Újrahasznosítás – emlékőr figura pólófonalból

Számtalan emléket őrzünk. Van, amit “csak” a szívünk és az agyunk mélyén és van, amelyekhez tárgyak is kapcsolódnak. De a tárgyak életideje véges. Kivéve, ha újrahasznosítással meghosszabbítjuk azt, például pólófonalból készült bájos figuraként.

diy figura pólófonalból

 

A gyerekeim rengeteget emléket őriznek. És ettől repes a szívem. Mert ez azt jelenti, hogy megéltek már olyan örömteli pillanatokat, amelyeket meg szeretnének őrizni maguknak, amelyeket jó felidézniük, amelyekre jó visszaemlékezniük. Szóval hurrá! Jól csináltuk. Legalább ezt. Annak viszont már kevésbé örülök, hogy ezeknek az emlékeknek – a gyerekeim szerint – nekem kell(ene) helyet találnom, vagy inkább varázsolnom a lakásunkban. Mert találni már nem lehet. Helyet. Varázslásban pedig úgy tűnik nem vagyok elég jó, mert valahol mindig felbukkan egy emlék. Csak nem éppen mindig ott, ahol kéne…

De miért kellene az emlékeknek helyet találni?

A kérdés jogos.

Nos azért, mert a gyerekeim emlékeinek jelentős része még tárgyiasított. Tárgyak kapcsolódnak az emlékekhez, tárgyak, amelyekhez ragaszkodnak. Még akkor is, amikor már viharvertek, esetleg elvesztették eredeti funkciójukat, másra meg nem használhatók, eltörtek, elszakadtak, kilukadtak. Akkor is kellenek nekik. És kidobni, na az felérne egy szentségtöréssel. Ergo szó sem lehet róla.

De mit csinál az ember egy három kerekű, kitört ablakú kisautóval? Vagy egy itt-ott már elrongyolódott, kilukadt pólóval, amihez viszont olyan emlékek kötődnek, amely miatt a kuka tényleg nem opció, mert például versenyen nyerték, a nagyszülők ajándékozták nekik egy jeles napra vagy épp az első szerelmüktől kapták. Az elsőre egyelőre nincs megoldásom, de a másodikra már igen. És olyan egyszerű, hogy magam sem értem, korábban miért nem gondoltam rá.

A módszer lényege az újrahasznosítás.

Egy olyan tárggyá, amely továbbviszi az emléket, csak éppen új formában. Jut is, marad is alapon. Nyilván az eredeti funkcióról le kell mondani, de ha elég menő az új, akkor nem lehet gond. És hogy tud átlényegülni egy szakadt póló valami újjá, valami ütőssé?

Például úgy, ha mondjuk első lépésben fonalat készítünk belőle, második körben pedig egy pólófonal babát/figurát. Amit pedig mindenki úgy formál, alakít, hasznosít, ahogy neki a legkedvesebb: kulcstartóként, táskára akasztható díszként, de készülhet belőle akár girland is az ajtóra vagy az ágy fölött logó álomfogó részévé is válhat.

Emlékőr figura pólófonalból

diy figura pólófonalból

 

Hozzávalók

  • különböző színű pólófonalak elhasznált pólókból
  • fagolyó
  • filctoll, akril festék

Elkészítés

  • válasszunk két színt a pólófonalból: egyikből lesz az emlékőr figura teste, a másikból a ruhája, vágjunk belőlük kb. 40-40 cm-es hosszúságot (a hosszúság nagyban függ a pólófonal vastagságától, rugalmasságától)
  • hajtsuk félbe a testnek választott pólófonalat, majd húzzuk át a fagolyón és csomózzuk meg a végétől egy kicsit távolabb – ez lesz majd a figura akasztója
  • a ruha elkészítéséhez kövessük a mellékelt képeket a csomózáshoz (a csomózás lényege, hogy hol a jobb oldali, hol a bal oldali szálat vezetjük a középső dupla szál alatt)

 

diy figura pólófonalból

 

diy figura pólófonalból

 

  • igazítsuk a helyére a fagolyó alatt a ruhát
  • csomózzuk meg a lábak és a kezek végét, a felesleget vágjuk le
  • rajzoljunk filctollal, festékkel szemet, szájat, hajat a figurának, ha úgy szeretnénk

 

diy figura pólófonalból

 

diy figura pólófonalból

 

diy figura pólófonalból

 

Tipp

  • ezek a kis figurák remek vásárfiák lehetnek az óvodai, iskolai vásárokon is

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás