nincs. Azt hihetné…
Mert bizony van. Ha nem lenne például ennyire céltudatos.
Mert tök jó, hogy pontosan, nagggggyyon pontosan tudja, hogy mit szeretne, probléma csak akkor van, ha olyat nem lehet kapni. És nem a sarki boltban meg a szomszédos városban, hanem az egész Föld nevű bolygón. Mert persze van, amit kér, csak nem pirosban. Hanem sárgában, zöldben, ezüstben, kékben, lilában, pinkben, akármiben, de pirosban, na abban nincs. És nem, nem is lesz. Ha megrendelném, akkor sem. Mert azt a bizonyos terméket minden színben gyártják, csak abban az egyetlenben nem, amit ő szeretne.
De neki az kell. Mert céltudatos. És nagyon tudja, hogy mit akar. De ha nem piros, akkor nem kell. Mert céltudatos. És nagyon tudja, hogy mit akar?!
De akkor mi lesz az ajándék???
Ezüst?! Ezüst! Hát ez gyönyörű! Mert ugye nagyon tudja, hogy mit akar. Meglepetést!
A listázó
Listákat készít. Nyilvánvalóan. Innen a neve. De bárcsak ilyen egyszerű lenne. Hogy lead egy listát, aztán kész. Mi meg válogathatunk belőle kedvünkre és mindenki boldog. És a meglepetés is megvan, mert pontosan nem tudja, hogy végülis mit fog kapni a felsoroltakból.
Bárcsak ilyen egyszerű lenne!
De nem.
A listázó komplett algoritmusokat képez, hogy melyik ajándék melyik ajándékkal passzol a legjobban, mik azok, amelyek teljesen ütik egymást és soha, de soha eszünkbe se jusson az ilyeneket egy alkalomra megvenni. Listáz ünnapnapok szerint, évszakok szerint, korosztály szerint, szín, ár, méret, forma, használhatóság, eltarthatóság, fenntarthatóság stb. szerint. És ezeket kombinálja. Tippeket ad. Tiltólistákat készít.
Majd elvárja, hogy megértsük.
Hol lehet egy ilyen rendszerben a meglepetés? Hát ha sikerül megértenünk a listáit… Néha sikerül. És akkor ő lepődik meg a legjobban. Utánunk.
A művész
A személyes kedvencem.
Hogyan kíván egy művész? Hogy kívánna?! Szavak helyett rajzban mondja el.
De csak azért, mert egyszer nagyon félreértett valamit.
Nevezetesen azt, hogy amikor egy-két évvel ezelőtt a kezembe nyomta az ajándékait tartalmazó aktuális kívánságlistáját és én elkezdtem ingatni a fejemet, majd kigúvasztottam a szememet, először a jobbat, aztán a balt, végül pedig végtelen hahotában törtem ki, azt ő úgy értelmezte, hogy nehézségbe ütközik számomra az írásának elolvasása, ezért aztán úgy döntött: a jövőben inkább megkönnyíti a dolgomat. Így esett, hogy következő alkalomtól kezdve már rajzokkal és ábrákkal bombázott. (Az persze eszébe sem jutott, hogy a reakcióm a lista tartalmának, illetve hosszának szólt, valamint annak, hogy elképzeltem magam, amint kétszeres porckorongsérvvel a hátamban kirabolok egy pénzszállítót Férjjel a nyomomban, hogy megvalósítsuk a vágyait… és hogy semmi köze nem volt az amúgy tényleg olvashatatlan írásképéhez.)
Na azóta ingatom a fejemet csak igazán. Meg gúvasztom a szememet. A jobbat is, meg a balt is.
Mert az orvosokat is megszégyenítő kesze-kusza írását még csak-csak meg tudtam fejteni, de a rajzai… Csodásak, színesek, tele vannak élettel. És titkokkal. Amelyek azok is maradnak. Előttem legalábbis biztosan. Viszont a pszichológusok többsége nagy valószínűséggel odaadná mindenét, csak hogy megkaparintsa ezeket a műveket, mert a pácienseik fantáziavilágát úgy megmozgatnák, ahogy tizenöt Rorschach-teszt egyszerre sem.
Az enyémet is megmozgatják. Rendesen. Amikor egy piros pacába megpróbálok beleképzelni egy ajándékot. Így viszon tutira biztosított a meglepetés. És hát ez lenne a cél, nem?
Az összegző
Ő az, aki nagyon céltudatosan és célzottan folyamatosan listázza a kívánságait képekkel megtámogatva. De tulajdonképpen neki mindegy is, hogy mit kap, mert mindennek nagyon örül és ha mégsem, akor meg elboltolja a társaival és amilyen ravaszul csinálja, még a végén keres is rajta, amiből aztán megveszi azokat az ajándékokat, amit az Angyal, a Mikulás vagy minden más esetben mi képesek voltunk lehagyni a listájáról.
És akkor a végére jöjjön a nem-meglepetés. Ajándékozni jó. Még akkor is, ha néha nem lehet pontosan tudni, hogy ki kit is lepett meg jobban?!
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!